Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-09-30 / 39. szám

de a' hivatalnokok'szabad választását, szabad al­kotmányban, millyen egyházi rendünké is, kor' kivánata nem törölheti el a'nélkül, hogy az igaz­gatási rendszert elvileg ne változtassa meg. A' sárgult levelek mint mellék dolgok lehullanak, de azért még nem szűnik meg a' növény1 rostjain, likacsaini nedvkerengés, 's újabbakat hajt ki. Hosszas szóviták után a' kézdi esperesvá­lasztás s tisztújítás, amaz mint törvényellenes, ez, mint mellyröl sem irott törvény sem gyakorlat az egyházi rendet illetőleg nem létez, határozati­lag eltörlesztettek, más nap tartandó új jegyzői választás tűzetvén ki. E' délutáni zsinati ülésből még csak egy tár­gyalási téteményt emelek ki, rövidség' okéért. A' károly vári egyházvidékben megüresült esperesi hely 's következőleg jegyzői hivatal' betöltésére kerülvén a' sor: t. Vásárhelyi Mihály' megvá­lasztási módjában, ki, mint a'jegyzői hivatalra harmadik választási ténnyel átalános többséget nyert egyén, ajánltatott vala fel az egyházvidéki zsinat által megerősítés végett, — megütközés' kövére találtak, a' jegyzői választást tárgyazó közzsinati határozat: miszerint az egy megüresült jegyzői hivatalra minden illető választó pap-atyafi három egyént tartozik szavazás' útján kijelelni 's a' rész­leti zsinat a'három többséget nyert egyént a' sz. közzsinatra megerősítés végett felküldeni; nem levén tartalmilag teljesített. Csakugyan ezen hiány, mind a' mellett is , hogy egyházi főtanácsi követ L. D. úr, hatos védokokkal támogatá, miként, mi­dőn már a' kézdi jegyzői választás a' hiány miatt eltörlesztetett, ennek is épen a' hiány miatt kö­vetkezetesen eí kell törlesztetni, nyilvánosan be­szedett szavazati többség szerint elenyésztetvén: a' károlyfejérvári egyházvidék' másodszori válasz­tási tényében többséget nyert három egyén közül, a' t. sz. közzsinat titkos szavazással megerősíté vagyis megválasztá jegyzőnek t. Vásárhelyi Mi­hály urat Két zsinati tag, jelesen két jegyző, így nyilatkozának : „nem szavazok, mert ahárom közül egyiket sem ismerem." Nem is kell mon­danom", hogy a' károlyfejérvári egyházvidéki ré­gibb főjegyző, t. Szász Lajos úr, mint közvetlen következési joggal biró örökös hivatalnok , min­den akadály nélkül esperesnek felesküdteték. Igy választatnak két egyházvidéki főhivatal­nokaink, az egyházvidékek 's összes egyházak' zsinati képviselői! ítéljétek meg már, van-e csak árnyékilag is képviseletünk? Nem áll-e mindig hatalmában a' sz. közzsinatnak a' netalán csupán két szózattal hármas számba béeshetett egyént vá­lasztani meg ? 's nem áll-e — ámbár nem két­kedhetünk, hogy a' sz. zsinat' jelennen hivata­loskodó jeles tagjai illyetén csaknem korlátozatlan hatalmukkal visszaélnének, — nem áll-e a' leg­tágasabb mező nyíltan a' papuralkodási önkénynek? Jaj pedig, ha ez a' gonosz ármány is pusztítand az úrnak már is jégverte szőlőjében! Czél szerint terjeszkedém ki illy részletesen a' felvett délutáni zsinati ülés' szellemét ismertetendő. De hagyom Alcsernátont, hagyom az ott tíz nap' folyama alatt tárgyallak' tömegét: 's megyek Sepsi-Szent-Györgyre, hogy ott a' főt. püspök úr' rendeletéből julius' 7-kén tartatott egyházi köz­vizsgálat' működését szemléltessem. Azonban ne­hogy talán hosszadalmas legyek, az itten folyt tárgyak közül, csupán a' bizonyos titkos rugók által, sepsi quindenalis széki ülnökök'sőt az egész ülnöki testület' megbuktathatása' tekintetéből, már régóta mozgatott, azoknak minden sejtelmökön ki­vül ez alkalommal véletlen megpendített 's tüstént tettleg végre is hajtott tisztújítást, mint a' fen­tebb elősoroltakkal összefüggő téteményt, minden személyeskedés' kerülésével, kiemelni czólom. De, mielőtt a' tisztújítási tényre mennék, szükségesnek tartom előre bocsátni: miként a' sepsi egyházvidék' 36 anyaegyházai, Három-szék' két nagyobb folyóvizeinek, u. m. Olt- és Fekete­üyynek, Barczaságra beömlésök felőli mellékein egyenlő számmal — itt is amott is 18 anyaegyház — elszórva feküsznek Különösnek látszik egy előtekintettel, mig szemesebben be nem pillantunk a' kárpit megé, mikép a' két folyam melléki egy­háziak között, már csaknem egy embernyom óta, folytonos meghasonlás uralkodók. Az elménczek azt szokták mondani, azon két folyam' bűvölő nymphái különözék el a' körükbeni egyházak' pap­jait, nemcsak helyzet, hanem szellem's jellem sze­rint is , egymástól. De úgy kell valósággal érte­nünk, hogy az illy nymphai bűvölés a' hivatal­vágy' hiúsága vala. Már mintegy két évtized óta, kevés kivétellel, feketeügymelléki egyházi egyé­nekkel tölté be az elnöki 's ülnöki székeket min­den korteskedés nélkül, a'közbizodalom. 'S mint­hogy késő, élőknek holtukat várni; a' nagyravá­gyás' dühe pedig nem ismer korlátot, sem béke­tűrést: eí vala vetve Eris' almája, mind a'meg­támadott félnek — értem a' feketeügymellékit vagy hivatalnoki kart — titkon és nyilván, mind az illető felsőségnek a' sok folyamodások által, ten­ger bajt okozó. E' szerint lassanként két párt ala­kula, oltmelléki és feketeügymelléki. Ez vé­dőleg mérsékleti, amaz támadólag túlsági, 's a' quindenalis szék' személyzetét tonkadhatlanul ost­romló szellemben tűnve fel; ezt jogosság vagy jogvédelem, amazt hivatalvágy, mint bármilly ároni pártérdek , jellemezve. Főleg, miután B. J. mint helyettes esperes az elnöki széket elfoglalá, G. fő- B. aljegyzőnek, Cs. directornak választatának, N. F. pedig Oltmellékéről akkor egyetlen quinde­nalis ülnök , azon okból, mivel egy irományában a' quindenalis széket rühös társas körnek, ül­nökeit hamis íróknak, félszegeknek mocskolta vala, ülnöki hivatalából a' quindenalis szék által felfüggeszteték: a' felfüggesztett N. F. érdekéhez csatolva az oltmelléki átalában ifjú 's csaknem kor­társ pap-atyafiakat, mint pártvezér, legnagyobb

Next

/
Thumbnails
Contents