Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-12-14 / 50. szám

elölt, hogy az 5 év előtt semmi nyugpénzt nem nyerő özvegy mimódon egészítse ki a' berakási hátralevöséget, megfosztatván kenyérkereső férjétől? 'stb. Ugyan, tisztelendő, vagy nagytiszteletü atyámfia! hol van lelkünk, hogy nem idéztük nyomban a' 15. §-t: ,,Az ideig, az irgalom-intézetből rendeltetik neki segedelem" ? Mért nem idéztük tovább a' 12. §-t: „Az évenkénti nyugdíj idővel, ha az intézet tökéje engedni fogja, feljebb is emeltethetik bizonyos procentekkel" ? Legfigyelemre-méltóbb javallat az észrevételekben az, — mellyet már rég tárczámban feljegyzettem én is —, hogy lenne szabadságára hagyva minden tagnak, öt, vagy ha tetszend egész tizenöt évre járandó berakási öszvegét osztálya szerint előre, részenként vagy egyszerre lefizetni, és így maradékinak a' teljes nyugpénzt évek bevárása előtt biztosítani. Én az illyen tagol még a'kitelt évek utáni fizetés folytatásától is felmentetni szeretném, és óhajtanám, hogy egyes tag az ekkénti öszveges berakást többszörözhesse is, azaz: egy osztályból két, söt több részvényt is vehessen, ha 15 évre egyszerre előre fizet. A' mi a' két terv közti paralleláját illeti czikkirónak, arra már, azok ismétlések levén, az előzményekben szinte válaszoltam; még csak azt kérdem: miből bizonyítja be, hogy az új terv szerint nem kevésbé engedtetik hely az önkénynek, miután megvallotta maga is, hogy az ó terv szerint önkénynek engedtetik hely ? Mivel „tökéletesen — krajczárig mondjuk — meghatározandó és mindenkor megállandó nyugpénzt a'legjobban kikalkulált nagyszerű intézetek sem képesek bíztosítni?" tehát épen semmi arányt a' betétel és nyugpénz közt ne állítsunk fel; ha pedig felállítunk és collég, igazgatóságot bízunk meg kormányzással, melly a'nyilvánosság elé terjesztendi minden működéseit: félhetni-e olt önkénytől? Hogy a' terv el nem fogadására nyilatkozik a' czikkiró, árva lelkemre mondom, szomorú dolog. Ha hiányos a' terv, — mellyet tökéletesnek senki nem állított — nem javítható-e? Mért tehát elvetni? És fogyatkozásainak is kik okai? Azok-e, kik alkották a' Szemere, Schonborn és több nyugintézeti szabályok nyomán? — De van még idő e' hiányt pótolni, csak akarat legyen és bizodalom önmagunkhoz.— Az el nem fogadásra nyilatkozás után reformot javai czikkiró a' régi szabályokra nézve, például, hogy szabadjon tenni a'berakást kétszerezve és többszörözve is, hogy az évenkénti kérelem-levél nyújtás szűnjék meg, hogy pontosabb legyen a' berakás 'stb. Az elsőre ki fogja magát határozni, ha a' betétel és nyugpénz közt arány fel nem állíttatik, és tovább is azt kérdezendik özvegyeinktől: tehetös-e, van-e fia, ki eltartsa ? 'stb. És ez történik az irgalmaskodás rovására. Uraim! szép dolog az igalmasság, — de ne feledjétek, hogy a' szeretet is az igazságnak örvend. — Az évenkénti folyamodás megszüntetése az intézetnek javára mitsem teszen, a* berakás pontosságát pedig jobban nem eszközölhetjük, mintha a* betétel és nyugpénz közt arányt állapítunk meg, de ez az, miről a' czikkiró mélyen hallgat.— Pedig ez a' reform mulhatlan kelléke. Végül könnyűén elutasít bennünket czikkiró a' bécsi és budai nyugintézetekhez, — és ö teszi ezt, a' ki szegénységünkhez annyira illő intézetet javai. Nincs okom tanácsát helyteleníteni, de igen is van okom kérdezni: annyira elvesztettük-e önmagunk iránt a' bizalmat, és ha már biztosítni tudják Bécsben drága pénzünkön özvegyeinket , ne tehetnök-e ugyanazt mi is honn ? Uraim ! csak akarnunk kell, 's lesz nyugintézet í Az akarat pedig nem hiányzik egyházkerületünkben, mert több év óta minden gyűlésen nyilatkozott. — Pártoljuk azért az új tervet, ha betűiben nem is, — de szellemében és felállított elveiben ; ha hiányai vannak, javítsuk, de félre n© vessük! Dixi et salvavi animam meam. X. Esperes-ügy a' tatai ref. egyház* megyében. A' röpke hír szabad szárnyait ki köthetné meg, 's szózatos ajkait ki zárhatná, ki némíthatná el ? ! Széthordta, elbeszélte egyház-megyénk ügyét is az egész kerületben és kerületen kivül, — egyh.megyénk ügyét, mit mi jónak látánk elhallgatni — legalább egy időre, míg t. i. undokságát a' bizton várt 's elmaradhatlan helyrehozás, illetőleg (bármi kímélve nevezzük) meglakolás, némileg elveendelte. Ez ugyan még nem történt meg, de hogy annálinkább megtörténhessék, leöltvén az eddigi kíméletes hallgatás takaró palástját, ki kell lépnünk a' nyilvánosság napvivilágos terére, — vallva Ján. III: 20, 21 v. „A* ki igazán cselekszik, a' világosságra megyen, hogy az ö cselekedetei nyilván valók legyenek, hogy azok Isten szerint valók", — és bár Efez. V; 12, 13. v. szerint: „A' mellyeket ezek titkon cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is" nem azért, hogy még inkább terjedjen, de hogy valódi alakjában ismertessék, fölfedem az eredeti forrást, 's im híven, egyszerűn, lehető röviden előadom az ügyet: Folyó évi sept. 4-kén Kömlödre egybegyűlünk, különösen esperes-választási szavazataink felbontása végeit. Elsőben is, kerületi volt köve -teink Dobos János és Thahj Zsigmond szeretett atyánkfiai, küldőik iránt tartozott tisztelet- éskötelesség-szerüen, elmondák — semmi tekintetben sem üres — követjelentésöket. Ez is mutatja, h°gy egyh.megyénk mindvégig követeiül ismeró őket, kiket a' kerületi gyűlésen, némelly felbiztatott úr és tekintélyes pártolója, megyénk követeiül elfogadni vonakodának, — mert nem (bizonyos ker. statutum szőrszál-hasogató értelmezéséhez képest) gyülekezetenként, hanem magunk