Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-06-24 / 25. szám

zönségre unalom-okozó volna. Közűlök mindaz­által következőket kiemelni látszik érdekesnek: Mult évben négy egyházgyülekezetünk' papjai költözvén el az élők közül a' halál' utján: azok' üresen maradt helyeik egy-egy ifjú — eddig se­gédi hivatalt viselt papokkal töltettek be az egy­házak' követei' egyhangukivánatára. Igy vigaszta­lás nélkül hagyatván azon három papiszemély, kik mult évben részint maguk' hibája, részint a' mostoha körülmények miatt alkalmazás nélkül ma­radtak; most, hogy ismét egy egész évig hivatal 's annak gyümölcse, hely , állás és életszer nél­kül ne maradjanak: több értesítés után falusi isk. tanító hivatal' elvállalására határozva magukat, ket­ten közülök arra meg is hivattak, a'harmadik pe­dig egy éltes, tisztes lelkiszolga mellé segédi szolgá­latra lépett. Igy ezek is, bár reményöknél kevesebb vigasztalással, de mégis hivatal, hely, álláspont 's élelemszer nélkül nem hagyatva, tértek vissza övéikhez. Említést érdemel még egy szerencsétlen isk. tanító, ki mult évben mind két szemei' világát vesztve, ez által hivatala' további folytatására, igy élelme' megszokott modora' kövelésére alkal­matlanná tétetve , e' tekintetből az egyházi sege­delem nélkül szűkölködők' sorába beiratásra mél­tónak Ítéltetett, 's így az évenkénti segedelem­nyerhetés végett a' főtiszt, kerületi kormány' atyás­kodó gondosságába ajánltatni rendeltetett. x +y. Polémia: lltóliang a' (liinainelléki SHpepin­tendens-választás' iigyében. E' tárgyban nem rég közrebocsátott röpiratom ellen, legközelebb valami görög grammaticus kelt fel egy összetoldozott foltozott új röpiratban, melly­nek czíme : „Ujabb értekezések dunamel­léki h. v. super. választás' tárgyában. Pesten, Jjanderer és Heckenastnál." Az új vitéz erősen handabandáz, a' napnál fényesebb igazságokat ta­gadja, gyanúsít és rágalmaz, mind ezt természe­tesen álnév alatt, mint az illyen szőrű becsületes emberek szokták. Ki légyen ez a' becsületes uri ember, vele mitsem törődöm ; hanem igen jó izűt kaczagtam rajta, hogy magának Philalethes gö­rög álnevet választott, melly magyarul igazmon­dót, igazságszeretőt jelentene. Üdvözlégy te drágalátos Philalethes ! maradj még sokáig közöt­tünk, legalább addig, mig feletted szemlét tart­hatunk : megérdemled-e tisztes nevedet, avagy inkább — lucus vagy á non lucendo. Fris emlé­kezetünkben lehet még, miszerint néhány évvel ezelőtt Bajza a' boldogult Munkácsy Jánost 26 hazugságban kapta, 's ezeket szép sorba állítván, nyilvánosan közretevé. Hasonló szerencsém ne­kem is lehetne az igazmondó Philalethessel; de mivel az illy álarczba burkolt emberek pánczélos arczuk miatt el nem pirulhatván, mindent tagadni szoktak, mit irott bizonysággal bebizonyítni nem lehet: tehát ez úttal csak 7, documentummal be­bizonyítható hazugságot mutathatok ki Philalethes úrra, mennyivel azonban egy igazmondó par ex­cellence, úgy tartom mindenkor megelégedhetik. A' hazugságok sorba állítva im ezek: 1) Philalethes azt állítja: hogy a' szavazat­bontó választmánynak nem volt joga a' szavaza­tok ' érvényessége , és az absolut többség' meg­léte vagy nemléte felett Ítélni, hanem kötelessége lett volna a' szavazatokat minden esetre elitélés végett közgyűlésre terjeszteni. Ez első hazug­ság, mit bebizonyítok a' kisgyűlés' jegyzőköny­vének épen azon 4-ik pontjából, mellyet Ph. is közöl csakhogy csonkán, elejét és végét szépen kihagyván. Mit o tehát kihagyott, én kiegészítem ekképen: „Mivel azonban megtörténhetnék, hogy a''szavazatok' szétoszlása miatt egy is a' válasz­tottak közül átalános többséget nem nyerne: ez esetben a' két legtöbb szavazatot nyert egyén kö­zötti választás újabb szavazatra bocsátandó le­vén , e' végre szükségesnek találtatott egy kül­döttségnek kineveztetése (az itt jövő sorokat Ph. közlötte, de mindjárt benszakadt), melly a' szavazatokat a' választmány' eredménye' megtudása végeit felbontsa, 's arról a' mélt. főgondnok urat azonnal tudósítsa, ki is az átalános többség' hiánya' esetében, «' másodszori szavazás vé­gett azonnal körlevelet fog bocsátani, 's egy­szersmind a' mennyiben az nj szavazatok a9 különben jun. 20-kán megnyitandó kerületi közgyűlésig be nem érkezhetnének, a9 gyűlés* tartását szinte azon körlevélben, valamint hír­lapokban is előre kihirdetendő napra elhalasz­tandja." A' kisgyűlés' jegyzökönyvének 6-dik pontja ismét ezt parancsolja: ,,A' f. e. május' 2l-éigberekesztőleg beküldeni elmulasztott, vala­mint a' szabályokkal meg nem egyezőleg készült szavazatok érvénytelenek lesznek." Mármostkér­dem: ha a' szavazatokat minden esetre a'közgyű­lés eleibe kellett volna terjeszteni, miért hatal­maztatolt fel a' főgondnok, hogy álalános többség* hiányában új szavazást hirdessen ? És az álalános többség' jelenlétét 's szavazatok' érvényességét ki Ítélhette el e'jegyzőkönyv szerint: a' választmány-e vagy a' főgondnok, ki a' szavazatokat nem is látta ? ... 2) Philalethes állítja : hogy a' íelsö-bara­nyai traclus nem pártolt el a' többi 4 tractustól. Ez második hazugság; mert a'kérdésben forgó tractus harmadszor szavazott, 's mind a'63 egy­ház' szavazata már a' mélt. főgondnok' kezében van , és igy e' tractus tettel megmutatta, hogy superintendense még nincs, mint a' többi 4 tra-Ictus ezt követeli, 's azért szavazni harmadszor jnem akar. Vagy tán hallotta Ph. miszerint a' f. : baranyai consistoriumnak egyik erőszakoskodó ré­! sze ismét mást akar végezni mint a' tractusbeli. 1 ekklézsiák tettleg eldöntötték? Vederemo! 50

Next

/
Thumbnails
Contents