Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-15 / 46. szám

féle időtöltésre szabadalmat. Világos értelmű nyomatott szavaim ellenében illyet állítani bizony mondom, nem tisztelet a' morál iránt, — és ezt csak névtelenül bujkáló teheti, ki olly gyengéd, olly angyali érzelmű, hogy midőn a' szegény vadállatok iránti sajnálatát jelenti: ragyogó példáját adja egyszersmind annak is, miként nem sajnálja költött váddal illetni azt, kit olly kegyteljesen — szeretett tiszttársának 's testvérnek nevez. Hisz én a' legszűkebb korlátok közé szorítám mindazt, mit ö aztán maga szélesít ki igazán bökezűleg, szinte a' legnagyobb túlságig. Hogy - o— urnák vagy reminiscentiája vagylogicája igen rosz, vagy pedig egy kis elfogultság és ellenszenv mozgatá irótollát: ennek bebizonyításául csak egy kissé sem szükség elmeerömet megfeszítenem, miután kezeimbe saját szavai nyujták a' fegyvert. Midőn t. i. határozottan kimondja, hogy én bökezűleg adék szabadalmat, már husz sorral utóbb igy szól: „megengedi K. S. a' lelkésznek a'kártyázást; ámbár a' szabott korlátokból azt vethetjük ki — dicséretére —, hogy lelkismerete nem örömest adá ez engedélyt!" Ha tehát mégis volt —o -urnák olly jó szeme, hogy az általam kimért korlátokat iratomból kivehette: ugy a bökezűleg szó — mint rágalom szava — olly iróra mutat, kiben nincs tisztelet az igazság — és igy a' morál iránt. — Másodszor: azt állítja — o — ur, hogy az általam felállított szabadalomban semmi elv nincs, hanem merő casuistica, mellyel a' prot leik. azon magasztos helyzetéről letaszítom, mellyre öt egyrészt magam is csak imént fölemelém. Itt az értelmes olvasóra hivatkozom, és kérem, méltóztatnék a* dolgot elfogultság nélkül megítélni az itt következő szavaimból. Én a'prot. lelkészt, ama tudvalevő háromrendü engedélyem közt, olly ide álban képzelém 's rajzolám, ki még ott is remek műveltséget és szilárd papi jellemet tanúsít, és ösztönén 's indulatin nemesen uralkodva, még ott is meg akarja 's tudja őrizni becsületét 's keble legdrágább kincsét, az erkölcsök tisztaságát, hol egy ballépéssel alkalom és csáb ollyasmire is lehetne, mi a' papi erénynyel össze nem fér. Látjuk ellenben, hogy — o— ur a'prot. lelkészt olly féktelen ösztönnel , oktalansággal és erkölcsi megromlottsággal bélyegzett rút torzképben állítja elönkbe, kinek a1

legártatlanabb időtöltést azért ellenzi, mert roszra vihet; a' kártya mellett megvirad, hamisan játszik 'stb. tánczvigalomban a' zenétől felingerül ve, nekirohan a'lejtőnek 'stb. — Már most kérdem : mellyikünk taszítja le jobban a'prot. lelkészt magasztos helyzetéből? A' melly prot lelkészt olly igen kell afféle túlcsapongásoktól félteni, annak ez az egész világ, bárhol és mikor is, nem egyéb a'roszrai csáb- és alkalomnál; illy embert fal közé kell rakni — o— ur elve szerint, hogy el ne csábítassék. Jól mondja egy német iró: „Eine Unschuld, die bewacht werden muss, ist die Schildwache nicht werth," Harmadszor: A' vadászást viszont nem ugy veszi fel —o— ur, mint azt én vettem. Azt mondja ő, hogy a' szegény nyulak és madarak öldöklése nem egyez meg a' lelkipásztori fogalommal. Hiszen a' ki évenként 3 — 4 izben vadász, — mert én nem rendes vadászat-üzletre adék engedélyt, — arról is azt mondjuk ugyan, hogy vadászni volt: de ki nem ugy vadászna is, mint lelkész, hanem mint rendes vadászatott üző és ideje nagy részét abban töltő, azon is gyakran megtörténik, miszerint sokszor nem lát semmi vadat is: tehát az igen gyér kimenéssel olly nagy öldöklést a' szegény vadakban nem tehet, bármint akar is. Tudok lelkészt, ki soha nem vadász, nem kártyáz és köztánczvigalomba soha nem megy: mégsem áll olly közkedvesség- és tiszteletben, mint sok ollyan, ki az említett időtöltésekben nem irtózik néha — okos mérséklettel — részt venni. Tudok lelkészt, ki soha nem lőtt nyulat és szárnyasokat, de lőtt igenis számtalan bakokat, majd a' vallás, majd a' morál nagy tilosaiban. 'S mit mondanak erre a' —o — és Figyelmező elvikrek '? Már most melylyik taszítja le inkább a' lelkészt magasztos helyzetéből? Ez-e, vagy pedig az, ki néha szórakozási változatosság- és testmozgásért, ugy történvén, vadászni is kimegy; de a' mellett férfias meggondolása, dicséretes elvei 's magasztos erénye miatt méltó a' szónak legszorosabb értelmében vett jeles prot. pnp nevezetére? — Negyedszer: A' kártyajátékot — igazán pazarkezüleg — egész éjszakára viradatig kiterjeszti —o —, és Figyelmező ur is a' hosszas ülést veti latba. En illy mulatságról nem szólék. Hála az égnek! van még annyi értelmem, 's az illedelem és morál iránt annyi kegyeletem, hogy az általuk említett túlcsapongásokra nem adék engedői) t tiszllársimnak, söt még másoknak sem. Nem is szóltam én korhely, hamisan és sok pcnzbe játszó garázda emberekről: hanem férfias komolyságu, illendően és ártatlanul társalgó, tiszta jellemű lelkészlársimról, kik előtt a' becsület még kártyaasztal mellett is sokkal szentebb, mint némelly ollyanok előtt, kik soha nem kártyáznak. Figyelmező úrminta'kinek különben is sok ferde nézetei vannak — a'lelkészt is nagyon gépszcrüleg veszi, midőn a* játék ellen azon egyszerű és bevehető okot adjaelö, hogy az szenvedélylyé vdlhatik. Ez igaz ; de ugyanezt a' legártatlanabb időtöltésről is épen ugy el lehet mondani. Maga az irói hajlam is könnyen válik olly viszketeggé, olly nagyszerű szenvedélylyé, mellynek szinte van ártalmas eredménye ; mert az iró igy sok hiábavalóságot is összeirhaf, és hivatalos működéseit hanyagon veheti, másokat — kivált álnevek alatt — rágalom nyilaival lövöldözhet. A1

kertészség is addig helybenhag>ható micr annak üzlete a' lelkészben szenvedélylyé nem válik, ollynemü szenvedélylyé t. i., miszerint egyszer csak jobb kertész lenne, 46*