Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-01-05 / 1. szám

szorult szegény emberiségnek egy ponyvasátort sem bírnak a' hamudombon felütni. A' kötheni egylet, míg régit rombolni, míg repristinátiókat kell halomba dönteni, addig igen hatalmas; minden régi elporlik lába nyomai alatt: de ujonan-építéshez anyaga nem levén, nevetsé­gesen megszorul mindannyiszor, valahányszor csak egy nyomorult tűzhelyet akarna is felrakni. Minthogy pedig valami positivum egyedül csak egy más positivum mellett nélkülözhető: látni-va­ló, hogy ezen pártnak egy-oldalas irtása alatt elébb-utóbb kiveszne minden egyházi, minden ke­resztyén elem, vagy pedig folytonosan föleresztve és higítva a keresztyénséget, végtére is csak sótlan és erőtlen leve maradna meg, mint kórházi leves, az emberiség számára. Nem nehéz e'párt­nak is jövendőjét eltalálni. Positiv benső ereje, mellyel a' kor éledő egyházi szellemét leverhetné, nem levén, győzni nem fog. Irányt ugyan nehe­zen ha változtat, mert a' tagadások partatlan ten­gerén nincs, nem lehet positiv pont. Egy újvilá­got keresve — melly földünkön nincs — majd halad, vitorláit szilaj szél dagasztja ; igy röpül el sebesen minden positiv part és kikötő mellett, — igy keringet, míg az idő nagy tengere el nem nyeli. — Magyarhoni egyházunkban e' túlzó párt Ián legnagyobb számmal van, csakhogy nem annyi tudományos készülettel, mint Poroszhonban, — nem is tiszta kitűzött elvből, hanem inkább — mint nálunk szokás — könnyebbség kedveért. Miért? — Honunkban, hogy magát valamellyik pap megunassa, és minden hivatalos hatását elve­szítse, erre legközelebb út — kivált műveltebb helyeken — az, hogy hallgatóival, a' confessiók kopár utján, a' régi dogmák mezejére járjon le­gelni,'s ennek néhány, még fönálló száraz kórója tövében keressen eledelt. — Mennyi tudomány, mennyi szónoklati ügyesség kívántató pedig ahoz, hogy valaki ez elhagyott tarlókon kalászokat szed­hessen, mutatja Tholuck, Hamis, Krummacher, és sokak példája, kik e' régi festményekre annyi mély tudománynyal, annyi alapos készülettel lu­dának némi eleven szint mázolni. A' mi fiatal pap­jaink kivált, egyet fordítnak a' dolgon, 's a' he­lyett, hogy a' keresztyén vallás positivumát ol­vasztanák bele vallásos nézeteikbe, — vagy meg­fordítva, — a' helyeit, hogy ennek annyi százados szegletességeit tudományosan köszörülnék : egy vallást hirdetnek, de ezt is csak vasárnaponként — melly Jézus vallása mellett csak ugy áll erős­ségül, mint állhatott szemközt Athénében sz. Pál­lal a'görögöknek ismeretlen istene.— Egy Wim­mer szájában — például — igenis győz és emel nálunk is a' népszerű, szószerint vett symbolis­mus, mert ö egyedi mély tudományosságát és — a* mi csudálatos — független szabad lelkületét foglyul tudta vinni az igének: de hidegebb szel­lem 's kevesebb lelkesedés mellett, — száraz, lelketlen előadás leple alatt — kérdem — mi is lesz symbolumainkból?— Visszatér a" protestáns papnak nem termett fiatal vagy vénebb lelkész a' száraz helyekről, hol csak a' hit véres töviskoro­nája virít, és virágokat keres magának a'rationa­lismusnak — ha ez sincs — a' sentimentalismus­nak nyíltabb mezején. — Az erős positivitást majd embereinknek mélyebb és érettebb tudomá­nyos készülete termi meg. E' két túlzó párt között középen áll az úgyne­vezett mozgalom-párt,— nem haladáspárt , — mert a' szoros értelemben vett haladás minden régi terhet kihány hajójából. A' mozgalom a' régi és új között forog, mint egy örvény, melly szint­annyit sodor le magába a' múltból, mint a' mennyit lenyel a' jövendőből. A' haladás csak előre néz és tart, a' mozgalom néz multat, jelent és jövőt. Még most kevesen vannak ezen a' párton, számuk nem nagy: de azért a' kevés szám nagy erőt fejt ki; az erő abban a'biztos reményben áll, hogy ellentéteik egy magosabb egységben kiengesztel­helök idővel mind. Mozgalom-pártnak lehet ne­vezni azért is, mert az idő és történet érthető mozgalmaihoz csatlakozva, az unió nagy eszmé­jét magához tisztán felölelve, valami szép ujat akar teremteni, a' nélkül, hogy az egyház histó­riai alapját megtagadná, vagy a' régi tökéletlent előbb ki akarná hordani az egyházból, mielőtt he­lyébe valami új tökélyesbet felállíthatott volna. — Elve: A' fönállóbóli tovább-fejlesztés. Eddig átalában két főirány tört magának utat e' párt kebelében, mellyek közöl bár mindegyik egy oldalra kanyarodjék ki: de azért, kivált az egyiknek, magva igen egészséges. Ok a' fenál­lóból két induló-pontot jelöltek ki, mellyböl to­vább-fejleszteni akarnak: az egyik kijelöli az átalános keresztyénség elvét, a' másik inkább az evangelicus egyházét. Ezért az első közvetlenül az irást választá alapul, a1 másik inkább az ágos­tai hitvallásra nehézkedik. Az első eltisztít, el­hord a' keresztyén egyházról minden emberi ro­mot, minden későbbi építményt: a' másik csak a1 confessionalis szárnyat akarja tovább rakni Egyet­ért mind a1 kettő annyiban, a' mennyiben mind a1 kettő tovább akar építni; csakhogy az egyik elébb, a1 másik hátrább kezdi; az egyik inkább ujat al­kotni , a1 másik inkább már a' meglevőt szándé­kozik tovább-fejleszteni. Természetesen még súrlódni kell egymás között a' két iránynak, mi­előtt egy közös vágásban haladhatnak. Az első­nek organuma a' Breslauban megjelenő Prophet, a' másikénak lehet biztosan mondani a' gnadaui paptanakodást í f ) Pastoral-conferenz. A' mozgalom pártnak a' Próféta állal képvi­selt fractiója egyedül az írásra épít, míg a' sym­bolumokat a' régi evang. egyház most már nem *) A' diákos conferentia helyett tán nem volna rosz elfo­gadni a' becsületes magyar tanakodást? D.

Next

/
Thumbnails
Contents