Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-06-24 / 25. szám

mult évi képviselősége ellen teve kifogást, fel­szólhatott ezen tárgybani vélemény-adásra, ki is ekkép nyilatkozott. „Az elnökségnek a' mult év­beni képviselősége ellen u m. azért emelt szót, mert nem az egész tractust, vagy az e. vidékben lévő egyházakat képviselte az elnökség, hanem csak a' consistoriumot, még pedig azon kis gyű­lést, melly a' közpapság 's egyházak' tudtok nél­kül a' többség' akarata ellen határozott. — A' mi pedig a' követek' küldését illeti, szükségte­lennek látja először azért: mert törvény-adta szó­lásbeli szabadságáról lemondani nem akar; már pe­dig ha követek választatnak, azokra levén kény­telen ruházni szóliásbeli jogát, magát megné­mítja. Másodszor azért: mert követek küldése' csak törvényhozó-testülethez szükséges; a' ke­rületi vagy püspöki gyűlés pedig nem az , csak intézvényeket tehet a'fennálló törvények' körében. Az e. kerületi gytilés nem egyéb, mint vármegyei gyűlés, a'senioratusok vagy tractusok ollyanok mint a' megyékben a'főbirói járások; a' seniorok , proseniorok, ülnökök, mint föbirák, albirák , esküdtek úgy nézethetnek. Valamint hát e' főbí­rói járások a' vármegyei gyűlésre követeket nem küldenek; hanem minden nemes ember mehet, és szólhat a1 gyűlésen: úgy szinte a'kerületi vagy püspöki gyűlésre törvény szerint mehet minden, ki akar és szólhat. A' minő hatáskörük van a' fő­biráknak 's hozzátartozóknak a'maguk járásában: csak ennyi, és nem több a' senioroknak az ő collateralisaikkal az egyházvidékben. Valamint a' főbirák csak végrehajló referens birák: szintollya­nok a' seniorok , nem pedig külön törvénytevő­testületet formálók, mint ma már szokásba ment. Hogy ez igy volt régen, olvassa bárki a' komjáthi cánonokat; nem lehet ezekben találni a' moslan fennálló tractualis igazgatást: ez csak a' hábo­rús idők', 's üldözések' szüleménye; sőt nyilván láthatni belőlök a' vármegyei rendszert, class 11. cán. 8. cán. 10. cán. 11. 'S ezen törvény-szab­ta rendszerre kell igyekeznünk visszavinni egyházi igazgatásunkat." — Ezen nyilatkozatra a' követ­küldés elmaradt Még említést érdemel egy folyamodás, mellyet némelly egyházak nyujtának be az iránt, hogy ne­kik szabad bemenetelök 's szóllások lehessen az egyházi gyűlésekben.A' folyamodásfelolvastatvána' szabad elvű 's haladási párt támodlatott meg, mint a' kinek izgatásának lehetne egyedül tulajdonítani a' nép'ezen kívánságát; holott a'vármegyei szomorú események mutatják, kik szoktak a'népnek izga­tói lenni, azok tudniillik, kik — hogy a' népet ármá­nyaik' végrehajtására eszközül használhassák — népszerűséget színlenek. Ugy történt itt is: mi­után a' maradó párt mindent elkövet a' főpásztori szavazat iránt, okok helyett Ígérettel kecseg­teti partjara a' népet; ez birá arra is, hogy folyamodást készítsen számukra , nem pedig az egyházak' jogai' megadásának buzgó kívánása; mi megtetszik abból is, hogy a' haladó pártot gúnyolva, az Anticardánus1 némelly szavait idézé a'folyamodásban, 's midőn kérdetett egy nópkö­vettől: ki irta ezen folyamodást? Azt feleié: mi magunk írtuk. Ki hát az az Anticardanus? Feleié: mi magunk vagyunk. — Ezzel elútasítattak, 's kívánságuk'megadása boldogabb időkre, — mi­dőn tudniillik , minden egyházakba ollyan tágas teremek készítetnek, mellyek az egész e. vidék­ben levő egyházak' követeiket befogadhatják — halasztatolt. Végre t. gondnok ur egy levelet mulatott elő, mellyben a'dunántúli egyh kerületben fekvő belső-somogyi e. vidék a'csurgói iskolában mosta­tanában felállított harmadik tanítószék' megalapí­tására aláírás' utján való segedelmezésre szólítja fel e. vidékünket. Ezen felszólítást hő részvéttel pártolá az egész gyűlés , annyival inkább , mivel Baranyának is nagyobb részint a' csurgói iskola a' veteményes kertje , 's mind eddig a' gymnasiu­mok között nem utolsó helyen állott, a' mi felől felvigyázóinak őrszemei továbbra is biztos re­ményt nyujtnak De — engedelmet kérve azok­tól , kiket leginkább érdemel ennek kormányzása, — szabad legyen , ezen észrevételt tenni: eddig két főbb, és két segéd oktató tanítá a' 8- évre szabott deák nyelvészeti pályát, most a' két se­géd helyett állítatott a' 3-ik oktató; hihető a' segédek' tanításbeli fogyatkozások kényszeriték erre az elöljáróságot — Vájjon azon 8. éves pályát nem lehetne-e kevesebb évekre szorítani? mint már az, több tanodákban történt; — vagy ha csak­ugyan ennek múlhatatlan így kell lenni: nemczél­irányosabb volna-e ezen 3-dik tanítószék állal prae­parandiát állítani? honnan az eddig volt kétsegéd­tanítók szinte kitelhetnének, 's mintegy előre ké­szíttetnének jövendő pályájokra. Ha van tudósok' ra 's papokra szükség: bizony iskolatanítókra szinte annyi, A agy még több, 's ezen nagy fo­gyatkozás' oka, hogy Baranyánk is, mint más e vidékek, holmi kasza 's kapa-kerülő praecep­torokkal 's rectorokkal lelnek el. Bárányi. Abauji ref. egyh. gyiilés. Tavaszi közgyűlésünk volt Villy helységben apr. 5 és 6. Előre tudva, hogy világi tbiráink országos tárgyak felelt vitatkozó polgári gyűlések­től elfoglaltatva, köztünk teljes számmal megje­lenni nem fognak: e' tekintetből eleinte csak a' sürgetőbb tárgyak vételtek közvitatás alá; de ezek — bár köztük némelly érdekesbek több időt lát­tattak is fölemészteni — alkalmas időben bevé­geztetve , majd a' már félretett, 's jövő — re­mény szerint népesebb — őszi gyűlésünkre ha­laszthatóknak vélt tárgyak is elővétettek 's egyen­ként vitatás alá jőve, érdemökhez mért határoza­tokkal 's rendeletekkel bélyegeztettek. Mi nézi külön a' tárgyakat: azokat renddel felhozni, valamint az írásra, úgy az olvasó kő-

Next

/
Thumbnails
Contents