Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-11-08 / 45. szám

használatával létrejött. Az egyház igy szövetség által nyervén lételét, természetes következménye az lön, hogy minden új rendelet, minden felsarjadzó új intézmény csak hasonmódon vívhatott ki magának érvényességet, p. o. a' királyság behozatalával Jehova és az izraelnép között viszont új szövetség köttetett. Ebből kitűnik, hogy mivel a' pogányságban Isten és ember annyira ki nem emeltetett, mint a' mosaismnsban, más vallások közöl szövetség által egy sem létesült. A' következményeket kutatván, ezen alapelv hármat rejt magában. 1) Ha ez az óigaz egyház, nincs ok, miért ne lehetne az más népeknek is közös birtoka. Az ó szövetségi vallás egyesek korlátain már Jézus előtt áttört, de teljes hatalommal csak Jézus korában nyitott a' föld népeihez a' zárfalakon keresztül utat. Mósesnek Egyiptom elleni harczamár vallásos harcz volt 's hogy az ó szöv. vallás mégis egy nép szükkörére szoríttatott, egyedül annak jele, hogy az igazság a' nép és vezetőinek keblében még nem tökéletesen felvirulva, hanem csak fejlő bimbóként honolt. Azonban az egy Isten igazságának egy nép általi elismerése is nagyszerű elöhaladás a' világtörténetben 's a' természet folyamának előbb egy nemzetnél kellett megalapíttatni 's kifejlesztetnie, ugy másoknál is meghonosulnia. A' mosaismus a' kimért korlátokat a' babilóniai fogságig szelíden türé, de itt mára1 Jehovárói ápolt képzelet, minthogy más nemzetek Istene is kezdett lenni, az első megrázkódtatásnak ment elébe, bár legközelebb még mindig izrael Istene maradt. Ezen ingalagság később leginkább akkor hágóit főpontra, midőn a1

görög és római uraság alatt Jehova a' pogány isteneknek állíttatik ellenébe, kik közt ő legfőbbnek, azok pedig mellette csak gyenge és tehetetleneknek, de még létezőknek képzelteitek (Mós. II. k. 15, 11.). Itt már beállottak, kivált szerencsétlen időkben, a' pogány istenek nagyobbra becsülésének kísértő napjai 's a' könnyelműek nem egyszer tömjénezték. Utó időkben a' pogány istenek a' daemonokkal hasonlíttatnak össze 's ez értelemben léteznek az új szöv. lapjain is. 2) Az Izrael nép jól tudván, hogy minden más nemzetek között egyedül ö imádja az egy igaz Istent, á büszkeség érzete támadt fel benne 's magát Jehova tulajdonának, Jehova örökösének nevezé (Mos. II, k. 19, 5.). E' képzelet az egész 6 szöv. érverése, mellyhez a' VlII-ik században még a' házasság eszméje járult, az egyházat, mint Jehovának elválhatlan nejét állítván elö. Minél nagyobb volt e1

büszke öntudat, annál szigorúbb lön Jehova akaratának kivétel nélküli teljesítésére a' kötelezés , melly esetben az izraelnép, mint Isién első népe, a' pogányoknál sokkal feljebb , ellenszegülésének következtében ellenben sokkal alantabb fokon állott, de előbb is nézhetett a' jutalom- vagy büntetésnek elébe. Ezen büszkeség a' farizeusoknál gŐggé fajult, kik a' szeretet és alázatosság parancsait, bár Mós. III. k« 22, 21. 'stb. 23, 9. írva áll, elfeledék. Az egéss későbbi történet e' két ellentét küzdtere. 3) Az egyház, minden népek közöl választott szent nép s az izraelnép Isten fia legyen (Mós. V. k. 14, 1.). E'szentség tettben és gondolatban összevágó önmunkásságra volt építve, mellynek czélja, Jehova akaratának föltétlen teljesítése, hogy mikép az atya és fiu közt, ugy Jehova és as izraelnép között is csak a* szeretet kapcsa uralkodjék. A1

czél magasztos, de az eszközök, nem benső meggyözödés,hanem kényszerítésből eredvén, czélttévesztők valának, mert midőn egyesek bűnei miatt az egész egyház tisztátalan 's megfertöztetettnek érzé magát, a' bűnsúly eltörlésére valamint egyes, ugy az egész egyház erőszakhoz nyúlhatott, melly áleszköz még a' királyság idejében is fenlartá magát, p. o. Jehu király a' Baalnak áldozó Ahab elleni felkelését és családjának kiirtását azzal igazolá, hogy az Jehova kiengesztelésére történt (Kir.II. k. 9, 10. fejezet.). Azonban ezen erőszak ellenében, mellynek később a* nép szabadsága lön áldozatja, a' szeretet elve, mind inkább nagyobb erővel tört elö, mígnem a* keresztyénségben fénypontját éré el. Ill-ik alapelv. Az egyház feje Isten. Izraelnépe Egyiptomban királyi zsarnok önkénytől sujtoltatva, de mindenek fölött vallásos szellemétől vezéreltetve, egyháza fejévé nem földi lényt emelt, hanem Istent, az örök királyt választá (Mós. II. k. 15,18.). Ezzel megszülemlett az Istenuralkodás, melly az isteni igazságok örök uralkodásának eszméjét rejtve magában, Isten kormányzása alatt álló status és papuraság nélküli 's democratiaszellemü egyház, mellyben minden tag szent és feddhetlen életre köteleztetik. A' népnek ez Istenuralkodás iránti félelme olly nagy volt, hogy embert királynak nevezni bűnnek tartá 's erre maga Móses adá a' példát, ki a* királyi névvel élni nem akarván, ezen Isten irányábani félelmet a' nép keblében annyira meggyökerezteté, hogy az még akkor is szilárd lábon állott, midőn Izraelben a' nézetek tágultával a1 királyság már kitüzé zászlóját. A' 3-dik parancs e' nézetnek eredménye és Mós. III. k. 24, 10. 11-ben feljegyzett felségsértés teljesen ez értelemben veendő. A* mosaismus már kezdetben minden igaz vallásnak alapját s minden igazságnak magvát keblében hordá, Mósesnek azonban a' pusztában nem csekély akadályokkal kellett küzdenie, hogy az egy Istenröli hitet megszilárdítsa, 's létrehozatalával is nem egy szokás maradt életben, melly a' vallás szellemével teljesen ellenkezett. Ehhez járult, hogy mint később a'keresztyén vallással történt, ugy a' mosaismus is mindjárt keletkezésénél korlátokkal vétetett körül, mellyekkel az örök igazságoknak, hogy áta-