Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-06-29 / 26. szám

613 614 „A' mi helységünknek kicsinyek és nagyok által szívesen tisztelt tiszteletes asszonyát, nekünk ifjabb asszonyoknak és férjeinknek 's minden jó leányainknak áldást-osztó édes anyját, az áldásoknak Istene áldásaival szeresse, számos esztendőkön keresztül boldogul éltesse" — válogatott virágokból kötött bokrétát tett az asztalfőre fel. Ekkor a' második lépett előbb 's az asztalközépre helyheztetvén egy fehér terítővel betakart na<; y csomót, igy szólott: „Tiszteletes asszony! édes jó anyánk! tiszteletünk névnapi ajándokául fogadja szívesen ezen saját kezünkkel szőtt terítővel betakart, saját kezünkkel készített ártatlan egyszeszerüség bárányát." A' fehér vászon-terítöt, — mellybe veres fejíövel e1

betűk voltak köröskörül szőve: „Éljen Kellemi Zsófia" — levette Vezendi Pál, 's egy négyszeg deszkán, melly puha pázsittal volt borítva s égszínkék rostélyzattal körülfoglalva, feküdt, égfelé fordított nyakkal, egy gyönyörű kis bárány „irósvajból" a' legmesteribb ügyességgel szép göndörén alkotva. .. . A' harmadik egy tál szőlőt, — mellynek minden szemei épek valának, — 's egy hószin-fehér, megszegett lágy kenyeret tett az asztal végre, — továbbra is jó étvágyat 's jó kedvet kívánván az egész társaságnak: e' mondattal: „Édes szőlő, lágy kenyér, Minden falat egy csepp vér.'' Egy férfiú lépett elő utolszor's a'Boros Márlőnék asztalára egy öt itczés kerek cserepet tett föl, tele vágott dohánynyal, mondván: „Nincs megyénkben ollyan dohány, Mint a1

mit a' vaskői lány, Papnéjától kérvén magot, Vidám kedvvel kapálgatott." Az egész társaság örömtelve nézte 's hallgatta végig a1

falusi nép nevében tett tisztelgést. Nagy meglepetéssel nézték 's hallgatták különösen Kegyes Orbán és Hadházi Dezső. . . . Ugyanezek némi csudálkozással vagy talán boszankodással is kénytelenek valának önmagukban némelly egyéneket kárhoztatni; 's ezek között Boros Mártont, ki a' hölgyek beszéde alatt több ízben poharat koczczangatott Nyakas Gergelylvel, s az egész ünnepély iránt nevetséges fel sem vevést tanúsított; midőn pedig bevégződött, gúnyolódva kérdezé Szarvas Jakabtól: ??Ugyan, Jakab! mikor mehetsz már annyira, hogy ennek a1

hiába-valóságnak végét szakasd? ... Bizony meglásd, egyszer-akkor te bánod meg, . . . utóljára a' bárány megnő, s jelképedül egy magadforma hízott szarvas örrüt tesznek az asztalra." 'S ezt mondva, nagyot nevetett. Határozva ömlött ki Nyakas Gergely öröme is a' Boros Márton excellens witzén. Megbotránkoztak azonban mind a' nép tagjai, mind Kegyes Orbán s Hadházi Dezső, mind különösen Vasköinó asszonyság. Ki, miután nagy rövidséggel értesíté a'mellette ülő két idegent, hogy ez ünnepély már hat év óta tart igy, 's ezt, igy ö rendezte a'derék papnénak részint jutalmául, részint buzdításául, a1

három paraszt-hölgynek, leánya Stephania által, egy-egy darab ruhának való honi kartont, a' paraszt ifjúnak pedig egy darab honi posztót adatott által, figyelmeztetvén őket 's kérvén, hogy a'gyümölcs- és dohány-nemesitésben, lentermesztésben, fonásban, szövésben, tejjel-vajjal való kereskedésben minél előbbre haladni törekedjenek, 's az ő ajándékát, mellyet illy ünnepély alkalmával, körülményekhez képest most egyet, majd mást, adni szokott, vegyék szívesen. Ekkor fölkelve helyéből *s poharat fogva kezébe, a'derék papnét üdvezlette, mondván: „Zsófiám! lelkemnek barátnéja, alattvalóimnak édes anyja, világoljon még sok évekig életböicseséged fáklyája, 's tartsa meg isten erődet, egészségedet kellemeiddel együtt e' nép javára, nekem 's nekünk mindnyájunknak örömére, dicsekedésére!" „Éljen! Éljen!" hangzott mindenfelölröl; — 's a' nép a' szobából szép csendeséggel elvonult. Már vége volt a' vacsorának, 's épen felállani készültek, midőn Lilla, előbb Macskásival beszélvén, oda hajlik Kiskéri Amáliához, valamit súg a' fülébe, súg a' szolgabíró Bölcsey fülébe is, amazéba résztvevő komolysággal, ezébe kaczér kárörömmel : — 's nagy hirtelenséggel Málika eljajdul, félájultan Vezendi Pálra rogyik, Bölcsey pedig felugorván, a' szobából kisiet. Fölkelt az egész társaság is, 's némellyek ki, némellyek Amália mellé futottak. . . . Csak Boros Márton és Nyakas Gergely maradtak a' széken ülve, most erre majd, amarra tekintvén, 's egész hideg vérrel mondván: „Quid ad nos?" — és folytatták az ivást, néhány perez múlva pedig, bár a'félájult Kiskéri Amália körül Vasköiné asszonyság, Bátori és sok mások a' szobában ben voltak, az asztalra imént feltett dohányból rágyújtottak 's egész kényelemmel fumáltak. Kiskéri Mátyás, leányát ezelőtt két nappal Vezendi Máténéhoz vivén, ezt megkérte, hogy társaságában és felügyelete alatt hozná el Vaskőre ; maga pedig, mint passionatus nagy vadász a' hires Zsófia napra egy őzet kívánván névnapi ajándokul lőni, a1

hegyi erdőségbe vette magát, Zsófia estvéjén azonban minden esetre megjelenendő* Vadászás közben sokáig kergetett egy özet, 's igen nagyon kifáradt és megizzadt, igy fáradtan és izzadtan egy forrásból jót ivott, azután a' fűre lefekütt, hol elaluván 's az estveli hideg szél támadta után, nagyon keresztül fázván, gutaütést kapott*, jobb kezét 's lábát, általánosan jobb oldalát többé nem birta, 's a' beszéde érthetetlenné lön. Illyen állapotban találta meg késő estve 13-án vadásztársa Mezősi Károly, ki is a' legközelebbi szomszédfaluba futván, rögtön szekeret fogadott, 's vitte Kiskéri Mátyást egyenesen a1

m.városba, hol orvos Búzási úr lakott. Itt beszállította Bölcsey szolgabíró házába. De a szolgabíró — mint