Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-09-30 / 39. szám
kat szellemtelen nedv és vér nélküli múmiává változtatni. Mert avagy van-e eánonainkban jelenleg épségben csak egyetlen czikk is, melly az egy-] házi életerő' kifejlesztésére korszerüleg üdvös lehetne , 's a' papuraság' szörnye ellen kezeskedhetnék? Nincsen csak egy is; mert az ollyasok zsinati határozatok által, — jól meg kell jegyezni : törvények zsinati határozatok által — időnkint körülnyirbáltatának. Egyházicánoni alkotmányunknak éltető szelleme, csontja és velője hivatalnokaink5 szabad választhatása; mi nélkül alkotmányos élet nem is létezhet. Oh de ebbeli jogunkból is már kivetkeztettünk; legalábbjelennen valódiság helyett csak árnyékot ölelünk. Espereseinket, kiknek pedig mind az egyházi mind a' polgári törvények, az egyházvidékek felett csaknem felesleg előjogokat adának, semmiképen sem választjuk. Ezek mintegy örökletes joggal főjegyzőkből lesznek közvetlen következés szerint. De főjegyzőinket sem választjuk már néhány év óta. A' t. sz. köz zsinat jónak látá úgy gyámatyáskodni az egyházvidékek felett, miszerint azoknak három egyénre csupán kijelölési jogot engedjen, 's önmaga — értem a' zsinati rendeket — titkos szavazás' utján határozza el, hogy a' kijelelt három egyén közül mellyiket illeti az esperességet elöröklendő jegyzőség. — Csupán ülnökeink1 választása hagyatott még hatalmunkban; de ez is az idézett szentgyörgyi közvizsgálat' alkalmával feltüntetett törvényszerűtlen modorban nem egyéb, hanem egy szemfényvesztő hocus-pocus, melly semmi érdemet sem tekint, semmi közvéleményt sem fejt ki, hanem csupán a' legnyersebb pártérdek, korteskedés és cselszövény' eredménye. Ennyit előlegesen. Lássuk már a' fönebb elősoroltakat alkalmazva a' legújabb példákban. Kézdi egyházvidék, visszalépve cánon-szabta, de a' visszaélések által elferdített választási jogába , t. Jancso Aron úr' esperesök' meghalálozásával esperest választa; sőt mindeddig egyházi rendünk' keblében szokatlanúl tisztújítást is tarta. Junius' 26-kán délutáni közzsinati ülésben, az egész püspöki egyházkerületben esett esperesi 's főjegyzői hézagok' betöltése' tárgyalása' alkalmával, a' kézdi egyházvidéknek azon cselekvénye, miszerint szabad választás' útján tölté be a' megüresült esperesi széket, 's a'főjegyzőt is a' közvetlenül következési jog' lemondása mellett választá meg és esketé fel, kerülvén szőnyegre: a' főt. elnök és közjegyző urak' mérsékleti szellemök'kitüntetése mellett is, heves és szenvedélyes szóviták's kifakadások keletkezének, arra irányozvák, hogy a' kézdiek' választási cselekvényök, kemény megfeddés mellett, eltörlesztessék. Meg kell vallani, szomorú jelentvény a' t. sz. közzsinat' szerkezetében, miszerint saját ügyökben — t. i. [a' közvetlen következési jog' kérdésében, épen önmagok a' t. jegyző urak intonálának 's biráskodának is, eldöntő védokul hozván fel, mikép szokás és zsinati határozatok eltörlötték az esperesi választást tárgyazó cánont. Mi, kik ez alkalommal az ülésteremben állva az elve-szegett protestantismus' ingatag jelenén 's kétes jövőjén busongánk, mondhatjuk vala: miként balszokás, viszszaélés, az erdélyi helvét hitvallású protestáns egyházi rend' cánoni alkotmánya' lényegét, a' szabad választást, el nem törölheti, valamint száz meg száz zsinati határozat sem, míg az felséges fejedelmünk' megerősítése által törvény' méltóságára nem emeltetendik: de mi elnémulva hallgatánk, képzelve milly kényes helyzet, darázs-fészekbe nyúlni; 's én bizonynyal jelenleg is hallgatnék, ha szivemen nem fekünnék a' hanyatló vallásos élet' felvirúlhatása , mellyet elomozdítni, meggyőződésem szerint, csupán a' presbyteri képviseleten alapult egyházigazgatás képes. A' világiak közül legelsőben B. F. úr védé a' megfeddés ellen a' kézdieket a' szőnyegen álló kérdés'tárgyalásába nem ereszkedve; mert, mint mondá, absolutismust — mit eddig nem tudott — lát az egyházigazgatásban. Az elveiről ismeretes A. F. b., ki csak akkor jött vala be, komolyan hagyá el a' gyülésteremet. — B. K. egyházi főtanácsi követ úr, éles tapintattal, a' körülményekhezszabva magát, játszilag lépe fel, pártolván a' vendégszerető kézdieket a' megfeddés ellen. Iíiterjeszkedék arra is, miként nem látja korszerűnek , hogy az egyházvidék csupános kijelelési joggal birjon jegyzője' választásában, 's azonban a' sz. közzsinat, az egyházvidék által választás' utján kijelelt három egyén közöl a'többséget nem nyertet is megerősíthesse. De, folytatá, minthogy a' sz. zsinatnak illyetén erősítési joga, mennyiben tudhatja, már törvénynyé vált zsinati határozaton alapul, 's minthogy jelenleg nem törvényről, hanem törvény szerint kell tennünk : újabb törvényhozásig maga is, úgy mond, ez úttal egyéb követhető módszert nem lát 'stb. Jól van! de annak felfejtését is óhajtjuk vala a' köztiszteletben álló követ úrtól: „mi törvény, 's mi nem törvény? mennyiben lehet érvényes zsinati határozat, 's mennyiben nem lehet?" Mert statuálhat egyházi közgyűlés, valamint szintén megyei közgyűlés , akár falusi közgyűlés is; de mindig csak törvényesség' korlátai között. Azonban, hogy bármilly statutum is elronthasson egy életkérdést feltételező sarkalatos törvényt, — millyen az erdélyi helvét hitvallású egyházi rendnek szabad választási joga, mellyet cánonaink' minden betűi' lehellnek, — higyje kinek úgy tetszik, én nem hihetem! Az is mondaték visszatorlásul: „tehát a' papmar asztás sem töröltethetett el." Nagy, mint ég és föld közt, a' különbség! Ezen az egyházi rendet lealacsonyító 's tökélyesedésében hátráltató szolgaiságot a' kor' kivánata eltörölte ugyan, a' „jus vocandipenes plebemi l értelmét, méltán a' nép1 papját szabadon választhatási jogára szorítván; 78