Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-10-19 / 42. szám

csak egy hajszálnyival is előre-megy; mert ismerjük ama latin mondást: ab odio theologorum. libera nos domine. Azért az én második (>uzgó ohajtásom az volna: szerkesztetnék ezen új papkönyv ollyaténképen, hogy az legtöbb esetekben mind a' két vallástételen levő lelkészek által botrány nélkül alkalmasan használtathassék, hogy általa köztünk és református atyánkfiai között ne csak az eddiginél nagyobb ür ne támadna (mitől Isten ójjon): hanem egymáshoz mindinkább közelebb vezettetnénk is. — Szándékosan mellőzöm a' dolognak világosabb kifejtését, nehogy félre-értessem; hiszen, ki tudhatja jobban, a' tisztelt kiadó uraknál, mellyik itt a* határ? holl itt a' ne-tovább? mit kiván avvagy enged meg az okosság? mit követel a' méltányosság ós mindkét egyház java? Másnak karjaiba hívatlanul vetni magát, vagy szemtelen tolakodást követni el nem szép ugyan, de barátilag közelíteni egymáshoz kötelesség 5 mert ha a' jobb láb is, a' bal láb is azt mondja: én nem mozdulok, te mozdulj előbb: mit használ ott a' haladási vágy? Bizony csak egy helyen fog vesztegleni és veszteglésében gyengülni az egész test gépelyzete. Harmadik észrevétel. Minden kézi könyvnek egyik legjobb erénye az, midőn az minél több esetekre terjed ki, és használtathatik. A'mi különben, némelly kis hibáit nem említve, derék Tranoscziusunknak is (tót énekeskönyv) egyik legkitűnőbb hibája az, hogy sok esetre alkalmazható éneket benne nem találsz, 's ez már magában is elegendő ok arra, hogy az új tót énekeskönyvet, mint kedves vendéget üdvözöljük és annak egyházunkba hozatalát, általánosan eszközleni iparkodjunk. A' mi illeti már a' szóban forgó új papi kézi-könyvet, hogy ez e1

tekintetben is a' közszükségnek megfeleljen, felette kívánatos. Legyen tehát az: a'papi működések minden kellékeivel bőven és gazdagon ellátott tár. — Nevezetesen azokon kivül, melylyek a' mostan használtatni szokott agendákban foglaltatnak, legyenek feltalálhatók benne: a'protestáns vallásra tért személyek beiktatásának és a' vegyesházasságok összeköttetésének 'sa't. formuláréi is. Ez által legalább némi részben helyreütnék t. cz. superintendens uraink azon hibát, mellyet, nézetem szerint, akkor követének el, midőn a' két nevezett esetet illetőleg, a' papságot eddigelé legalább, minden további útmutatás nélkül hagyák. Negyedik észrevétel. Véleményem szerint, elegendő volna minden egyes külön papi-müködés formuláréját, csupán egy-egy talpra-esett élőbeszéddel látni el, hogy így egyrészről előadandó esetekben a' lelkészek magok is saját dolgozataikkal fellépni kényteleníttessenek *s ne csak mindig az agendán nyargaljan^ls; másrészről pedig az örökké-való egyformaság a' híveknél unalmat és egykedvűséget ne okozzpij. Ez által a' könyvnek megvastagodása is megakadályoztatnék, ára csökkenne és az első pontban *s észrevételben foglaltaknak eszközlése is tetemesen könnyíttetnék. Azon buzgó kívánsággal zárom be ezen igénytelen észrevételeimet: vajha ezen dicséretes vállalat is, méltó reményeinknek megfelelve, az evang. egyház felvirágzását 's így az Isten országának terjesztését hatalmasan előmozdítaná l Bartholomaeidesz János, csetneki lelkész. Ágostai lelkészek elkiílönözött gyónkódása és úr vacsorázása (as u. n. devotio), mint puseyismus. A' dunántúli ev. prédikátorok között gyónásuk és urvacsorázásukra nézve az a' szokás divatozik, hogy a' szomszédok többen, kis t^rsulafr be egyesülve, évenként 4szer bizonyos hétközi határnapokon összegyűlnek sor szerint egymásnál, és díszruhában, csendességben a' temp?lomba bemenvén, gyónnak és élnek az úrvacsor rával, — mindenkor a* helyi lelkész levén a' kiszolgáltató, kivel viszont a' vendégek valamelylyike végez. Ezen eljárási modor körül immár én mindjárt annyiban puseyismust látok, hogy a1 lelkészek híveiktől elkülönözve és bucsújárókként más egyházhoz zarándokolva, részeltetik magukat a* sacramentomban: holott mi evang. papok, híveinkkel egyek vagyunk, nem pedig azoktól elkülönözött casta; — valamint abban is, hogy ugyanazonság és egység rámájára akarják vonni, minden prédikátorokra nézve, a* szent gyónásnak idejét és óráját. Védői hiába hozzák fel, hogy nyilt ajtóknál gyónkodnak; mert dologtevő napon, őket nézni vagy velők együtt áhitatoskodni bizony senki sem megyen templomba; legfölebb még is a' buzgóságot háborító utcza-gyermekek és lézengök. Ha a' gyónkodó prédikátorok nem családaikkal,hanem csak egyedül magok járnak így össze: akkor a' puseyismus még feltűnőbb. Ha pedig e' gyónkodások határnapjául sz(ntén a' kántor-szerda, (azaz: quatembrale jejunium romano-catholi^ corum) van meg állapítva: akko& e* működésben a' puseyismus épen magas fokrfl, hágott, Ugyan minek ez így, tiszteletes barátim !? Nem gyakorolhatnók-e mi, e' minden keresztyénekkel közös vallási szent kötelességünket, nagyobb nyilvánossággal, mind híveinkre, mind magunkra nézve épületesebben, és sokkal kevesebb költséggel? Igaz, hogy a' gyónás lelkiösmeretnek dolga, mellyet szabályozni kánonaink sem akarnak, és felöle mólyen hallgatnak; a' dunántúli egyházi rendszer hasonlóan csak azt követeli, hogy a' lelkitanítók is az úr vacsorával-élésben mutassanak példát, — és azt mennél nagyobb nyilvánossággal teljesítsék: de már most kérdem: „Van-e nyilvánosság abban, mikor a' lelkészek négyenöten, vagy még az éneklő mester is velők, hót-