Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-08-09 / 32. szám

midőn szabad, önkényileg eltökélett szándékára bízta mindenkinek a' nőtelen állapotot. „Hogy ha magokat, úgymond, meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek,mert jobb házasságban élni,hogy nem mint égni, — egyébiránt én tört nemvetek néktek." Már szabadjon itten megvallanom, hogy én sz. Pál apostolnak ebbeli kimélö okoskodását, 's illetőleg intézkedéseit, sem a' görög szertartású anyaszentegyházzal, melly papot fel nem szentel, mielőtt meg nem házasodott, sem a' latin szertartásával, melly papnak fel nem szentel a' ki házas, összhangzásba hozni képes nem vagyok. De tán messze is eltértem Luther szerzetesi házasságától, miről, szorosabban véve, kell értekeznem. 1-ször is az ellenzék azt lobbanta szemére Luthernek, hogy házassága által hitszegett lön, 's azzá tevé nejét Borne Katalin apáczát is, — az illy házasság, úgymond p. Kreutz, tilos, mivel sz.Pál ap. Tim. 1 lev. 5 rész, 11. s követk. verseiben azt írja: „hogy az ifjú özvegy asszonyi állatok, minekutána bujálkodni kezdenek a' Krisztus ellen, férjhez akarnak menni, kik azért méltók szidalomra, hogy az első hitet megvetették." De erre azt adák válaszul a' prot. theologusok : „hogy itt az apáczákról nincs szó, mint kikről az apostoloknak még semmi fogalmuk nem vala, hanem ollyan elhagyatott 's egyház által felvétetett özv.asszonyokról, kiknek 10-ik vers szerint, tisztök vala, magzatukat keresztyénileg nevelni, (az egyház közvagyonában) jól gazdálkodni, a' szenteknek, t. i. utazó keresztyéneknek lábaikat megmosni, és a' nyomorult hitsorsosoknak segítséggel lenni. Már ha az illy fiatal özvegyek bujálkodásra adák magokat, igen is természetes, hogy kötelességeiket elhanyagolván, férfiak után ásítozának; hogy hálóba keríthessék, kicsapongó botránkoztató életre vetemedének,'s azon hitet, mellyre a' sz. keresztsógnél köteleztetvék, megtagadák. Mi mára'hitszegést mind a' két összekelt részről illeti, megkell jegyezni, hogy a'protestánsok Luther és neje házasságában azért nem láttak semmi eskürontó lépést, mivel a' szerzetes életet csak emberi intézetnek, a'házasságot pedig isteni rendnek nézték, ezt amannál nagyobbra becsülendönek. Mert midőn a' római atya valakit szerzetkötelékektöl dispensált, azt dispensálta 's dispensálhatta csak ugy, mint egyházi külső rendszabályoktól, nem pedig mint valódi, positiv, üdvességünkre tartozó 's Istentől szabott kötelességektől. Aztán kárhozatosabb volna — ugy vélekedtek ök — nötelenségben maradni a' szüzesség meg nem tartásánál, mint házasságra lépni, 's lemondani azon fogadástéfelröl, mellynek megtartására elég lelki 's testi erőnk nincsen. Hogy pedig a' ker. anyaszentegyházban, régóta, a' szerzetesek és apáczák, felcserélvén zárdaállapotjukat elébbi világi életmóddal, házasságra keltek légyen , azt az egyházi történetek eléggé tanúsítják. Vollateranus (libr. 4. Geogr.p. 81) szavai szerint bizonyos Miklós kilépvén Justinianusféle szerzetből, nőül vevó Annát, venetiai hg leányát. Róbert apát (in auctario chron. Sigeberti) elbeszéli, mikép 1170. évben Máté flandriai gróf fia összekelt egy apácza-fejedelemasszonynyal, angol király leányával. 1192-ben Constantia, Roger siciliai királynak leánya, mint apácza, sz. Klára kolostorában, férjhez méne Vl-ik Henrik, Barbarossa Fridrik császár fiához, 's menyegzője Rómában mene véghez nagy ünnepélylyel, úgymond Platina, Coelestinus életrajzában. Ramirus francziaországi szerzetes* minekutána testvére magtalanul hala el, megházasodván, Aragóniának 's Navarrának királya lön,. Vollater geograph. 2 könyve szerint. Maga az ág. hitvallás is, a' szerzetes életről szóló czikkben, nem különben Hospinianus „de monachis" czímzett könyvében sok illynemü esetekre és példákra hivatkozik. Legyen ez elég annak megmutatására, hogy a'szerzete sek és apáczák visszavonhaták kolostori fogadástételöket,legfelsőbb dispensatio mellett is, nélküle is. 'Sehezképest kérdem már: vájjon ha egy szerzetes világi növel, vagy egy apácza viági férfivall egybekelhetett: kárhozatos vala-e Luthernek Borne Katalinnali összekelése, miután amaz Augustinus barát, emez apácza megszűnt lenni? 2) De a1

J. páterek megrovák Luthert azért is, mivel a' házassági megelőző háromszori hirdetést elmulasztotta. Ez igen is igy történt; jóllehet Luther, a' saxoniaí reformált új sz. gyülekezeteknek elrendezése alkalmával, mindenütt meghagyja vala az egybekelés előtti háromszori egyházi hirdetést. 'S miért mellőzte el tehát Luther, mit amott egyetemesen üdvösnek talált, és meghagyott? Már Melanchton aggodalommal tekintő Luthernek vele közlött házassági szándokát, 's meg is jövendőié nekie, hogy ez által legnagyobb botránykövet gördítend azok elébe, kik kémszemmel tárták minden léptét, hogy csípős gúnynyal, gáncsoskodással 's kajsza hírterjesztés által elferdíthessék személyét, erkölcsi jellemét 's reformátori felséges munkáját. És épen ez értelemben mentegeti Luthernek háromszori hirdetése elmulasztását D. Müller János hamburgi leik. (in Defensione Lutheri defensi 1658.), mellyben p. Kreutz Károlynak azt válaszolá: „Luther siettetó házassági eskettetését, mivel tudta, hogy az ördög nagy ellensége a' házasságnak, ki közbeszór sok konkolyt, rágalmakat hinteget, csacskaságot szaporít, mindenféle akadályt utunkba vet, miáltal a' jegybenjáró személyek megzavarodnak 's bajba keverednek. Maga Luther is (opp. Jen. Tom. 3. fol. 148.) igy ir erről D. Rühelnek: „Szándékom , mielőtt ez életből elköltözöm, házasságra lépni, mellyet én ugy nézek, mint sz. kötelességet, mellyel Istenemnek tartozom, habár mindjárt házasságom nem volna is egyéb a' Jó-