Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-11-04 / 44. szám
529 A' föltalált aló tanalak' szabályai. A' kérdezgető tanalak által is fejlik ugyan a' lélek' vizsgáló, föltaláló, és öntevékeny tehetsége: de szerintünk az önálló munkálkodhatás, a' szabad öntevékenység az, mire a' nevelésnek és oktatásnak végeredményben kifejleni kell; mert ki öntevékenységre nem fejlett, hasonló a' gyenge gyermekhez , kit mindenkor kezén fogva keil tartani , hogy el ne essék, 's a' vakhoz, kit folyvást vezetni kell, hogy vészhelyre ne jusson. Ezért a' föltaláltaló tanalaknak jellemzője a' szabad öntevékenység, midőn a' hallató tanalakot a' tanítandó tárgyak' elfogadása, a' kérdezgetőt pedig azok' világos fölfogása főleg jellemzi; tehát midőn a' hallató tanalaknál inkább szenvedőlegesen van a' lélek, a1 kérdezgetőnél pedig inkább cselekvőleg — bár az öntevékenységi irányt ezeknél sem szabad felednünk; — a' föltaláltató tanalaknál a' cselekvés öncselekvéssé, önmunkássággá magasul. Ezen önmunkássági czélta'íöltaláltató tanalak, vagy az iskolábani, vagy azon kivüli foglalatosságok által éri el. 1. Mi az iskolában a' föltaláltató tanalak általi öntevékenységre emelést illeti: a) Tegyen föl a' tanító a' gyermekek' tehetségéhez mért feladatokat, mellyek a' lélek' mind nézlési, mind képzelési, mind pedig főleg gondolkozó erejét ingerlik, fejtik , munkásítják. Más tanok is alkalmasok ugyan e' czélra, de jelesül alkalmas a'mér-és nyelvtan. Ezekből a' tanító részint fejben, részint papir és táblárai irás végett, választhat föladatokat, b) Hogy a' föladat megfejtethessék: az a' növendékek által részletességeire fejtessék föl, elemeztessék , és ismételve mondattassék el; mert ha a' föladat vagy épen nem, vagy balul értetik: akkor a' megoldás sikert nem ér, a' lélek hasztalan küzd és fárad, 's feltaláló ereje nem élesedik c) Miután a' növendékek a' föladatot megfejtették , az eredményről menjen vissza a' tanító a' föladatra, vagy kívánja annak részletes megfejtését ; beszéltesse elő . miért 's mi törvények által jutottak ők a' föladat' megfejtésére, és ha a' föladat körül hosszú úton szükségtelenül csapongtak , mutassa ki a'rövidebbet; szóval, igyekezzék a' föladatot visszamenőleg is, összerakó úton fölfogatni, 's ez által is a'léleknek szabadabb öntevékenységi tért nyitni, d) A' föladatok' megfejtése körül külsőleg arra kell vigyázni, hogyaz ügyesb növendékek fölhívás nélkül, a' föltalált megfejtést el ne mondják, vagy meg ne mutassák ; mert ez által a' gyengébbek az erősebbek utáni várakozásra, azok utáni leselkedésre szoktatnak, mi által nemcsak az, hogy semmi önmunkásságot nem fejtnek ki, sőt inkább örökös szellemi gyámság alá kerülnek, minek szomorú köteleit iskolán kivül is hordozandják. Az ügyesebbek mindig várakozzanak a' gyengébbek után. Hogy a' föltalálandó öntevékenység annál inkább elérettessék: a' föladat' helyes megfejtését a' gyermekek maguk mutassák ki, valamint az elhibázottat maguk roszalják. — Szinte a' külsőre tartozik, de azért lényegbe vágó, hogy a' föladat' megfejtésére elég idő engedtessék; annyival kevésbé szabad a' tanítónak béketüretlenséggel a' gondolkozás-szabadságot háborítani. Egyébiránt a'tanító' több kellékeiről is bővebbben a' majdan következőkben szólandunk. 2. Mi iskolán kivül is, a' föltaláltató tanalak által az öntevékenységrei emelést illeti; ennek a' föltaláltató tanalak által elégtétetik : a) Ha a' növendékek előkészülésre ösztönöztetnek. Az előkészülés azért fontos, mert itt a' növendék maga feszíti erejét, maga ügyekszik magán segíteni, maga gondolkozik, maga keres segéd-eszközöket. Itt ismeri meg vagy erejét, vagy gyöngeségét, 's erejét tovább fejti, gyöngeségét pedig megismerve ügyekezetre ösztönt vesz. Pedig minta' hiba' megismerése fél megjobbulás : úgy a' gyöngeség" megismerése félügyekezet. bj Ha a' növendékek a' szükségeseket megkönyvnélkülözik, illyenek : a' történetek, egyetemes szabályok, és képzeletek 'stb. Ezeket úgy lehet nézni, mint fogalmak'és eszmék' tárát, mit a' növendék, mikor szükség van, elővesz, abból mertít, az abban foglaltakat kiszélesíti, 's önmunkálólag gyakorlatba veszi, cj Különböző munkák' Íratása által, mellyekben részint ismételve iratnak le a' hallottak és olvasottak , részint pedig az olvasottak- és hallottakból kitérüleg azok felett uj munkák szerkesztetnek. Az irott ismételésnek sokkal nagyobb sikere van, mint a' pusztán ismételt olvasás- és fölmondásnak , annyival inkább pedig az uj szerkesztésnek; mert ezek közül mind kettőben a' lélek' önmunkásságában szabadabb tér nyilik. Igen czélszerü lenne e" végett nagyobb ifjakat még kézi könyv' létében is arra szoktatni, hogy maguknak kivonatokat készítsenek, nemcsak, hanem birálólag is eszmélkedjenek azok fölött d) Magános szorgalom' meggyökereztetése által; úgy hogy a' tanítás inkább a magános szorgalomróli fölkérés, számoltatás, és helyesítésben állna, mint az előtanításban. Ezt már a' tudományban szilárdul megállapított ifjak körül lehet foganatba venni, és inkább magános, mint közönséges tanításnál. — Azonban valamint az egész oktatás, úgy a' tanalak' szabályainak jó sikere is, a' tanító' lelkületétől vagy azon sajátságtól függ, mellyel a' tantárgyak körül forgolódik. Warga János. MiinyTismerteíés. A'hivő sziv' ömledezései imádságokban, irta Elefánt Mihály, czeglédi evang. lelkipásztor, Kecskeméten , Szilády Károly' betűivel, 1843. Jelen kis könyv' 89. lapjain, mértékes rímes versekben hymnuszokat talál az olvasó, melylyeket szerző, imádságokban áradozó sziv-ómle-