Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-05-25 / 21. szám
minden színét tőlünk mindenfelől eltávolítsuk? Nem szeretnünk kell-e azokat is, kik minket gyűlölnek és üldöznek? Igen! és minthogy illy imádsági ünnep minket korunkban inkább gyanúsítana, 's többet ártana, mint használna: ugyanazért egyszerű és egyenes nyilatkozatunk az, hogy maradjon el. Szepzs felföldi homiletikai egylet. IJvigfelsözevtiiilt^iii egyházmegyei gyűlés taglalattal. Helye volt febr. 12,13. napjain N.-Toronyán, hol honi protestáns egyháztörténeteink egyik írója a' derék Ember Pál évrajzaiból okulva, mindjárt 300 éve, hogy a' magyar reformátusok 2-dik gyülésöket tárták. Az őstörténet nagy jelentőséget adott a' helynek, és az édes emlék, varázs-erővel rezzenvén el a' hit hősbajnokain fölhúzott keblünk húrjain, élénkítette a' gyűlésnek nemcsak szellemét, hanem népességét is. Valóban emelő volt e' gyűlés tarka vegyületben, ha a'sors neki vándor életet és pálczát nein mért volna ki, — öakármellyik polgármegye tanácsterme fényes falai között is illetékes helyet fogandhatott. Gróf, első, másod alispánok, számos tábla- és föszolgabirák, ügyvédek, több tekintélyes férfiak, 50 papegyén, kis hiján annyi iskolatanító, — jóval haladott számban egyházak küldöttei özönlöttek a' meleg részvétü egyház tárt keblébe. A' gyűlés folyt egy egyházi és felváltólag három fejű világi elnöklet alatt; mert a' két személyü világi elnökség fájdalmunkra csak egyes számban is meg nem jelenhetvén, a' helyettesítés a' háromságot kikerülhetlenné tette. — Mintha hallanám, kérdi a'türelmes olvasó: Miért egy megyében a'két világi elnök ? vagy ha már a' világi kettő, miért nem annyi az egyházi is ? Felelet: Mert az idő tisztító rostája az egyik egyházit a'polyvával szerencsésen kihullatta. — Iladd, hadd táguljanak s ritkuljanak inkább lyukai, bizom a' korszellem nemtöjéhez, egy egészséges szemben hagyja ez meg a' világit is, — és leend megyénknek új ege és földe. — De még is csak illik ide a' taglalat kedveért egy kis commentár: - Fél évszázad körülbelöl, hogy a' teljes Zemplénmegye felsőbb részéből 20 egyház leányostól, könnyebb kormányzati érdekből, püspökileg az ungi megyéhez csatoltatott. — Ennek ugyan a' kitett indokból soha nem kellende történnie; de ha meglett, minthogy atyai nézetből lett: a' kiszakasztott felső-zempléni résznek, mint autonómiával nem bírónak, természetesen maga esperese-és gondnokára kellett az önállásu Ungmegye elnökeiben találni. Ámde ö, az egyesülés természete ellen, sajátosb esperest és segédgondnokot igényelt és vitt is ki maga részére. Az álladalmi tan elve ellenére ennek még inkább nem kelle megesnie — haec averna malorum — akárminö ragyogó volt szemnek ez a' fénypont: megérdemlette volna, hogy még eszmében, mint az Áron aranyborja, porrá törettessék. — Bármelly élettelinek látszott első feltűnésével e' tény: mindig halál magvai rejlettek abban. A* kerületi szék — ha szabad kimondanom — elhamarkodását, vagy tán káros engedékenységét tanúsító ezen rendelet tövében fakadt az a* mérges forrás, melly a' forradási szélekre ellenhatásu folyadékaival dolgozván, soha össze nem férhető ellensarkuságba tette a' két megyét. A' pályázó napok sajátos pályatért idéztek elő, köreikben sajátos bujdosókat forgattak. Egy égen két zűrzavaros rendszerben nehezelegvén ezek, a' perigaeumban lettek napok tusakodásai, bujdosók öszszeütközései, már-már végenyészetet eszközlendök, ha szerencsére az egyik rendszer napja leáldozván, ez által a tágult égen a' másiknak szabatosabb járás nem nyilik; vagy kép nélkül szólva: ha a' felső-zempléni esperes halálával a' két megy0 egy esperes alatt kissé nem egyesül. Kissé — mert mindeddig is, mint a' gyűlési elnökletből látszik, egy esperes mellett kettő a' világi elnök; — még sem egész tág 's rendszeres hát az ég, 's a' két megyét egybeszorító kapocs hiányzik: - és mi mai napig sem ugy állunk, mint egy pásztor nyája; — a' több napok égető sütését mégis keservesenérezzük; mint Izrael népe a' kietlenben, tápnedv nélkül epedezünk, hacsak nem küldend Isten nekünk is egy vezér-Mózest, kinek ütésére szomjoltó vizeket bocsássanak a1 szirtek. Hiszen mennyit fúrtunk, faragtunk már szerkezetünkön ! a' kettős igazgatás mellett mit nem követtünk el, hogy alkotmányunk sárba mélyedt szekerét szárazra segíthessük? De lett-e ez ideig is várt jövendője kísérleteinknek? Szerecsent mosdattunk, — palliativ gyógymódok voltak biz azok; nem okszerűen gyógyítottuk nyavalyánkat, — a'kóranyagot épen nem ott kerestük, a'hol az magát megfészkelte. Ez a' ászokoka, hogy ingyengülésben sínlünk, csigaéletet élünk. — Tegyünk gyónást, hogy eddigelé egyházmegyénk sorvadozó életének fő okát az egyesülésben véltük, 's így elválás által kívántunk magunkon segíteni. Csak ezeket kiáltották epés szókkal: „Tájismerő bölcseséggel rakták le a' reformátio vérbetűs századában vallásos eldödeink az Ungegyházmegye mezsdéit, — ezen mezsdeköveket hányta ki a' kerületi kormány, midőn a' felsö-zempléni 20 egyházzal ennek határát a' vizeken túl rakta le, — a' megbojgatott határkövek átka fogott meg bennünket, — a' választó vészteljes folyamok nymphái okozták a' versengéseket, a' gyűléseinken átvonuló bizodalmatlanságot "stb." — Igy panaszolkodtunk mi, bűnünket csak a1 superintendentiára, mint romlottságunk vérbakjára, szórtuk, és az egyesülés lerontását szavazatok útján több versent megkíséreltük. Nem mondom, hogy ha ez részre-hajlás nélkül, amúgy szépszerűén, az elválásra kezet fogott ellenszenvü há-