Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-12-07 / 49. szám

gyűléseken, hol képviselők 's birák választatnak; hol hivatalosok díja mikor, mikép beadása 's kezelése 'sa't. tárgyaltatnak; mivel ezek a* lelkészt magát épen azon arányban érdeklik, mint az egész egyházat, egy-testületbe véve; mivel ő maga épen azon arányban kőtelező 's kötelezett, mint az összes egyház; mivel továbbá az egyik oldalon álló egész terhet ő egymaga hordozza szintúgy, mint a' más oldalon állót az egész egyház, és ennélfogva a'törvény súlya öt egymagát sújtja ugy, mint az egyház egész testületét : a' presbyterialis gyűléseken, mondom, az osztó- igazság kétségtelen kivánata szerint, a' lelkészt épen annyi szavazat illeti, mint az egész presbyteriumot. — Ez pedig korántsem — mint némellyek kiáltandják — valami gyűlöletes papvárna-, hierarchia-, mitől — azon kivül, hogy nálunk chimaera — minden becsületes prot. lelkész visszaborzad: hanem csupán azon természeti jog igénylése, mit polgári törvényeink is minden egyezkedő, vagy kölcsönösen kötelező 's kötelezett félnek megadnak ; és soha bármi müvészvagy építésre nézve is, fejedelmekkel *s országokkal! egyezkedésükben, kétségbe-hozni senkinek eszébe nem jutott. Fábián István, soponyai ref. lelkész. Pcrlfeopák. Ámbár igen kívánatos, hogy a* protestánsok istenliszteletök liturgikus részére több figyelmet fordítsanak, mint ezt eddig jobbára tették: aluliroltak azért legkevésbbé sem hajlandók a'lilurgiát a' predikátzió rovására feldicsérni, a' mint ezt nem rég több német theolog tette, részint mivel eszöket a' vallásbeli érzelgés árja el boritolta, Tészint pedig, hogy ez által elmellőztetvén a* sok „száraz, untató morál", azokat is a' templomba édesgessék, a' kik erősbeknek érzik magukat, hogysem a' vallás tanításaira ós intéseire szorulnának. — „Lélek az Isten, és a' kik öt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják;" — mond az Üdvezitő. Már e' szerint a' predikátzió igen is megérdemli azon álláspontot, a'mely-Iyet neki a' protestánsok isteni-tiszteletöknél kijelöltek. Ugyanis az élő szó, az észre ugy, mint a' szívre haló tanítás Üdvezitőnknekés a'reformáiio bajnokainak hatalmas, világot-hóditó fegyverök vala; a'predikátzió minden műveltebb társalgástól elvált, rosz kalendáriomokon kivül más könyveket megszerezni és olvasni vonakodó és sokszor tehetetlen köznépünknek egyedüli lelki tápláléka, 's a'mint látszik, mindinkább közeledik -nálunk is azon idő, a' mellyben a' lelki atya a' szónak szoros értelmében egyéb „prédikátornál" nem leend és hatása szónok széke szűk terére szorítkozandik. — Ennél-fogva közre-hatásának csak nem egyedüli eszközét vetné félre azon pap, a' ki predikálási kötelességét hivatala legfontosabb részének nem tartaná és egyházi előadásainak minél épületetesebbekké-tételére legjobb erejét és idejét nem fordítaná. Már pedig épületes predikátzió nem az, a9 melty, ugy szólván, a* szent Ieczkéhez van ragasztva, hanem a' melly egészen azon sarkallik, minden részeiben attól vagyon áthatva, ngy hogy a' textus ne a' predikátzió kedvéért választassák, hanem ez tartassék amannak kedveért. Mennyire természetszerű az ujabb, német hitsorsosink által kivált annyira kifejlett homiletika ezen szabálya, azt bizonyítja saját abbeli tapasztalatunk, miszerint mind a' szavalóra, mind a* hallgatóra nézve a' predikátzió annál nagyobb hatású, minél textusszerintiebb. — Nem ismeretlenek ugyan előttünk azon tekintetek, a1

miknél fogva az ugy-nevezett perikopáknáli szoros megmaradást ajánlani lehet: de hogy azon pap, a' ki egyházi elmelkedéseivel minden esztendőben megkerülő textusokra szoríttatik, több évi pásztorkodása után vagy a'többször mondottakra viszsza ne térjen, vagy a' textust mottóként ne használja, vagy pedig csak ennek egyes része körül ne forogjon, vagy végre azon eröszakot el ne kövessen, — ezen szabad legyen kételkedünk vagy legalább azt állítanunk, hogy ezen, a' józan homiletikával ellenkező hibák csak kevesekre nézve elkerülhetők és pedig azon egyszerű oknál fogva, mivel minden textusnak többnyire csak egy értelme vagyon. Ennélfogva stereotyp-forma perikopáinktól legalább az időnkénti eltérést ajánlja azon igen is nagy figyelemre-mélló tekintet, hogy ez által predikátzióink a" textushoz illeszkedűbbek 's ennél fogva épületesebbek leendenek. Ajánlja, söt kívánja ezt azon kivül az idő szüksége. Ugyanis mindenfelől az a'panasz, hogy kivált műveltebb hitsorsink közt az egyháziatlanság mindinkább terjedez. Ennek egyik okát nemde abban lehetne-e találni, hogy megunták a'minden esztendőben előforduló textuscyklusban mozogni? Nem reménylhető-e, hogy az emberi természetben rejlő ujságvágy ösztönénél fogva örömestebb jövendenek, ha az isteni ige, ezen az Úr olly tág, olly sok gyümölcscsel kínálkozó kertének más részébe is vezetjük? Szinlolly gyakori azon panasz, hogy a1

biblia olvasástól híveink még falu-helyen is mindinkább idegenkednek. Fordítsuk figyelmüket a' bibliának más részére: haza kerülvén az Űr házából, felkeresendik az illető szent leczkét, és tovább is olvasandanak. Az unió szent ügye, annak kivihelősége foglalkodtat most minden valódi protestánst, minden igaz hazafit. Ezen czélhoz nem fogunk-o az által is közeledni, ha a 'református algafiainknál divatozó és igen is helyes szokást mi is be vesszük, miszerint nyilvános egyházi beszédeiknél a'szent-