Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-01-13 / 2. szám
kara is mindenkor élénken szeme előtt tartá , és;iskolatanító' költségeinek födözésére illető híveitől szigorú helyzete 's szűk körülményi mellett is szellemileg jótékonyan működni törekedett. De ezen bennünk titkon égő tüzet egyházi főnökünk egy magas eszme' megpendítése által még nagyobb lángra lobbantá. Ugyanis a' minden szépnek, jónak és üdvösnek lelkes pártolója és hathatós eszközlője , Horváth Zsigmond megyei esperes ur; az atyáskodó kormánya alatti iskolatanítókat még 1838-ik évi aug. 1-ső napjára, magához Kővágó-Eörsre öszvehivá, 's előttük az iskolatanítói tiszt' becséről remek beszédet tartott, 's az által beléjök új lelkületet öntött. Ez ünnepélykor Diskag Ferencz felügyelő ur is becses jelenlétével szerencsésíté, 's mind a' két elnök a' kölcsönös tökéletesülés végett, egy olvasó társulatba leendő egyesülésre 's inesteri-conferentia' felállítására hathatósan serkenték őket. A' tanító urak fölbuzdulásuk' jeléül nemcsak az érintett beszédet velők közöltetni egyhangúlag kérték, hanem kéz-adás által az indítvány1 elfogadását is nyomon megígérték, vezérelvül választván ama jegymondatot: „concordia res parvae crescunt.a Ekkor magukat előleg is egy katechisatio' 's predikáczió"1 készítésére lekötelezték. Minek következtében az iskolatanítói rend ezen kitűzött irány felé illő készséggel megindulva, ugyan 1838-ik évi sept. 5-kén magát alaposan rendezendő, Mencselen, conferentia tartás végett, újólag öszvegyült, meggyőződve azon érvényes igazságról, hogy tudományos és erkölcsi mivelődésük , valamint önmagukra, úgy az egyházi testületre is gyümölcsöző leend. Ez alkalommal az egyesület' dolgainak czélirányosabb intézhetésére nézve rendes jegyzőt választott; alapelvei szerint, minden egyénnek közös és egyenlő kulcs szerinti hozzájárultával, egy „iskolatanítói könyvtár" fölállítását elhatározá , melly ez úttal befizetett mennyiséget a' jövendőben megyénkben hivatalba lépendő iskolatanító is pótolni fogja; továbbá, hogy magát szellemi tekintetben mindinkább kiképezhesse, szük köréhez képest a' ,,Vasárnapi újság" czimu folyóiratnak 1839-ik újév' föltüntével az egyesület' neve alatti járatását megrendelte; a' szükséges költségek' kezelésére pénztárnokot választa; Edvi Illés Pál ur' kézi-könyvét minden egyes tagtól, iskolája' ré szére pedig gyülekezete által megszereztetni rendelé; megállapítá egyszersmind, hogy évenkint egyszer conferentiát tartand, a'tiszttársait őszinte barátsággal meghívó társulati tagnak szentegyházában ; végre az egyesület' ekképen történt alapultát a' t. cz. esperesi törvényszék 's a' közelebb tartandó gyűlés' elébe terjesztetni elhatározá. Melly jó szándék és intézkedés, esperes urjmint rendes elnök által, teljesítetvén, (a' conferentiát tartó egyénnek illető, és az innepélyre meghívott egyházi főnöke, al-elnöki czímmel birandván) az mind a' két hatóságnál dicséretes helybenhagyást, a' gyülekezetek' részéről pedig a' conferentiát tartó résztvevő pártolást nyert. E' jóváhagyott terv' foganatosítására megyénk' egyik nemes szivü világi tagja a' ,,Jelenkor 's Társalkodó" ujság-lapnak az iskolatanítói renddel való közlését azonnal megajánlá; melly hathatós példára mindegyik egyesületi tagnak támadt a' maga körében a' lelkész és világi urak' kegyes közlése által, hírlapok'olvashatására alkalom, sőt már a' csak nem rég óta létező ,; Protestans Egyházi és Iskolai Iap4 '-ot is egyik közjóra tövekvő lelkészünk, az egyesületnek olvashatásra, átengedni kegyeskedett. Az ekképen létesült 's csekély kezdetű egyesület, lelkes elnökének bölcs vezérlete alatt szépen fejledezik, 's öszveülésekor jegyzőkönyve' fölolvasása után, elnöki rendelmény' következtében, az évenkint minden egyes tagtól készített 's elnöki bírálat alá esp. gyűlés' alkalmával beadott, egy predikáczió és egy katechisatio conferentián fölolvastalik , figyelmes kihallgatás, eszmeváltás, véleményadás és komoly megítélés után, a'tulajdonosnak viszszaadatik. Az egyesület ugyanezen ünnepélylyel magát a' rendszeres éneklésben is gyakorolja, és végre, illy közjóra czélzó munkálatát, őszinte barátság 's nyíltszívű nyájaskodás fűszerezte lakomácska fejezi be. Illy társulatbeli szövetkezésünk' kezdete óta conferentiát alapszabályunk szerint esztendőnkint tartván, a' közelebb mult évi sept. 7-én Öcsön gyülekeztünk egybe, hol a' rendszeres éneklésbeli gyakorlatok után a' készült munkák fölolvastattak, 's több czélszerü és érdekes határzatink közben köztisztetetü elnök ur, bizodalmas tisztelettel egyhangúlag megkéretett, hogy az egyesület, a' conferentiára rendelt napnak , minél nagyobb részét, kitűzött czélja' eszközléséro fordíthassa : szíveskednék hathatós közbenjárása által az egyesület' azon méltó óhajtását kieszközleni , hogy az öszvejövetel' helyétől távolabb lakó iskolatanítókat, illető gyülekezeteik, több ekklézsiák' dicséretes példájakint, a' conferentiára kocsin küldenék, melly méltó kívánságot e' folyó esztendei esp. gyűlésen a'megye'rendeivel közölvén, az átalánosan el is fogadtatott; ugyan Öcsön a' jelen évi conferentiára készített predikácziónak textusául elnök ur által Márk 10: 14t 15. tüzetett ki; a' katechisátiónak föladott tárgya pedig ez: „Miképen lehet a' gyermekekből hasznos hazafiakat és jó keresztyéneket nevelni?" Elérkezvén az elnökileg kijelelt határnap, az egyesület' tagjai Ivővágó-Eörsre az illető tisztitárs által is sept. 7-kére meghivattak , a' midőn a1 társulat' alakulta óta évenkint gyakorlott szokás szerint, a' fölhozott munkálatok közül, ez úttal is többek fölolvastattak; jelesen elnök ur is az egyesület kezdett pályáján minél nagyobb szorgalommal és sikerrel folytatandó haladása' elősegélésére és buzdítására, még a' közelebb mult évi conferentiánkra, a' katechisátió' alapelveiről és rendszabályairól készített, de időhiány miatt akkor föl