Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-11-23 / 47. szám

a* legingatagabb helyzetben, „obtingentia" is kell, a' ,,keresztyén missionariusi lelkesedés" is meghanyatlik; mert ha Pálként, ,,a' has és eledelek eltörlése" korunkra 's időnkre esnék, mind más volna ! de csak azt méltassék fölvenni: hogy sok egyház már nem is fizeti papját 's tanítóját rendesen, mi szegény embernek valóságos martiromság; mert mi a' sátorcsinálást már nem értjük, mint az apostolok: hanem csak a' sátorozást. Törvényes úton követeli az egyháztanító munkája bérét? eltaszítja hallgatóit; egyházmegyei vagy kerületi kormány veszi oltalma alá? bezárják a' templomot 's öt kicsapják; hová megytpanaszra? Ez az oka, hogy ifjaink nagy része, kivált jelenkorunkban, ha egy pár körmöczit érez zsebében, vagy lábait szabályszerüleg birja mozgatni, futja az egyházi hivatalt. Minek itt a' gyakorlat terén fonódott gondolatszálat tovább vinni! ismerjük el és valljuk meg, hogy a' legkoldusabb ember is becsületre vágy,'s kit tiszta önérzetben nevelnek, az, mint pap, sem jegyző, sem kisbíró, sem pinczemester nem lehet. És ha a' zsinat csak ezt hozná rendbe, nem maradna el a' foganat; — ki sokat markol, keveset szorít. Ki a' protestáns egyház presbyterialis elveken alapulását tagadja: minden lehet, csak protestáns nem; és zsinathalasztóink méltán tartják szemök előtt ez igazságot; én is buzgón hódolok ennek. De a' zsinatlartás ellenvéleményének bajnoki épen ezen okból várják a' közvélemény kifejlődését , 's népéredésre támaszkodnak, 's mint hü presbyteriánoknak, támaszkodniok kell is. Bár ne csalatkoznának reményökben! de aligha nem igy lesz ! mert ha azon állítmány; „hogy embereink még nincsenek" — még azok közt sem, kik oltár körül forgolódnak — áll: hát a' nép mikor érik meg reformra? vagy a* lelkitanító érlelje evangyéliomi ihlettel? Három század óta hirdetik elődeink 's hirdetjük mi a* szent evangyéliomot, és a' magyarországi reformált nép jelenkorunkig nem igen nagy kedvet mutatott az egyház küljavítására, 'sa'mi kedvező fordulatok történnek is, néhány kiemelkedett férfiúnak müve, 's az idő lelkének kisugárzása, melly a' tespedtség lágy párnáján heverő embernemet nagy-hatalmasan szokta serkentő szavával felkorbácsolni. A' kor- és törvényszerű politikai mozgalmak, minthogy megelőzték az egyházit, mindig kihatást gyakorolnak erre, t. i. a' mienkre; egyházalkotmányunknak nem lelkére, hanem külalakjára, nem a" dogmára,hanem a1

külső ekklézsiára.És épen ezt kérem figyelembe venni,egyiket a'másikkal meg nem cserélni, vagy egybe nem kötni; mert ha igaz, hogy politikai világunk földerítését legsikeresben eszközölhetnék az évenkénti országgyűlések : nem látom okát, miért taszítnók, ki tudja hány évvel hátrább — ha szerit tehetjük — egyházalkotmányunk javítását; hiszen constitutionalis országunkban is — kivéve egykét botos demonstratiót — az intelligentia ad utasítványt, nem a' pórnemesség, 's ha ettől, képviseleti rendszer nélkül, reformatiót várunk: ugy járunk, minta* zsidók messiásukkal. De maga a' 9-dik számú „Nyilt Jegyzetek" tudós irója is elismeri: „hogy mi magyar protestánsok" — figyelmet kérek — el vagyunk maradva a' status felvilágosult törekedéseitöl: holott, a' reformatio elvei szerint, meg kellett vala ezt előznünk, vagy vele párhuzamosan haladnunk 1" és még is e' javallatot teszi utána: ,,A' törvény előtti egyenlőség és közteherviselés nagy eszméinek nem sokára szerencsés gyözedelmét be kell várnunk! Ezek két megelőző föltételei a* protestáns egyház organisatiójának." Ez annyit tesz : előzni vagy versenyezni kötelességünk, de maradjunk; mulasztottunk, de ne tegyünk, várjuk a' sült galambot. Legalább én nem birok képzelni olly prófétát, ki belém diktálhassa azon hitet, hogy nyavalyámból egy másik kóros üdülése által — ha t. i. rá várok — szabadulok kí egészen; mindössze is szenvedésemet hosszítom. Hiszem, azon jeles eszmepár kecsegtető és üdvös lehet egyh.unkra nézve: de a' radical curára szükséges mütételeket addig is megkísérteni, tanácsos és sikeres lehet azon egyszerű okból: hogy minden napnak megvan saját terhe; mit ma végezhetsz, ne hagyd holnapra,'s addig üsd a'vasat, míg meleg; mert több bajok gyűlnek rakásra, 's még nehezebb lesz a' teendők sorszálát kibontani. Van eset elég, hogy megszokja az ember a* sajgó fájdalmat is és boldog apathiába sülyed; 's akkor aztán harapófogó sem csippenti erélyességre; pedig ha valakinek, nekünk van erre szükségünk, hogy egyházi testülelünk lomha üterébe fris vért csatornázzunk; mert a' szebb élet utáni hosszas vajúdás ugyancsak kínos a* szegény lázárnak. Nem hiába vagyunk mi keleti raj, de szeretjük is az amuletumot, mind a' mellett, hogy a' laodiceai egyházi zsinat megtiltotta azt a' keresztyéneknek. A' zsinatszó valóságos'amuletum'egyh. gyűléseinkben, annyira, hogy senki sem szól már ellene, söt ha akármi érdekes és siető baj kerül szőnyegre, csak zsinatot említnek, 's el van az ügy döntve, minden szóváltás nélkül. Nemesünk-e így két szék közt földre? Itthon sem teszünk, amoda sem sietünk. Egyházmegyei — mult gyűlésünkben például zsinattartás indítványoztatok,—egy ellenszó nélkül pártolta a' terem, 's egyházkerületre viszi föl; holott igen jól emlekezem,hogy tisztelt egyházkerületünk mult őszi gyűlésében több érdekes tárgy között az „egyházi tisztújítás és képviseleti rendszer" is előkerülvén, egy lélek sem szólhatott hozzá; mert zsinatra-tartozónak lenni Ítéltetett. Igy ugyan soha sem lesznek ügyeink „chaoszaikból kifejtve," 's rendezkedésünk „miképene" csirájába fúl. Mikor a* zsinattartás idejéröli vita az egyházi Lap hasábaira került, szerkesztő Török úr nyo/