Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-07-26 / 30. szám

munkája 's költségei meg volnának kiméivé, mind pedig szorosabb kapcsokkal csatoltatnék polgártársaihoz. De nem ez az, a" mit én kívánnék; hanem az, hogy egy érthetetlen biblia alapján no látszassatok monopolisálni az üdvösséget, hanem nyissatok utat a1

népnek hozzája , azon nyelven, mellyet ez anyja tejével magába szívott. Nem hiszem, hogy ezen gondolat épen új volna, de megérdemli, hogy gondolkodjunk felette, pedig mélyen 's komolyan. Én annyira nyomosnak tartom, hogy ha a' szentírás nyomtatásra kész kéziratát birandanám, tán lelnék eszközöket, mellyekkel Isten segedelmével, igen könnyen kinyomtathatnám. Tartozom egy őszinte vallomással, t. i. mi hozott engem azon gondolatra, hogy a' bibliának Szlovák nyelvre fordítását indítványoznám. Voltak idők, midőn magam is azon balvéleményben éltem, hogy az evangyélmi egyháznak feladásai közé legelső helyen volna a* tót hitsorsosok magyarítása sorozandó. Később 's ennek már jó ideje, e' betegségemből sokakkal együtt kigyógyulván 's az egyház sajálképeni feladását az evangy. 's üdvös ismeretek terjesztésében helyhezvén, melly czél kergetésében a' különféle nyelvek csak eszközök: kissé szégyenleni kezdém, hogy,mint az evangyélmi egyház apostola, nem tudnék szólani kétharmadához ezen egyháznak, mellynek pedig annyi sok mondandóm volna. 'S minthogy nekem is vannak utópiáim, hová tartoznék például az, miszerint Német-, Scót-, és Helvétországok példájára a' gyülekezetekhez, a' keresztyén élet és közösség felelevenítésére néha utazó társak bocsátandók, kik szólhassanak a' hívekhez; 's minthogy ezen utópia nem annyira utópia, hogy valósággá ne lehessen: milly szégyen, gondolám, és mi hatástalanság, ha épen a'szlováknyelvü hívekhez nem tudnék szólani. Minek következménye az lett, hogy elkezdtem tanulni a' cseh nyelvet 's a' sesztodjlnát nocturna versare manu, versare diurna. Midőn azt hivém, hogy most már értem, egy alföldi tót atyámfia lépett be hozzám, 's szentírást kért. 'S most figyeljünk, én csehül beszéltem vele 's ő engem nem értett 's aztán nem cseh, hanem magyar bibliát vett, mert ezt, úgymond, jobban érti. Ila ki ezen factumról kételkednék, kész vagyok napvilágosságu adatokkal fellépni. Mi következik innen? Rám nézve az következelt, hogy a* szlovák nyelv tanulására adtam magamat, később pedig az, hogy mindeniket abban hagytam; mert ha csehül kell tanulnom azért, hogy minél csehebb vagyok, annál kevesebbé értessem, ugy mire való a* ti cseh nyelvetek? ha pedig szlovákul kell tanulnom, hogy a'néphez szólhassak, 's ti a' sz. székről lekergettek, ha tótul, nem csehül szólok, szlovák bibliát pedig nem adhattok kezembe, ugy nem érdemes vesződnöm e' nyelvvel, mellyböl annyit ugy is tudok, hogy eladatni nem engedem magamat. De következik innen egyéb is, nem reám, hanem reátok nézve, mit már fenebb érinték, 's mit magatok annál inkább tovább folytathattok, minél több alkalmatok volt ezekről gondolkozni. 'S ha már itt is ki kell mondanom tartaléktalanul véleményemet, előttem semmi kevesebbé meg nem foghatatlan, mint tudni és vallani, hogy szlovák tisztitársaim között annyi capacitással, annyi európai műveltséggel biró 's magasabb szempontokból kiindulni tudó férfiakkal volt szerencsém találkozni, 's egyszersmind tudni és vallani, hogy ők még mindig nem az ország határain belől élő nyelvekésnépekterén szeretnek mozogni. K i az, kita'delectum collegium tagjai köztismerek, kivel soha még meg nem hasonlottam (kivéve az egyház fogalmazását),kinek szelíd 's nemes lelkét ismerem. Azt hiszem, nem tenne rósz szolgálatot egyházunknak, ha átalában fáklyát gyújtana előttünk ez ügyekben, mellyel engem is szabad volna neki barátságosan megperzselni egykissé, mint ki tán absolutus peregrinus in Israel, Izrael dolgairól beszélek. Székács J. Nyilatkozat az e' lapban Iiozzám intézett kérelemre. Sajátszerű örömérzet járja át keblemet, midőn látom, hogy átalakulni készülő honunk némelly iskolanítói megértve a' kort, mellyben élnek, megértve a' hivatás nagyszerűséget, mellyben működni kötelesek, engedve szivök nernesb sugalmainak, a' tanítói pályán nem csekély előhaladást tanúsítnak, midőn sokak szájában a' népnevelés szinte az unalomig sikeretlenül kong. Hagyján, kedvesim I az erény csak ugy érdemli nevét, ha az öntudat jutalmával megelégszik. Ti énhozzám kérelmet intéztetek a'honi morál kidolgozása végett: nekem kötelességem e' tárgyat felvilágosítani. Húsz éve annak, hogy egy munkát dolgoztam ki illy czím alatt: ,,A' haza temploma." Ennek eszméje akkor villant meg agyamban, midőn a' derék Mária Terézia királyunk egy szép leiratában e' sorokat olvastam: ,,A' honi ifjúságot meg kell tanítani ama sok és kivált— képeni boldogságra, mikkel a' fölény Magyarhont megáldotta; és a' tanítóknak minden ügyekezetöket arra kell fordítniok, hogy a' magyar ifjak szivökbe nyomják e' nagy igazságot, miként nem érdemes az a' magyar polgár névre , a' ki vélve, hogy csak magának született, egyes egyedül a' hon boldogítására nem szánja magát." E* jeles szavak 1762. januar 26-kán folytak ki említett dicső fejdelmünk tollából, Pozsonyban. Villámerövel hatottak ezek rám, és bennem olly elhatározást idéztek elő, hogy egy polgári kátét írjak, a' r. katholikusoknak ugy nevezett „Öreg katekizmusa" alakmintája szerint; melly, alakot illetőleg, jóval tökélyesb és kimerítőbb a' protestáns kátéknál. Én is tehát a' Haza templomában három főczikketállítottam meg; és a'honi hit ro-