Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-06-29 / 26. szám

Jakab gazda! jól tartád a' mi megéhezett és szomjúhozott lelkünket!" . . . 'S ekkor intett Szarvas Jakabnak, hogy a' közel álló zöld órrost nyújtsa át neki. Szarvas Jakab machinista diák korában betanult ügyességgel kézbesítette a' zöld órrost, 's míg Boros Mártonhoz emelte, nagy tisztelettel mondá: „Még is csak szép judiciumod van neked, Márton! íme! bor közben 's ennyiféle ember között olly tisztán felfogtad azon főtárgyakat, mikről itt a' beszéd folyt. Én nem hiszem, hogy hetönk közöl csak egyetlen egy is tudta volna más. Én részemről, ha a' fejem elütnék, sem tudnék mondani egy igét is azokból, miket Vezendi és Kegyes Orbán beszélt." „Nincs is arra semmi szükség, édes barátom! — válaszolá nagy prosoponnal Boros Márton —. A1

feltett kérdésre: „Mire való a' papi hivatal'?" egyenesen válasz ez: Arra való, hogy éljünk belőle. Az a' theologicum seminarium meg csupa figura. Kell is a' falusi parasztnak sentimentalis rationalismus, actio, declamatio!. Beh furcsák ezek a'nagyobb városi papok, kiknek helyökbe viszik az angariát!. Jobb volna, ha a' seminarium helyett granariumot eszközölhetnének. . . . Aztán meg, barátom! nem is igen protestáns institutum az a' seminarium, legalább a' neve pápistás, puseyismusra — vagy mire — vezet. Jól mondja egy levél, mellyet data occassione veled közleni fogok , hogy — 's ekkor oda hajlott Jakabhoz és fülébe, vagy is inkább az órrosba suttogá, — az az egész seminariumi dolog kalvinista jesuitismus, mellynek nagy mestere. . . ." „Jaj, Márton! — szóla megrezzenve Jakab — ne beszélj illyeneket. Ugy találsz járni ez órrossal, mint Midás a' náddal. 'S lehet olly vakmerő ember, ki, ha megtalál szólamlani ez órros, applicálja ama mondatot: „In vino est neritas Boros Márton nem felelt. Ivott. 'S az órros sorra járni elkezdett. Perczek múlva megzendült a' hétszemélyi társulat dala , — régi jó idökbeli kedves collegiumi dala: „Igyunk, barátim! csendesen, Vágtat az idő sebesen , Az órros hadd kerülgessen ! Sült lúd járjon e' szobában, Ugorkát tartson szájában, Ezt kiáltván : gi! gá! gá ! gá!" A' szomszéd szobabeli zene ez erös bassusok waldhorni hangjában elhalt. Az egész társaság zavarodva kelt föl helyéről. Szerencsére épen jókor kelt föl. Lilla kisaszszony és Macskási úr Zsófia estünnepélyi vacsorája mellé szólították a' vendégeket. Az asztalfőn Vasköiné asszonyság foglalt helyet 's maga mellé jobbfelöl a' nagytiszteletü czímre teljes mértékben érdemes 's itt e' társaságban is minden prédikátorok között legkedvesb magaviseletű, legfeltűnőbb Kegyes Orbánt kérte. Ezt követték a' jobb oldalon az idösbség rende szerint a' predikátornék. Bal-oldalon Vasköiné asszonyság mellé Hadházi Dezső, Vaskői Stephania, szolgabíró Bölcsey, Kiskéri Amália, Vezendi Pál, Szarvas Lilla 'stb. ültek. Az asztalvégen olly szabad helyet, honnan gyakorta felállhasson 's szétnézhessen, szembe Vasköiné asszonysággal, Szarvas Jakabné, Kellemi Zsófia, tartotta meg magának. Kit azonban meglehetősen beszorított Fejes György, a' ki erőnek erejével ezt, és csupán csak ez asztalvégen eső helyet követelte magának ; „mivel —- ugy mondá — innen az egész úri társaságot tetszése szerint ocumlálhatja." A' prédikátor urak, Boros Márton s Nyakas Gergely kettős elnöklete alatt, külön asztal mellé vették magukat. Egy helyet üresen hagytak, mintha erre bizonyos egyént várnának. 'S ez üres helyre a' társaságot vídámító, mulattató, jókedvű Kiskéri Mátyást várták szívszakadva. A' fentebb említett ifjak 's kisasszonyok szomszédaikkal beszélgettek, 's Málika különös elmélyedéssel látszott lenni szolgabíró Bölcsey úr beszéde után, 's neme az aggodalomnak figyelmet ébresztő bájjal borongott a' máskor még szeszélyességében is gondtalan élénkséggel vidám leánykának anda ábrázatán. Lillát kibeszélhetlenül bántotta ez ö előtte nagyon is szembetűnő esemény. Amália még érdekesb szépség volt aggodalmai között; 's Lilla, szolgabíró Bölcseynek megnyerhetése felé irányozván mindig vágyait 's tetteit, féltékeny indulatlázzal kiséré azon kedély változatot, mellyet kétségkívül Bölcseynek beszéde okozott. Az ifjú Vezendi is — a' nélkül, hogy tudta volna miért— benső szorongás nehéz érzelmeivel küzdött a* Bölcsey és Amália közötti komoly párbeszéd alatt. Neki Amália irányában legkisebb igénye sem volt, 's Bölcseytöl, mint lélekrokon barátjától, a' párbeszéd tartalmát megtudhatta volna. De kérdést tenni illy tárgyban, önmaga előtt is szégyenlette, 's föl-fölmerülő érzelmeit keblébe fojtá. Vasköiné asszonyság Kegyes Orbán úrral a' vaskői nép sajátságairól 's különösen iparos szorgalmáról és a' nőnem egész környékben híres tisztaságáról 's ügyességéről értekezett, mindezeknek eszközlőjeül 's előmozdítójául a' derék papnét Kellemi Zsófiát állítván 's magasztalván. Alig, vagy talán be sem végzé egészen Vasköiné asszonyság e' beszédet, midőn három ifjú paraszt hölgy, férjeik és számos tolongó nép kíséretében, falusi czigányhangászok zenéje mellett belép a' szobába, 's miután az első igen értelmesen és szerény bátorsággal igy szólott: