Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-05-13 / 19. szám

Válasz. Igenis. Híveknek még nagyon kedvelt káplánaiknál is jelesebb, tapasztaltabb lelki tanítót adni, kiben tiszta erkölcsén s tudományán kivül a1

prudentia' pasloralis és átalános életbölcseség' jótékony elemei már jobban kifej leltek, "s kit komolyabb, érettebb gondolkozásmód bélyegez, mintsem a' kezdő fiatalokat, kik még hasonlók a' forrongásban levő neszes új borhoz, mellyből még utóbb lesz a' kellemes izü, tiszta 's egészséges bor; nagy számú hiveknek olly lelki tanítót adni — mondom — igenis hogy valódi szivmelegség, valamint iilynemüleg a1

segéd-tartó lelkész' nyugalmának biztosítása, 's a'családos'és kitűnő érdemű egyének'szerencséjének útnyitása felől lélekisméretesen gondoskodni is csak dicséretes szivmelegség. Hinné-e nagyon tisztelt Török ur, hogy alig van rá példa — én legalább a'sok közül még csak egyet sem tudok—miszerint a' hol káplán volt, nem ezt akarták volna megtartani főnöke' helyváltoztatása vagy elhunyta után? Következik-e már most ebből az, hogy minden egy káplán érdemesb volna díszesebb 's jutalmazóbb egyházra, mintsem akármelly más — nála néhány évvel idősb, tapasztalt's érdemdús lelkitanító ? . . Hogy tehát nemcsak kitűnő érdemű káplánokat kívánnak megmarasztani főnökeik'helyén, abból tiszta napsúgárként kiviláglik ép szemeknek ama' kézzel-fogható igazság, hogy nem mindig a' segéd' szivet hódító 's tán minden oda candidált egyének fölötti érdeme szolgál rugótollul hiveknek a' káplán-marasztásra, hanem igen gyakran csupán holmi mellékes pártérdekek, mint p. o. rokoni kapcsolat, házassági kinézés, főleg pedig C's itt nekem is egy nyulat kell a' bokorból kiugratnom!) az, hogy a' káplán immár helyben levén, nem kell más egyén után messzebbre fáradozni, annak bútorait távolról oda hordani, 's igy költséget szaporítani 'stb. 'S ezt jól megjegyezzük ! mert többnyire ez ama' leghatályosabb érdek a" segédek' marasztása körül, nem pedig mindig azon kitűnő érdemek, mellyek azok közt sokakban — hála Istennek! — nem gyéren tapasztalhatók. Sokszor a' szónokszéken holmi új szavakkal felczifrázott divatos beszéd is, mellyet a' több száz hallgató közül csak egy-két ur érthet, elég érdem arra , hogy ezek az egész néptömeget a' káplán' részére hódítsák Még sokat mondhatnék , de kedélyeket izgató specialitásokat emlegetni — megvallom — épen nem szeretek. Tudom , milly igazán mondja Abraham a sanla Clara : „üie Wahrheil isi ein hartes Brod, tvelches gute Ziihne fordert." Azért mondám e' e' tárgyróli értekezésemben átsikamlólag azt, hogy példákat elősorozni nem akarok. (Lásd. Egyh. és isk. 1. 1843. 110-dik oldal , 2-dik hasáb.) 2-di k kérdés: „Elégséges ösztön-e segédlelkésznek, hogy munkás, szorgalmas, becsületes 3

s magát kedveltelő legyen, azon remény : hogy igy őt mások, kikre nézve magát nem érdemesítette, majd puszta ajánlásra elviendik pásztorokul" ? Válasz. Igen is. Es ha soha semmiben nem is, már ebben csak ugyan enyim a' diadal. Schillernek egy dramai nagy szerepnökével így szólok: „Ha ! Brüder ! Jetzt führ' ich eine ganze Armee in meiner Faust" 1 — Ber-zsenyi' szavaiban eleve is bátor vagyok elmondani : Győztem! lerázták ezombaim a' fövényt; izzadt fürtjeimen szent olajág lebeg" ! — Már csak az öntudat' ösztöne is elég magában minden becsületes embernek arra,hogy munkás, szorgalmas, becsületes 's maga-kedveltető Jegyen; de ha e' legnemesebb varázs-ingert számba nem vennők is, elannyira elégséges ösztön káplánnak a' munkásság- és szorgalomra, becsületesség- 's maga kedveltetésre azon remény, miszerint őt mások — egyik széléről honunknak a' másikra is — elvihetik; hogy az öntudat' ösztönén kivül annál nagyobbat a' széles földtekén már csak képzelni sem tudok. Vájjon mit állíthatnánk olly káplán felől , ki csak azért szorgalmas , munkás, becsületes, hogy főnöke'helyén maradhasson? Nem épen az illy káplán vetemülhetne-e leginkább arra is, hogy főnökének bajt szerezzen ? Hát a' becsületérzés, jó hírnévre vágyódás, melly a'hivatalos pályán leginkább megalapítja szerencsénket, nem elég hatalmas ösztön-e arra, hogy mi magunk is, kik nem épen kezdők vagyunk, munkások, szorgalmasok becsületesek 's magunkat kedveltetők legyünk 7 még akkor is , midőn t. Török ur' nézete szerint a' kezdők gátolhatnák az előmenetelt? A' jeles egyházi szónok' jó hire neve nemcsak egygyülekezet határai közé van szorítva, hanem sokkal messzebbre kihat az, és ismerik őt távolban is. Hálaistennek! még vannak, kik az érdemet méltányolni tudják is. akarják is. Jól mondja Rochefaucauld: „Telle es t la récompense du vrai mérite, d' étre estimé pendanf la vie, et de servir d:

exemple aprés la mort." Az iménti kérdés szint' ollyan, mint azt kérdeni : „elég ösztön-e polgári pályán valameily megyében, tiszteletbeli aljegyzői hivatalt vállalni, s magát abban nemes erkölcs , ipar, tudomány és szorgalom által kitüntetni, azon remény, hogy onnan országos hivatalra is léphetni 's a' legfőbb polezra is feljuthatni; holott azon megyében nincs országoshivatal"? — Természetes, hogy elég ösztön az! A' megy eben nem mehet ugyan a' legkitűnőbb egyén is országos fő hivatalokra; de mehet a' megyéből, mert mint Seneca mondja: Nihil est in natúr a tam alté positum, quo virtus eniti non posset. — Ha valameily faluban egyetlen úri ház van, hol a' kisasszonynak épen nem lehet olly kilátása, hogy ott helyben mehetne — magához illő ifjúhoz — nőül: nem elég-e az öntudat1

ingere, a' becsületérzés, 's é' mellé azon remény, hogy öt erényes magaviselete miatt távolról is megkeresendik, — azon buzgó törekvés-38 <