Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-15 / 46. szám

mint pap. A' méhészet ártatlan, tisztes és jövedelmező foglalkozás; de ha mérges fulánkját a' méhecske minden vigyázat mellett is arczunkba eresztvén, egyik arczunk fölöttébb is kövér, a' másik pedig sovány lesz, és igy kell fellépnünk szónoklani: bizonyosan nevetség tárgya leszünk; mert hallgatóink közöl valamellyik elmés ötletü igy szólhat: „ez a' mi papunk még arczulatán is bibliai történetet hordoz, látható levén azon egy — nem fa-, nem kö-, nem réz-, nem is aczél- , hanem méh-nyomatu vignette, a' hét kövér és hét sovány esztendőket példázó." Tehát ha olly igen hajszálhasogatva vesszük a' dolgot, a' méhészet sem paphoz illő időtöltés fogna lenni. Az is történt már, hogy ember is halt meg egy méhszurás következtében. — Okosságra építse inkább elveit Figyelmező úr, ne a' fatumra; mert a'morál iránt mindenkori tisztelet 's a' józanész az a' Cherub, melly még fatumokfól ís gyakran megójja neki hódoló kegyenczeit. — Ötödször : Azt mondja végre —o— : nemcsak egyszer hallá ö az egyházi szolgákat már csak a' köz lánczvigalombani megjelenésért is szidalmazni; kivált midőn a' zene által felingerülve, sokak bámulására megjárták a' magyart, söt a' német keringőt is. Mi az elsőt illeti. hizonv irgalmatlan rosz alapon állhat különben is híveinél az olly lelkész tekintélye, kinek már csak ottani megjelenése miatt is szidalmaztatik az egyházi szolgálat; mert ez arra mutat, hogy az ollyannak nem biznak ottani becsületes magaviseletéhez, — 's magam is azt mondom, miszerint ollynemü pap ne is menjen oda. Nekem viszont nem csakegyszer mondá egyik másik hallgatóm: ugyan sok kocsi ment árn ezen keresztül a'—i bálba; már az itteni urak is mind elmentek; miért nem menék el én is? Mi pedig a' zene általi táczraingerülést illeti, én nem afféle papokról szólék, kiknek a' zene — mellyet másutt is elégszer hallhatnak — olly könnyen megbódítja eszöket; hanem olly lelkészekről, kik midőn másokat is az idulalokoni uralkodásra intenek, magok sem feledkeznek azon kötelességről, söt annak hü teljesítésében magok is jeles példamutatók, hármilly elragadó legyen is a' zene. Nyomorú papi erény az, mellyet bármilly tisztes körben is olly igen kell félteni a1

hajótöréstől. — A' „sokra mentünk" irója egy axiómát is hoza fel, melly — bármeddig eszmélkedtem is róla — az én morálom előtt csakugyan végre is egy paradox állítássá törpült biz az le. Ö azt mondja: „a' legnagyobb ész d roszrakésztő alkalom eltávoztatósában áll." — Megvallom, igy már nem egy hi-4en vagyok ővele. Igaz ugyan, hogy eszesség a' roszra ingerlő alkalmat eltávoztatni, ha t. i. lehet, de ez még koránsem föltételezi a' legnagyobb észt. Én azt állítom és hiszem, hogy „mintán a' legdicsöbb lángész sem képes maga mindig és minden roszrai alkalmat eltávolítani: tehát a' legnagyobb ész a' roszrakésztő alkalomnál is önmagán uralkodni tudásban áll" Okosság ugyan minden roszrai alkalmat lehetőségig távoztatni, de ez még nem ama legnagyobb ész, mert ez még nem vihet a' morál fénypontjához, tudván, milly sok ezernyi csábok rejlenek az élet virágokkal hintett útain, minden isteni ész mellett is, mit a' Megváltó történetei is tanúsítanak. De ha már csakugyan eltávolíthatnók is a' roszrai csábokat mindenkor, ez ?emmi erény nem lenne magában; mert ugy kényszerből gyakorlanánk erényt, 's tulajdonkép nem is mondhatnók azt erénynek ; hanem a' roszrai alkalom közepette is uralkodni önmagán, kiemelkedni az állatiságból, tiszteletreméltóvá tenni magát, megőrizni az erkölcsi méltóságot és a' papi tekintélyt, 's példát mutatni mindezekben másoknak még akkor is, ha tán néha — mit a' legműveltebb hölgyek is tesznek — kártyázunk, vagy köztánczvigalomban vagyunk. — ezt, uraim ! ezt, tartom én papi erénynek, ez a' legnagyobb ész, ez visz a' morál fénypontjához! Így bizonynyal többet fogunk építeni, mint ha cynicusokként mindentől elvonjuk magunkat és szenteskedöt aífectálunk, a" mi minden okos ember előtt utálatos. Sokkal nagyobb szeretet- és tiszteletre buzdít engemet maga iránt e' világon mindig egy erényes ember, mint egy vétkes angyal. Nem mondom én, hogy szándékosan menjen lelkész vagy más akárki is a' roszrakésztő alkalmak elébe, söt okosság azokat kerülni; azonban a' kiben az illedelem és morál iránti kellő tisztelet nincs meg, az mérget szivand a' legártatlanabb virágból is, mig ellenben az erénynek hódoló ember a' mérges virágokról is tud mézet szedni. A' közéletben nincs-e naponként sokkal több alkalom a' roszra, mint egy éven egy vagy két táncz\igalomkor,vagy némellykori tisztességes kártyajátékban? De hol é3 miként is gyakorolhatná az önmagánuralkodás nagyszerű erényét bárki is, ha semmi alkalom nem volna e' világon a' roszra ? - Azt is mondja — o—úr: hires talmudista lett volna belőlem; az ö elvei viszont azt bizonyítják, hogy ö igen jó ta; mert abban állítja az erényt, ha soha nincsenek csábok a'roszra. Ez már szép morál! még pedig szép prot. keresztyén morál! Igy tán Megváltónknak sem kelle a1

bűnösökkel társalogni s egy asztalhoz ülni, együtt enni ? Igy tehát tán ö is veszélyes helyre hivá tanítványit, midőn kánai menyekzöbe ment? Tán a' vizet sem kelle borrá változtatnia, mert attól könnyen megrészegülhettek és sok roszra vetemülhettek volna a násznépek? A' „sokra mentünk" írójának erkölcstana szerint soha nem szabad a'lelkésznek borház mellett is elmenni, kivált ha ott zene is hangzik, melly öt felingerii, becsalja, tánczba eredhet, söt le is ihatja magát. Igy tehát soha nem mehetünk bármilly tisztes lakodalomba is, ha még olly esengve hi vnak is bennünket* mert ott is van zeae; még pedig néha nagy uasao-