Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-03-08 / 10. szám

aug. elején majd 600 lelket számlált, a' gyapju­raktárul használt Sebestyéntemplom szép és téres karzatát ingyen engedé át 's e' karzatnak elsza­kítása a' tempíomhajótól nem sokára megtörtént. E' hely aug. 3-kán első dissid.-kath. templommá ünnepélyesen szenteltetett föl Ronge, Brauner és Kerbler által. Az ünnepély részleteiből csak azt említjük, hogy az istentiszteletet Ronge nyitá meg felszentelő beszéddel, azután Brauner pré­dikált. Gyónbeszédet Kerbler tartott, az úrvacso­rát 150 's egynehánynak osztá ki. Az ünnepélyt emelé a' hatóságok, különösen a' városinak, több helybeli's vidéki, díszköntösben megjelent pap, a* berlini, postdami, drezdai, lipcsei, hildesheimi, braunschweigi, halberstadti'st. dissid.-kath. egy­házak követeinek jelenléte. Istentisztelet végével Ronge még egyszer oltár elé lépett 's megáldá a' népet, mire zárének következett. Délután az egyház űj papja, Nitsehke, beköszöntő beszédet tartott, mellynek végével Ronge 5 gyermeket keresztelt meg. A' perzselyekbe 206 tallér gyűlt be. — A' hallei 's vidéki r. kath. aug. 17-én tar­tottak előtanácskozó gyűlést 's 29 jelenvolt egyén a' lipcsei hitvallás elfogadásával a' mozgalomhoz csatlakozott. Demuth ev. papjelölt szinte az új egyházba ment át 's 0. m. Frankfurtba hivatott meg papnak. Halléban sept. 21-kén Demuth és és Wittig tárták az első istentiszteletet 's 41 személy járult az úrvacsorához. — Halberstadt­ban jun. 2-kán alakult meg az egyház 20 taggal, többnyire családatyával. Juliusban a'tagok száma 70, aug.-ban 225 volt. Az első istentisztelet jul. 9-kén a' sz. lélektemplomban tartatott Brauner által, ki 70 személynek osztá ki az úrvacsorát. Az adakozások aug.-ban 1700 tall. rúgtak. — Naumburgban maj. 2-án dissid.-kath. egyházakat gyámolító egylet alakult. Az első istentiszteletet aug. 2-kán Kerbler tartá az Otmartemplomban, hol az egész ev. papság, élén a' superintendens, szinte jelen volt. —Merseburgban jul. 3l-kén szinte Kerbler alatt az első istentisztelet szabad­kőműves páholyban. — Zerbstben jul.-ban szinte egyház alakult. — Az erfurti egyház jun. 8-kán tartá az első közgyűlést 's aug. 7-kén Kerbler tartott a' már 200 tagra szaporult egyháznak első istentiszteletet. Ekkor weimari 4 r. kath. is kilé­pett. — Az unnai egyház már máj.-ban 200 ta­got számlált. Jun. 17-kón Licht másodszor pré­dikált az ev. templomba harangszóval összehítt egyháznak. — Wittenben az egyház tetemesen megszaporult; már 100 lelket számlál. — Iser­lohnban jun. 22-kén Licht tartott istentiszteletet templomban. 8. jul.-ban 300 tagból állt az egy­ház. Jul. 24-én Kerbler tartott harmadik isten­tiszteletet. Az egyház papja Breitenbach, ki ed­dig r. kath. pap volt Strutban Mühlhausen mellett. Iserlohnba sept. 10-kén jött 's hivatalába 17-én iktattatott; Licht ordinálta. — Hagenben, Iser­lohn mellett, sept. 7.-kén egyház alakult. -— A' dortmundi mintegy 300 lelket számlál. — Hammban jun. 19-kén Licht prédikált. — Meursben Körner kitért vezérlete alatt jul. 13-kán egyház alakult, mellynek délután templomot adott használatul az ev. presbyterium. — Elberfeldben maj. 11-kén Licht tartotta az első ünnepélyes istentiszteletet a' gymnasium teremében. Másnap Kerbler teljes istentiszteletet tartott. Jun. végén, íiókegyháza­kon kivül, 200 lelket számlált az egyház. Elöl­járói következő körlevelet intéztek a' dissid.-kath. egyházakhoz: „Szeretett hitrokonok a1 Krisztusban 1 Igen, Czerski legújabb körlevele után is, mellyet a1 ker.-apost.-kath. egy­házakhoz irt, igy szólítunk meg benneteket, ámbár vele együtt az egésn világ előtt valljuk is: Jézus Krisztus isten! — 's igy szólítunk meg benneteket a'lipcsei és drezdai egy­házak utolsó körlevele utón is, mellyben azok mondják : Krisztus Isten követe. Mert mi a' szeretetben akarunk maradni 's mindent eltávoztatni, mi az Istennek ezen országából kirekesztések-, különködések- és kiátkozásokra vezethetne bennünket. A' ker. hitnek minden ker.- és német kath. egyházzal közös alapja, a' sz. irás 's a1 lipcsei zsinat által felállított szabad egyházszerkezet, eléggé közös javaink, hogy alattok, mint égbolt alatt, minden keresztyénnel n s minden keresztyén egyházzal mindenki magának 's mi is magunknak, meggyőződés szerint épít­sük fel saját hitünk épületét. Ezt a1 lipcsei zsinaton is föl­tételül, melly alatt fognók elfogadni az egyetemes zsi­nat határozatait, jegyzőkönyvileg kötők ki magunknak 's mégis nyertük; különösen pedig azon kikötést, mely­lyet a' zsinat is elismert, „miszerint minden egyházonk, névszerint az elberfeldinek, szabadságában fog állni, a" lipcsei határozatok 2-ik czikkében felállított egyetemes symbolumot az egyház saját hitvallása által ténylegesebben meghatározni 's a' többbi czikket is (1 — 14.) a' szerint megbőviteni." E' kikötést f. é apr. 27-én miként használtuk 's hitvallásunkat a'lépesei egyetemes határozatok (1 — 14.) czikkeihez miként alkalmaztattuk 's azzal emezeket is elfogadtuk, az ide mellékelt „Határozatokból az elberfeldi dissid.-kath. egy­ház hittanai iránt 1845-diki apr. 27-ről," *) láthatjátok, mellyekhez azon megjegyzést csatoljuk: ,,hogy mi a' lipcsei zsinat határozatainak többi czikkeit 15-től 53-ig föltét­lenül elfogadtuk 's az l.és 9. czikkben felállított t ü­relmet az alanyi meggyőződés irányában, valamint a' lipcsei zsinat által felállított szabad egyházszer­kezetet mindig fentartandjuk 's minden egyoldalú törek­vésnek, egyoldalú cselekvésnek 's minden schismának erősen ellene do Igozand unk." E1 levelünk, szeretett rokonink, vajha megnyugtatná a1 testvéregyházban azon ke­délyeket, mellyek kölcsönös kizárás miatt kiüthetéssel fenye­gető szakadástól féltek ! Vajha mindnyájatokat megerősítene a1 föltételben : hogy a1 k e r. igazság minden keresé­sét elismeritek's az abból feltünedező irányokat, a1 ker. vallás legfőbb követelésében, a' föltétlen ker. szeretetben, ismét egyesítitek. Ehez Isten adja a' maga áldását fiának Jézus Krisztusnak és a' sz. léleknek ál­tala, amen." Elberfeld, jul. 31-ken 1845. A1 dissid.-kath. egyház nevében annak elöljárói: aláírások. Licht Jézus személyének isteniségétöl min­den hitvallású keresztyénekhez intézett körlevelet tett közzé, mellyben többi közt mondja: Az egyháztanítók közöl igen sokan éltök végéig az egy­ház közösségében maradtak, mégis fontos dolgokban nem ugy, mint az egyház, gondolkodtak. Mi szintúgy nem *) E1 határozatok nyomtatásban is megjentek.

Next

/
Thumbnails
Contents