Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-06-15 / 24. szám
lelket ismerve ós fogadva el az élő és magát mindig tovább fejtő keresztyénség főeleméül, ennek az irást, a' bötüt alárendeljük, mert a' bötüöl, a" lélek elevenít. Itt élénk vita támadt a' biblia kisebb nagyobb tekintélye fölött, melly alatt többen tettek ugyan bizonyságot a' biblia örök teljességéről, de abban mindegyig megegyeztek: hogy a' szellem csakugyan fölötte van a' bötűnek. Ezek szerint, ha a1 szent lélek a' keresztyénség igazgatója, a' biblia pedig ama főeszköz, mellyböl és melly által fejlődhetik ki legtisztábban a' keresztyénség saját szelleme: itt ismét keresztyén szent téren állunk, melly keresztyénség adott ugyan a' világnak határtalan eszméket, szakadatlan szellemi munkásságra felszólitókat, de kész rendszert, kész kimerített dogmalikát soha nem 'stb. A' még hátralevő időt gyakorlati egyházi kérdések megvitatásával töltötték el. Illyenek, a' paraszt ifjúság folytonos képezése; a' korkérdések fölötti kölcsönös értesülésekre szánt polgári egyesületek; józanító társaságok; a' Zschokkeféle magdeburgi egylet, mellynek föladata jó könyveket terjeszteni a' nép között; jó könyvek ismertetése 'stb. — A' gyűlés tartott 9-től 2 óráig. Ezek szerint — folytatja a' tudósiló — a* mi gyülésünk feladata kibékítő $ elég régen tünteték már ki a' felekezetek mindazt, mi őket egymástól elszaggatja: mi kitüntetjük mindazt, mi őket egyesítheti. Magára Jézusra, a' keresztyénség alapitójára hivatkozunk, ki eszméket állított fel csak országában, mellyeket mindenki magában tovább fejthet szellemileg, tartalmilag pedig létesitésök mindenkor elég dolgot ad az emberiségnek. A' keresztyénség alapeszméi ím ezek: Egy mennyei atyánk van, a' szeretetnek Istene. Embernek hivatása az erkölcsi jóság, mellynek foglalata a' szeretet. Az emberi nemzet földi élete Isten országa leend 's ez kezeskedik a* felöl, hogy életének a1 testi halál véget nem vet. Az Isten országa a' szent lelken kivül más igazgatót nem ismer. Istent lélekben és igazságban kell imádni. A' keresztyénségnek van egy megváltója,kiben a' keresztyénségnek 's az emberiségnek legmagasabb eszméi lejöttek, 's érthetővé váltak a' leggyöngébb emberi felfogás előtt is. E' hat alapgondolat az, mellyben mi egyesítni óhajtjuk a' keresztyénséget. A' feladat szent! De lesz erős harczunk mind a' mellett mindazon hatalmasságokkal, mellyek épen a' választó, az eltépő elemet tálpálják Jézus egyházában, 's az idveségetépen ezekben helyhetik,—kik békét kiállnak ott, hol nincs 's nem lehet béke. Protestálnunk kell a' theologia ellen, melly a' vallást kiszorílá helyéből; a' theologia megteszi a' magáét, ha a' keresz. tant kifejteni 's belőle egy tanrendszert felállítni törekszik: de csak maradjon ö ezzel a' tudomány határain belől; mihelyt rendszerébe szabott hitágazataitól idveséget, boldogságot függeszt föl; mihelyt különböző felfogást kárhoztat, eretnekít: megszűnt keresz. lenni. Protestálunk az egyház ellen, melly magában nem egyéb holt állatnál, mellynek állításai nemcsak a' jelen, hanem a' jövő nemzedékeket is erővel egy helyhez kötözik. Hogy mint nyilatkozzék a' sz. lélek az egyházban, mint álljon meg az egyéni szabadság szemközt a'közönségével, mint alakuljon az egyház -igazgatás: ez egy a' keresz. egyház legnehezebb feladatai közöl. ítéljetek felölünk, kötheni protestáns atyaliak felöl, bármit: ám legyen! csakhogy nézzetek körül a ker. világban. Főpapok, tanácsos püspökök, Írástudók, fariseusok, állnak fel sürün a' ker. egyházban, 's a' világnak hatalmasságai velők frigyet kötnek. Történt dolgokat érünk, melylyekröl nem tudjuk megmondani, nehéz álomlátások-e vagy lett dolgok. Az emberiség legfőbb java, a' vallásos szabad kifejlés, mivel Jézus ajándékoza meg, mit százados harcz után vívott ki magának közép Európa, ismét kétségbe hozatik, itt-ott árverés alá bocsáttatik, söt megtagadtatik. Vallásos szabadságát a' nemzedék nem fogja engedni: vetést kell elgázolni érte a' keresztyénség viruló mezején!—Mit tegyünk ? —mi megkísértettünk tenni valamit; miután a' tudomány, az igazság, a' panaszkodás igen keveset használtak: összegyültünk, szabadon tanakodunk, egy akaratban, a' protest. egyház vallásos szabadságában erősödünk, szenteltetünk meg. — Hát ti, atyámfiai, férfiak, mit cselekesztek ? Dobos. Képviselet. Minden szájból most csak ez a' szó hallatszik: haladjunk! de miként? milly renddel? ez a' kérdések kérdése. — Némellyek zsinat-tartást tartván első teendőnek, lomha munkátlanságban hevernek ; mások megelégesznek a' nyilvánossággal, mert ebben elég biztosítékot látnak; vannak végre ollyanok is, kik a' restauratiót 's képviseletet tömjénezik, ezt ölelik keblökre, azt hivén, hogy ezek nélkül egyházi életünkben nincs üdv, 's nincs haladás. A' dunántúli egyházkerület a' haladásra a' miként-et kitűzte, 's első teendőnek tartja a' képviseleti rendszernek életbe—léptetését; én is vele tartok, de hogy miért? elmondom röviden igénytelen nézetimet. — Véleményem szerint, csak ott lehet haszonnal haladni, csak ott lehet biztos alapokra rakott határozatokat hozni, hol tekintet van arra, mit óhajt, mit kiván a' nagy többség? mert mi az oka, hogy a' megyei 's kerületi határzatok végrehajtáskor hajótörést szenvednek? az, hogy azok nem a' nagy többségnek ohajtatából meríttetvék. — Sokszor olvastam már, hogy a1 tanács-