Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-09-02 / 35. szám

ben teendői az egyházi résznek, azok következő E' tanítási órákban , mellyeket megdicsőitési óhajtatokban pontosúlhatnak öszve: ÍJ Legyenek jól kiképzett isk. tanítóink, képesek a' valiást egész kiterjedésében értelmesen szívhez alkalmaztatólag tanítni, kezdvén a'legki­sebb szentirásbeli mondat' magyarázatától egészlen az úrvacsoráhozi készítés' tanításához. Szép ki­nézést a' jövendőbe, nyit nekünk e' tekintetben a' Nyíregyházán, Fáy András úr szerint már lé­tező, de valódilag csak állítandó, iskola-tanítókat képező intézet, mellynek feladata szükségesképen legyen, a' növendékeket nemcsak eszméletileg, de gyakorlatilag is képezni úgy, hogy belőlök jó catecheták válhassanak. Tanuljanak már itt meg­győződni a' felől, mikép az iskolának dicsősége és fenséges czélja abban áll, hogy az iskola le­gyen az egyháznak előcsarnoka és igy főfeladata : kegyes és vallásos emberek' nevelése. *) Ez által aztán , ha jól kiképzett tanítók fognak taní­tói székekbe alkalmaztatni: nem nyerend-e a'val­lásosság' szent ügye , már azért is , mert a' val­lástanítás, ugyanazon egy egyedtől, minden isk. osztályzatokon egy fonalkint elvonulva, egy egé­szet képezend ? nem nyer-e az értelmes közönség abbeli megnyugtatásában, hogy az ifjúság'lelki kiképeztetésre ügyes kezekre van bizva? nem nyer-e ez által a' közbizodalomban és tiszteletben a'tanítói kar is, mellynek, ha tőle a'vallástanítás elvétetnék, könnyen oldoztathatnék bántalom és lealacsonyítás legalább a' néptömeg' közönsége előtt? De illyen, az intézetben kiképzelt jeles tanítókkal csak a' jövedelmesebb iskolák fognak elláttathatni — fogjátok ellenvetni! — mikép leszünk a' szegényebb iskolákkal? Erre feleletül adom: 2.) Mind a' nagyobb és jövedelmesebb, mind pedig a' kisebb egyházfiókbeli iskolákban az illető isk. tanítók által adandó vallástanítás történjék a' pap' szoros 's lelkismeretes ügyelete 's őrkö­dése alatt, úgy hogy ennek kötelessége leend minden isk. év' kezdetén, az illető tanítóival jó eleve az előadandó tárgyakról értekezni, a' taní­tási tervet velők együtt kidolgozni, a" leczkéken gyakran megfordulni, az iskolában a' tanító' je­lenlétében catechisálni, 's a' gyengébbeknek mint­egy tanítási módot nyújtani, "s a' mellett legalább is minden hónapban egyszer tanítóival iskolai ügyek felől conferentlfit tartani, 's mind ezekről a' kö­zönségnek felelőséggel tartozni. Milly természetes és üdvös hatása leendne illyen intézkedésnek? Itt a' pap megáll hivatalbeli körében, legelőször is mint isk. felügyelő, aztán mint egyházi tanító is, de nem az iskolai gyermekek' tanítója, mi nem tartozik köréhez , hanem mint tanítója a'tanítók­nak. Az így jól elvezett iskolai tanítást követi aztán: S) A' pap áltál adandó confirmátiói ta­nítás , mellyhez csak érettebb korú iskolások , előre bocsátott szigorú vizsga után bocsátassanak. *) Lásd Sickel az i- h-K. órákaak nevezhetnénk, igen szép kör nyilik a' papi munkálkodásnak. Azért is minden igyeke­zetét oda fordítsa a' pap, hogy sükerteljesen munkálkodhassék. — Elsőben engedjen magának hosszabb időt a' tanításra, tanítási óráit tartsa reggeli időben, naponként, ha lehet, a' temp­lomban, kellő ünnepélységgel, imádsággal és énekléssel, hogy ez által is növendékeiben a'val­lásos érzetet nevelje , oktatási figyelmét fordítsa a' vallásnak minden ágazataira , az iskolában tett alapra építsen , a' hézagokat töltse be, úgy mun­kálkodjék, hogy növendékei ezen tanítás által mintegy megdicsőítessenek, 's méltóknak talál­tassanak a' keresztyén egyház' munkálódó tagjai közé felvételére. Igy következik: 4) A' Confirmatió' ünnepélye. Ez is nyo­matékos egy kő az egész épületnek felépítéséhez. Itt nemcsak a' confirmálandók'sziveik telhetnekmeg kegyes érzelmekkel, egész életökre nézve ; de a' confirmáltakban is felgerjedhetnek üdvös vissza­emlékezések, gondolatok és törekvések. Itt tehát szedje a' Iekész, papi okosságát, didactikai és szó­noklali minden erejét öszve, hogy az ünnepélyt kitörülhetlen betűkkel véshesse az ajtatoskodók' emlékébe. Jelesül válasszon arra valami nevezetesb napot, p. o. virágvasárnapot, húsvét' másod ün­nepét, vagy húsvét utáni vasárnapot; a'szertartást végezze az isteni tisztelet' folyama alatt, ihletes imádságokkal, tartalomdús beszéddel nemcsak a' confirmálandókra, hanem szüleikre 's egyéb egy­házbeliekre alkalmazandóval , mondassa el az egész egyház' színe előtt a' confirmálandókkal a' hitvallásnak legnevezetesb czikkeit, 's a' keresz­tyén erkölcsiségnek főszabályait ; újítássá meg velők a' keresztség mellett telt fogadást, 's mint­egy hitelezze le őket nyilvánosan ünnepélyesen a' hit' megtartására 's kegyes élet' viseletére.*) 'S igy be lesz fejezve az oktatás' nagy munkája, 's nem maradand egyéb hátra, csak hogy az idővel javítgattassák, a' hol romlást szenvedne. Ez pe­dig megteendő 5 ) Templomi nyilván tanítások vagyis catechisatiók által. Az ember' ellensége t. i. nem alszik, hanem kijár éjszakának idején a' szántó­földre, 's konkolyt hint a' tiszta buza közé, és a' tanítás alól kikerült fiatal ember ki vagyon téve mindenféle kisértetnek, melly vallásosságán nagy csorbát ejthet. Hogy az ejtett csorba végromlássá ne váljék, hanem inkább kijavítathassák, arra jobb módot és eszközt nem nyújt semmi sem ugy, mint az alapos és jól elrendezett catechisatio. Csak hogy ez is nagy okosságot, szorgalmat, didacti~ kai és socratikai methodusban jártosságot igényel #*) Fáy András úr Oramut. 56. 1- igy nyilatkozik c tárgyról: ,.a' Confirmatiók' ünnepélyét több oldalú hasznaira nézve, mindenütt, hol az még nálunk gyakorlatban nem volna , behozatni óhajtóm." ; K'

Next

/
Thumbnails
Contents