Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-08-26 / 34. szám

vágynák, a' 3-dik osztály' tanítója szembetű­nőn megmatatta szorgalmát, 's tanítványai bemu­tatták igyekezetök' ízes gyümölcsét, valamint a' költők' osztálya is; de nem nem igy az ékesszóllók osztálya, hanem épen ellenkezőleg; — a' többi osztályokat kihallgatni, nem volt minden gyönyör nélkül. A' főiskola'népessége 600. körül— gyö­nyörű szám — többnyire Háromszékből. Isten adj áldást mind reájok, mid a' tanárokra!!! H. A ri stides. Oegyánf gymiiasitiiu. Mikép majd minden esperességünk, úgy a' kishontiis, ápol kebelé­ben egy nagyobb intézetet, mellyben az ifjúság, úgynevezett humaniorá-kig növeltetik : — 's ez az osgyáni gymnasium, mellyről tudom, kik ma­gyarhoni egyh. és iskolai ügyeink által érdekel­vék, mindnyájan valamit,'s valakik mindent hallot­tanak. — Hallhatták, hogy ama kitűzött czéljá­hoz képest, e' tanoda az emberiségnek hajdan és most sok derék tagot; honnak hajdan és most sok derék hazafit; egyháznak 's iskolának hajdan és most sok derék hivatalnokot, ha nem is egészen képzett; de kiképezni bizonyosan ki­tűnő sikerrel elkezdett. A' hajdanról tanúságot tesznek sok, egyházi és polgári hivatalokban földi pályájukat dicsőén megfutott férfiak, — nyugod­janakbékénhamvaik! — és férfiak, kik ez idő sze­rint küzdik az élet' harczát. Most, tiszt. Kellner Károly oktató ur alatt tanulóifjúság1 jun. 22-kén mint közvizsgálati napján, jogosította fel a' szá­mosan öszvegyült hallgatóságot (közte nagytiszt. Kolbenheycr Mihály ur, a' nógrádi esp. könyvtár' ünnepélyes megnyitásáról hazatérő egyházmegyei főesperesünk, ugyancsak nógrádmegyei most vá­lasztott főesperes nagytiszt. Osztroluczky Mihály ur 's több mások) reményekre, mellyek minden­nemű közczélzatainkra csak kecsegtetők. — Sze­rencsés bánásmódnak , alapos ismeretek' alapos közlésének szemléltük itt meglepő tanujelcit; mi által hihető, hogy a' számosodni indult intézet felé, (tanuló ez idén 84) közönségünk, kivált felme­gyéink, jövendőben is fordítandják figyelmöket. — Vizsgálat után meghivatlatánk az iskola' egyik kitűnő pártfogónéjának, kit még, hála! hogy Ír­hatom , éltet, — éltessen is Istenünk! — öz­vegy Korponaynő ő nsga' asztalához; és mit leereszkedés, szívesség, bizalmasság léleknek ; mit konyha testnek nyújthat, mindent élvezheténk. Adja Isten! hogy a' nevelés, honunk' e' nagy jövendőjü ügye, tovább is birja lelkes pártfogóit, nyerjen többeket; vezéreltessék pedig férfiak által, kik a' sajnos, még göröngyös pályán, buzgón tűrve viseljék életszakuknak terheit! Ilaviár, r. szombati ev. pap. Misziai iskola. Miszlán a' nemzeti iskolá­ba járó fiú- és leány-gyermekeknek közönséges megvizsgáltatásuk' alkalmával, mélt. nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzó, nejével mélt. Csa­pó Ida asszonysággal, továbbá mélt. Palini Inkey­né asszonyság, és a' helybeli tiszt, plébánus La­dányi Mihály ur, személyes jelenlétükkel a' köz­vizsgálatot érdekesbhé tenni kegyesek valának. Szi­vet illető volt a' szülékre nézve, midőn láták föl­des urokat nevendék gyermekeik' lelki és erköl­csi előmenetelén örvendeni; elragadó örömérzetek ébredtek különösen mind a' szülékben mind a' ne­vendékekben, midőn a' vizsgálat' végeztével, a' mélt. kormányzó ur, négy fiú és négy leány-gyer­meket kitűnő szorgalmukért, ezüst pénzekkel ju­talmazni szíveskedett, hogy azt látván a'többiek is annál nagyobb ösztönt nyerhessenek a' szorgal­mas tanulásra. — Nyújtsa az ég soká e' már több nemes tettekben magát kitüntetett, jobbágyairól atyailag gondoskodó, vallási felekezeteségén felül­emelkedett földes uraság' életét! Gaál. RS ny vjelentésc k. Pápán megjelent és kapható Eggenberger Józsefi Ugyanott megjelent és kapható: és fiánál Pesten j Számvetési k é z k ö n y V. LATIN NYELVTAN [Magány- 's nagyobb iskolákbani használatra kc­lépcsőnkénti gyakorlatokkal 's olvasókönyvekkel, ( ref. iskolák' számára készítette K{ o e * o i* I s t v á n « ny r. tanár. Harmadik folyamat. Ara i ft 20 kr. e. p. szitetle ff ÖCSIM* fstváll , ny. r. tanár. Ara 1 ft. ezüst pfnzben. A latin nyelvtan' első 's második folya­matai szinte kaphatók á nevezett helyen, amaz 40, ez 50 p. krért. Lapunk' mult évi folyama , bekötve, 4. e. fton; a1 közelebb mull félévi folyam 2 ft. 30 kron megszerezhetők 's alkalom által vitethetnek el; á jelen félévi folyam' teljes számú példányaival szolgálhatunk, előfizetési áron, u. m. helyben, boríték nélkül 2 ft. 40 kr. postán boríték alatt 3 fl 40 kron e. pénzben. — T cz. előfizetőink á Lap' mult félévi folyamának nálok ne talán hiányzó egyes számait is megszerezhetik a' hiva­talszobában szerkesztői segéd Kecskeméthy Csapó Dániel úrtól; ez egyes számok ára 10 kr. pengőben. Szerk. Szerkesztő-kiadók: Székács József, Török Pál. — Nyomtatja Trattner-Károlyi.

Next

/
Thumbnails
Contents