Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-02-03 / 5. szám

EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Harmadik éri folyamat. Pesten, 1844. Február' 3kán. Die Bannbulle, die — Decretalen Verbrennen wird er sie. In dieser Flamme Wird sich der neue Glaube schön verklarcn. Werner's Weihe der Kraft. Tartalom. Luther a' witteubergai kapunál. Jakabfalvay András. — Töredék gondolatok a' kegyeletről. Dobos. — Iskolaügy Paedagogiai levelek: Az erdélyi iskolák. Sükösd. — Pesti ev. gyninasiuin. — Külföldi hirek. — Belföldi hirek. Lutlicr a' ívUteiiiliergaa kaimnál, Eck lármázott, magával hozván Romából a' pápa' trónja előtt sirva, esdekelve kieszközlött bullát Luther ellen. 10-ik Leo engedett sokára, congregatiót gyűjtött , melly Luther' tanjai közül negyvenegyet kárhoztatott. A' saxoniai fejedelem Fridrik, és testvére János herczeg, több püspökök és városok megtiltották birodalmaik' haláraiban ezen bulla' kihirdetését, a' közvélemény olly erősen nyilatkozott az ellen, hogy Eck a' nép' és egyetemi tanulók' ingerült boszúja elől kénytelen volt éjjel megszökni, még Lipcséből is, az ő pártfogó ura György herczeg' birodalma' fővárosából, ki őtet buzgósága'jutalmául egy arannyal tele pohárral vigasztalta. Nem volt csuda, hogy ő olly kevés szerencsére talált propagandájával, mert, miként a' franczia abbás és történetiró is Millót, — universal historic. 7. tom. pag. 137. 138. — megjegyzi: ,,a' bullák' tekintete nagyon alá szállott azon időben, 10-ik Leo maga átkot mondott «gy bullájában arra, ki azAriosto' költeményeinek kinyomatását akadályozná; 7-ik Kelemen nyilván pártfogolta a' Machiavell' féketlen munkáját, és vájjon okosság volt-e, kérdi, Luthernek az eretnekek' megégetését, szentlélek elleni tettnek nyilvánító állítását eretnekségnek mondani, személyét üldöztetni, és munkáit megégettetni ?" Azonban 10-ik Leo kényszerítve volt, különben a1

szobatudós, a' bellctristica' embere nem ismerte a' világot, tanácsnokai pedig meg nem fontolták, hogy már a' Gergelyek' és Innocenlek' ideje lejárt, a' népek és fejedelmek emancipatióra ébredtek , a' theologia más elvek szerint mivcltetett Némelhonban, mint túl az Alpeseken, és Luther is már készen találta a' Reuchlin'és Erasmus' félénk, de csak bátor férfiakra váró oppositióját. Eck' római furfangosságáról dr. Teutleben Bálint, későbben hildesheimi püspök titkon értesítette a' választó fejedelmet Rómából. Luther mindenfelől biztató leveleket kapott, miként Spalatin egy tudósításában állítja, hogy ő több mint harmincz leveleket olvasott nála, fejedelmektől, nagy uraktól , tudósoktól Írottakat. Mindenki a' bátor reformátorra függeszté szemeit, ki állhatatos maradt, és el nem csüggedett, fájt ugyan az szivének eleintén, hogy tiszta szándékáért üldöztetik, azonban mélyebben tekintvén a' dolgokba , meggyőződött, hogy ez a' történet az igazság ügyének inkább hasznára váland. Megpattant azon lánczszem, melly őtet a' római egyházhoz kötötte, 's most lelke szabadabb és bátrabb téren munkálkodhatott, felvette a' keztyüt, mellyet ellenei elvetettek, mert azt nem tenni gyávaság is lett volna. És már ezentúl szembetűnő változás támadt a' megsértett reformátor'érzéseiben, tetteiben, irataiban, beszédeiben, természetes mérséklele is ollykor elhagyá őtet, de mentségére szolgálhat az, hogy szíve' keserűségében korának modorát követte, 's erősebb szavakat is ejtett, ámde legyenek ellenei igazságos bírák, és gondolják meg, hogy az akkoriidők teljesek valának vastagságokkal, és hogy Luther' indulatoskodása az ellene szórt kíméletlen anathemák által ingereltelelt, mellyeket cpenolly kevéssé lehet a' szentlélek' sugallatából származtatni, miként a' túlbuzgó Drcssénus Iheologus azokat akará. Aztán a' szelíd Melanchlon szerencsésebb vala-e? midőn a'három századokat kiszenvedett proteslantisnms az ultramontanistáklól olly barbarismussal ostromoltatik, undok ámítással, képmutatással, gyávasággal, ravaszsággal, hazugsággal, esztelenséggel vádoltatik, neveztetik, miként csudálkoznunk kell, hogy ezen emberek magok előtt nem pirulnak ezen szavakért, és bátorkodnak Luther ellen szóllani, ők, a' mocskolódó erkölcs-tanítók! Ez időtől fogva már Luther tartózkodás nélkül kezdett szólani;

felelevenítette a' IIussz Já-5