Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-12-07 / 49. szám

apránként magyarítva is; ha nem érti, mint kíkerülhetlenekhez szoktatni kell, de nem körülírással, mert ez megint fogalomzavart szül: hanem ujabb szókkal, legalább övé lesz, mit betanult, nem egy holt nemzet szótáráé. Előttem fekszik Sz. J. árviz utáni kenetteljes e. beszéde, az ívnyi munkában mintegy 28 uj szót lelek. E. J. nem rég, és igy amannál 6 évvel később világra jött e. beszédei 3-dikában, melly jóval rövidebb a* másiknál, szinte annyit. Czikkiró szigorú bírálata szerint — legalább azon néhány kijegyzett szópéldány után ítélve — egyik sem állhat meg, pedig ez ítélet egy kicsit elsietett lenne, ha meggondoljuk, hogy az első méltán aratott köztetszést ; az utolsó pedig egy közrendű gyülekezet előtt vagy betűhíven szavaltatott el, vagy nem, ha nem — ugy sebaj; ha igen — szerzőjéről, mint rendszeres e. szónokról, feltehetjük, hogy gyengébb értelmű hallgatóit óvakodva szoktatta meg az ujabb gyártatú szólabdacsokhoz. Mindkettő méltánylást érdemel maga helyén. Azonban ne vélje czikkiró, hogy a' „szóvaltanítás czéljáróli" ítéletét alá nem írom; e' részben rokonhitü vagyok, csak az eszközök választásában szeretek egy kicsit szabadelvűbb lenni, de mindig illő korlátok közt, mert a' protest. kathedrák dicsőségét az értelmi haladásban és szivjavításban találom, melly nyelvcsinosítás nélkül lehetlen. Azt mondja Boileau: „La douce chaleur anime les discours." Az e. tanítónak beszélgetnie kell Istennel, hallgatóival, magával, erénynyel, bűnnel; nem szükségesek e' párbeszélybe tudós mesterszók, de kell csinos toll a' meleg kebelhez. — Az evangyeliom nagy mestere dicső tana minden részét szép keleti szóköntösbe öltöztette: nyelvünket keleti szellem lengi át; 's ha már itt vagyunk, a hol vagyunk, ha áldott királyunk szent karokkal ölelte fel jobb jövőre ébredett nemzetünk anyanyelvért esengő vágyait: minek férczelnök sajátságos nyelvünk szűz koszorúját továbbra is idegen igékkel! hadd legyenek azok a' tudósok birtokában — mi szabadítsuk ki a1

kathedrákat és népet jármaiból. Korunknak kikerülhetlen szüksége van a' szavak teremtésére, 's e' tekintetben legalább nem osztályozhatjuk a' nemzetet, mert mai világban a' pór is nagyot halad már egy évtized alatt És ha egykor az együgyü falusi iskolás néhány diák szót betanulhatott a' szolgabíró ellenében, mért ne tanulhatná be az uj magyar szókat, ha kivált az iskolakormányok czélszerüleg rendelkeznek ? Mindig voltak, lesznek is hebehurgya szóhősek, kik hagymázbetegségök értetlenségét egyházközönség elébe tálalják, és tárgyavatlanságukat oraculumi czikornyás igékkel hálózzák be : de azért a1

szent ügyet nem illik, nem lehet, nem szabad félrevetnünk. És ha az ifjúkor a' szentségek sáfárlása körül üres szavak szárnyain csakugyan annyira elcsapong, gyártsanak minél biztosítóbb gyeplőt a* papi seminariumok. A'kitűzött kérdés elsőrészérei feleletem magában foglalja a' másodikrait is. E' részben, nem bánom, ha Koronka Antal szavai vétetnek szabályut: „A1

megavult és uj szókkal fukaron kell élni. A' pap nem merőben nyelvmester, neki a' népet nem literaturára, hanem dologra kell tanítani. Nem maradhat ugyan ő el a' literaturától, de elhihető dolog, hogy mégis czélját vesztette, ha predikácziója unalmas szófüzérré vált. Az uj vagy viszont divatozni kezdett avult szókból csak azokat kell használni, mellyek már ismertebbek, 's ezeket is csak akkor, midőn a' felhozott tárgy értelme nem azon szótól függ 's a V Reménylem, e' javallatba a' tisztelt czikkiró is belenyugszik, annyival inkább, mivel K. A. 5 évvel ezelőtt mondta ezt, 's azóta nagyot fordult honi nyelvünk kereke. Híven emlékezem a' m—í reform. közönség egyik gazdag erü 's igen jeles egyházi szónokára, ki hivatalának 's nevének megfelelve, mindig óvakodva, ügyesen és sikerrel használta az uj szókat; egy sem hangzott le mézes ajkáról értetlenül; egy : „vagy" — egy : „azaz" — erötetés nélkül kiigazította a' figyelő hallgatót, és sokba belenövesztette, mint legügyetlenebb pórt is a' „virtus" szóba a' szokás. Mért ne lehetne az illyen példát követnünk, a* nélkül, hogy nyelvmesterekké lennénk? hiszen a' nyelv nem tiltott portéka, söt a' hitnek, értelemnek, szívnek tolmácsa, 's ha magas hivatásának megakar felelni,müvelés alá való. Az egyházi beszédmód haladást igényel, mert ö maga is haladást köteles eszközleni. Hova lettek azon bibliai igék, mellyek az ősi predikacziókat olly bőven elárasztották ? akkor helyen voltak, ma már nem élünk vissza azon szentségekkel, hanem mint legfőbb kellékeket illöleg használjuk. Anyanyelvünk felderült százada mindent kipótol, és segít evangeliomi szellemben szólanunk. Ezért óhajtja értekező a' nyelvművelést, ezért kívánná, hogy a' nép előtt e' részben is „mindenek ékesen és szép renddel legyenek." — Irtózom a1

tündöklő foltoktól, mellyek a' kathedrai szent beszédeket bemázolják s érthetlenekké teszik : de nem merem egy paptársamról is feltenni, hogy a' magyar literaturát ne ismerje, müvelését ne méltányolja, hogy annak a' nép ajkárai átültetését lassudan, óvakodva, észszerüleg ne eszközölje 5 mert hiszen ki miben jártas, a' szerint ír vagy szól, és a' szorgalmas pap tolla saját müvét 2—3 év múlva akaratja ellen is csinosabb köntösbe öltözteti. És miután az anyanyelv szent nevében minden hónát 's vallását imádó protestáns papnak közjóra törekvő buzgalmát esdem, igénytelen, de egyéni meggyőződésem szerint jóczélzatú szózatomat egy nagyemlékű prot. egyházi férfiú ezen szavaival zárom be: „A* popularitas nem áll a*