Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-01-12 / 2. szám

a' vizsgálatban, mint a' tárgybeli elölépósem próbáját, bemutatni. Ezen fordítás egy része a' lindaui Joum. egyik Agis czímü czikkéhez mellényomattatott. — A' mint tanulmányaim egyes részeiben minden arány nélkül kevesebb előmenetelt tettem, mint másokban, egyátalában, nem is szabad mondanom, a' tulajdonképi értés, hanem inkább a' tantárgyaklóli megragadtatás mindenkor fontosabb volt előttem, mint kiviteli eszközeinek betanulása. E' mellett azonban akaratomban volt, néhány tantárgyakat, mellyek szivemet és képzelő tehetségemet megragadák, kivinni, ha bár gyakorlatilagi kivihetöjöknek eszközeit elhanyagolám, mindazáltal bennem ihletszerüleg éltetve vala, és szerencsétlenségre a' nyilvános oktatás szelleme az időtájban nagy mértékben arra való volt, hogy azon ábrándos képzeletet felköltse, melly szerint az ember olly dolgok kiviteleért, mellyekbe nincs eléggé beavatva, magát elevenen érdekeltesse, és arra magát képesnek is higyje.4

' „Miliy előképe egész utóbbi életének Pestalozzi ifjúsága!" igy kiált fel e' kép végén Pestalozzi egyik életirója. — De nagy férfiaknak gyermekkorával ugy vagyunk, mint mikor a tó csendes vizeit elömli a' kelő nap ragyogása: az aranyozott zománcz alatt alig vesszük észre a' hig elemet. — Pedig valamint a' szemnek, úgy az észnek is vannak csalódásai. — A' csodálat fényében álló férfikor mögött hasonló gyermekkort sejtünk, és a' csodatettii Hercules már bölcsőjében ví meg győzedelmesen az öt környező veszélyekkel.— Az ember maga is későbbi korában, midőn fejlődésének eredményei előtte kitárvák, nagyon szeret a'lehanyatlott gyermekkor minden legkisebb eseményének az utóbb kifejletteknek prognosticon • ját látni, és természete azon mintegy öntudatlan következetességén örülni, a' miért is az ember nagyon is, még pedig az öncsalódásig hajló ollyan, későbbi életfejlödésére mutató vonásokat a' gyermekkor jelentéktelen eseményiben és történetiben látni; de más oldalról az is bizonyos, hogy valamint az ember természete átalában sajátságának egész tisztaságát csak a' gyermekkorban mutatja: ugy nem kevésbbé az akkor vett ész- és kedélyirányok a következő korok minden cselekvésein keresztül vonulnak. — Különösen pedig áll ez ollyan férfiakról, kik, mint Pestalozzi, a' mivé lettek, magok által lettek, és nem személyességöket a' társaság kaptájára, hanem megfordítva a' társaságot egyéniségök kaptájára venni törekedtek. Nem is híjába jövendölte neki egyik iskolamestere : ,te belőled soha semmi sem lesz.6

Nem is lön belőle valami, a' miről iskolamesterének vagy más közönséges embernek legkisebb sejtelme is lehetett volna, — Ö, ki valamint maga nyilatkozik, gyermekségétől fogva az egész világnak volt bolondja, tiszteletét azon farizeusoknak soha nem nyerheté meg, kik még akkori időben is, mikor már csodákat teve, ujjal mutatának és kérdék: „honnét vannak ennél mindezek Már a' gyermek Pestalozzi mindenütt bátran az igazság mellett kelt ki, és az elnyomottak mellett emelte fel szavát a' hatalmas ellen, 's midőn az iskolában az alázatos, az ügyetlen, egész osztálya bámulatára egy tanító méltatlan bánásmódját győzedelmesen útba igazítja, midőn más alkalommal egy nyilvános nevelőintézet titkos alá valóságait, magát a' gyűlölség minden nyilainak kitéve, a' felsőbbségnek feljelenti, és mindenütt, a' hol alkalom adódék, „kiverni kezdi azokat, kik árulnak és vásárolnák vala a' templomban",—a' messzebblátó könnyen jövendölhette volna, hogy itt egy leendő férfi áll előtte, ki töviskoszorút fűzendő vérverejtékes homlokára. Nézzük meg közelebbről, milly viszonyok között fejlődött Pestalozzinak érintett életiránya. — Pestalozzi, a' mint emiitettük, születésénél fogva városa kiváltságos rendjéhez tartozott; de családja sem gazdag, sem nagy befolyású nem vala. — E' kiváltságos rend, mellynek Pestalozzi is tagja volt, akkor időben, abba helyezte főerejét, hogy a' hol lehetett, a' népet tudatlanság és vakhit eszköze által köztársasági formák alatti alávetettségben törekedett tartani. Feleinek e' törekvésével Pestalozzinak alkalma volt megismerkedni anyjáróli nagyapjánál, ki mint jámbor falusi pap élt nem messze Zürichtől, 's kinél nemcsak iskolai szünnapjait rendesen szokta vala tölteni, hanem kinek háza egyszersmind menedékhelye is volt Pestalozzinak, valahányszor igazgaságszereteteokozta üldözések elől elvonulni kénytelen volt. Itt az elnyomott parasztnép együgyű társaságában honosabb volt a' mi patríciusunk, mint negédes társfelei között. És itt nyerte meg lelke azon élelmet, mellyre hires tanitói Bodmer, Breitinger és Steinbüchel fogékonynyá tenni iparkodtak.—E* tanítók befolyásáról Pestalozzi maga igy szól: „Függetlenség, önállóság, jóltevöség, áldozaterő és honszeretet vala nyilvános művelődésünknek jelszava. De az eszköz mindezekhez juthatni, melly nekünk kiváltképen ajánltatott, t. i. a1

szellemi kitüntetés, igazi és kellő kiművelése nélkül szűkölködő azon gyakorlati erőknek, melylyek mindehez lényegesen vezetnek. Az igazság szóbeli megismerésében taníttatánk ábrándosan keresni az önállóságot a' nélkül, hogy velünk azoknak szüksége élénken éreztetett volna , a* mik mind belső, mind külső házi és polgári önállóságunk biztosításához lényegesen megkívántatott. Az oktatás szelleme, mellyet nyerénk, élénkség és ingerteli előadás által a* gazdagság, tisztelet és rang külső eszközeinek csekélybe vételére és majdnem lenézésére irányoztata bennünket." Rousseau megjelenése, mondja tovább P.9 egyik különös éltető eszköze volt azon félszegségeknek és zavaroknak, mellyekhez hü, hazai