Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-03-22 / 12. szám

Csak azt bocsátván tehát előre, hogy a' Kis lelkész által felállított szabadalomban semmi elv nincsen, hanem merő casuistica; — 's hogy ezzel a1

protestáns lelkészt azon magasztos helyzetről letaszítja, mellyre öt egyrészt maga is csak imént felemelé: többnyire csak az életből merített hív történetekkel felelendek kedves tisztitársunknak, *s pedig csak azért, hogy, miképen Székács barátunk mondá, győzzön, a1

mi jobb. Először megengedi Kis Sámuel a' lelkésznek a* kártyázást; ámbár a' szabott korlátokból azt vehetjük ki — dicséretére —, hogy lelkismerete nem örömest adá ez engedélyt! — Mert ha életünk ideje is ugyancsak az Isten legbecsesb adományai közé tartozik: tehát megvallom, alig ismerek a1

kártyázásnál esztelenebb mulatságot. — Azt kívánja, hogy müveit férjfiakkal üljön csak le a' lelkész a' kártyázáshoz! De e' szó tág értelmű 's nem egyszer láttam, hogy egyébként müveit férfiak játék közben a' hihetetlenségig műveletlenekké lettek: sőt tudok érdemteljes tisztitársakat 's egyház felügyelőket, kik a1

kártyajáték közt a' szidalomig és verekedésig megfeledkeztek 's halálos ellenségekké lettek. — Tudok tisztitársakat kiknél idővel ollyan szenvedélylyé lett a' kártyázás, hogy ez éltök szerencséje romlásával végződött. Tudok nagytiszteletü urakat, kik a' szegény hittanjelöltekkel 's káplánokkal kártyázva, meg nem állhatták a' híres Zwickben, valamelly hasznos kártyának changierozását; a' mivel tiszteletükből nem keveset fogyasztottak. 'S hogy ugyan illyenek történnek a' hallgatókban is, midőn az egyházfi vasárnap reggel a' tiszteletes urat a' zöld asztaltól hívja el az imaházba — még a' nem szenteskedök előtt is, tudom, természetes!— Midőn azért minden a1

kicsinyen kezdődik az anyagi és szellemi világban, tehát én a' legnagyobb észt a' roszra késztö alkalom távoztatásában látom. — No de elég! Csak «gy esetet még saját tapasztalásomból véve. — —0 —a helységben, téli időben estve, Kis Sámuel űr szabadalma feltételeit pontosan teljesítve egybeülénk 1) a' lelkész; 2) az egyházgondnoka, ki egyszersmind tanácsnok volt; 3) a' város jegyzője, egyszersmind hites ügyvéd, 's 4) majd az egyiknek, majd a' másiknak neje, rendesen whisztezvén 8—10-ig, 's pedig kevés pénzért; mert mulotság 's nem nyereség volt czélja egybejöveielünknek.— Egykor ebédemet alig végezve, beszól hozzám a' jegyző úr, 's jó izüen nevetve elbeszéli, mi nagy mulatságra ada alkalmat a' tanácsülésben egyik gombkötő mesterembernek megrovattatása, kit tegnapelőtt ismét estve 10 óra után a' korcsmában a' kártyajátéknál érve, feladtak a' birónál. Sokat mondottak neki a' tek. urak, 's nevezetesen a' mi gondnok urunk ezeket: „Hát nem tudja-e R— uram, hogy a' becsületes jóravaló ember tízkor hon szokott lenni; bizony csak a' korhely emberek maradnak el éjfélig házaiktól." — Mire B— uram egész naivsággal azt válaszolá: Kérem tek. uramat, ne éljen ollyan sértő szavakkal! Hiszen a' mult héten tek, úr is a' tisztelendő úrral egybe majd nem 11 órakor mentek el még csak nótárius uraiméktól." — Volt erre nevetés! — De én ez esetet más oldalról vevém, miután értésemre esett, hogy sok kártyás ember példánkra hivatkozik, midőn a' szegény nők a* Cato censori hivatalát gyakorolják rendetlen életű férjeik fölött. — 'S hogy a' kártyázás örömeiről örökre lemondjak, csak az kívántatott még meg, a' mi történt is, hogy t. i. a' játéktól el a' haldoklókhoz hivattatnám: mire mindenkor elpirulván, érzém, hogy itt bizony hivattatásommal ellentétben vagyok. Lehet a' lelkésznek vadászni, azt mondja másodszor Kis Sámuel tisztitársunk. — 'S ime, mintha a' sors is akarna feleletemen könnyítni — deák és kandidatus koromban legnagyobb kedvelője voltam e' mulatságnak, annyira, hogy most is az anyai szeretetet bámulván, emlékezem arról, miképen gyötrém egyszer kérésimmel édes anyámat addig, míg utolsó húszasát lőporra oda nem adá. Annyira hivei voltunk Diannának, hogy a* Fertő nádasaiban lakozó kácsák és snef madarak akkor jutottak mindig legnagyobb zavarba, midőn tanításért járó hópénzünket felvettük, mellyel tehetségünk növekedett nemcsak a' szükséges lőpor megvásárlására, hanem a' különösen kedvelt — felvigyázónak lekenyerezésére is, hogy t. i. vasárnapi templombóli elmaradásunkat ne lássa. — E' bűnömet itt nem ok nélkül gyónom meg a' professor uraknak. — E' mulatságot, Kis S. úrtól ajánlott feltételek alatt, lelkészi hivatalom mellett is néha-néha folytathatónak tartám; de, jóllehet nehezen — már fél év múlva ezzel is felhagytam, mert sok becsületes ker. hívek abban megütköztek, hihetően azért mivelhogy a' lelkiatyáróli fogalmokkal meg nem egyezett a' szegény nyulaknak és madaraknak öldöklése. Valamint azért Pál apostol mondása: Mindenben mutassuk magunkat ugy, mint Istennek szolgái" — bizonyosan csak akkor alkalmaztatható és idézhető; mikor magok a' keresztyének tárgyai a' vadászatnak nem pedig megfordítva, (lásd 2. Korinth. 6, 4. 5. 'stb.) ugy szinte a' megyés püspök tekintélye is, ki 50 — 60 nyulat lábáról elejt, e' részben mit sem nyom, hanem csak = jó vadászszal. Furcsa az idézés — furcsa a' hivatkozási Ugyan mit nyom a' kötelességek vagy rendes jó magaviselet mérlegében (YVagschale) az úri rend, az emberi tekintély, mellyre K. S. barátunk minduntalan hivatkozik? Bizony híres tahnudista lett volna belőle! Luther szavaival végzem be a' vadászat szabadalmárai feleletemet ! „Ich bin vorigen Dienstag zwei Tage auf der Jagd gewesen, (Warlburgi fogságakor) um jene bittersüsze Lust der groszen Hűiden auch einmal zu kosten. Wir habén zwei ííasen und ein Paar arme Rebhiiliner