Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-04-15 / 15. szám

hogy gyermekei a' katholika hitben neveltessenek." Kövelkezésképeti a' protestáns fél e' pontban is könnyebben engedhet! Illy nernü argumentálás után a' tudós értekező ebben az eredményben nyugszik meg, hogy: a' protestáns fél, mivel könny eben engedhet, engedni tartozik is; ellenben «' katholikus, mind polgári, mind vallási elsőbbségnél fogva köteles nemengedni! Úgyde nem vétkezném-e én minden józan logika ellen , ha ezt az okoskodást nem mondanám furcsának ? Nem folynak-e az értekező által tapodott úton a' felállított ok fokbői egész következetességgel egyenesen ellenkező eredmények? — Ezt kimutatni nem lesz nehéz. Az értekező ur azt a' kérdést veti fel: „vegyes házasságban vallásos gyermek-nevelésre nézve hite szerint mellyik házas fél, protestans-e vagy a' katholikus, engedhet a' másiknak? és azt feleli, hogy: ,,a' kath. fél hite 's igy lelkismérete szerint nem engedhet soha." — Hol van contradictio in adjecto, ha itt nincs? Hiszen abban a' szempillanatban, midőn kérdését felvetette, már megengedte, hogy tulajdonképen mindenik engedhet. Mert mihelyt a' két fél közül egyik nem engedhet soha: kérdésnek már helye nem is lehet! — De még következetlenebb az értekező, midőn felállított ok főiből azt erőködik kimutatni, hogy a' protestáns fél könny ebben engedhet. Mert mihelyt hite 's igy lelkismerete ellen indifferens nem akar lenni a' protestáns, — a' mit tőle józan ésszel, kivált illyen ellentételben , talán csak nem követel senki; — a' nagyobb teréhnek súlya egyenes következetességgel épen őtet nyomja. Lássuk a'dolgot, lehető rövidséggel, mind polgári, mind vallásos szempontból: l.J Polgári szempontból. A' törvény kétségkivül akkor tökéletes, ha épen nem személyválogató. Mert az igazságnak részrehajlatlannak kell lenni. Már pedig az 179°/i-diki 26-dik törvényezikk nyilvánságosan a katholikus félnek inkább kedvez, mint a' protestánsnak. Mert ha katholikus férfiú protestáns nőt vesz: minden gyermekei a' katholika vallásban rendeltetnek neveltetni; ellenben ha protestáns férfi vesz kathol. feleséget, csak fi-magzatit szabad a' protestáns vallásban nevelnie. — Itt igaz értelemben nem lehet szó engedményről, vagy szabadságról, mellyet a' polgári törvény a' protestáns félnek tulajdonít. Itt a'törvény inkább köt, korlátol, tilt. Bizonyára csak a' legferdébb hermeneutika magyarázhatta ama szócskát ,possint' illy értelműre : „te protestáns , ha neked úgy tetszik, fi-magzatidal saját vallásodban nevelheted"; mert nem mondja átalában — masculae proles patris religionem sequi possunt, hanem — nonnisi possunt, azaz: leány-gyeremekeid' vallása felett nem rendelkezhetvén mint a' katholikus fél, egyedül csak férfi magzatidat szabad saját vallásod' elvei szerint nevelned. — Tehát épen azért, mivel a'protestáns atyát a' polgári törvény a'viszonyosság'jogától elzárja, és emberi igazait megszorítja, — következésképen kpen őneki kell annál erősebben ragaszkodnia a' még meghagyott kisebb joghoz, mennél természetesebb fájdalmat okoz neki az attóli megfosztatás/' — De ha erről az ö jogáról keserű viszálkodások, kinos súrlódások' elhárítása és az édes béke' megszerzése végett mégis önkint kész lemondani: nem gyakorol-e ezzel valóságos polgári erényt? Már pedig ki képes józan lélekkel azt mondani, hogy az illyen erénynek gyakorlása a' protestánsnak könnyebben eshetik, mint esnék a' törvény' nagyobb kedvezéseiben részesülő katholikusnak az a' természetes kötelesség, őt meghagyni sokkal kisebb jogocskájában ? — De lássuk az ügyet még: 2.J Vallási szempontból is. Nem volna az átalában ember, a' kinek hite, vallása, lelkismerete nem volna; minthogy az emberiség' lényegéhez tartozik szoros viszonyban látni és érezni magát Istennel. — De különösen nem volna az böcsületes ember, ki saját hitét, vallását, leikismeretét nem tartaná minden másoknál jobbnak; minthogy valami alábbvalóhoz ragaszkodni, midőn jobbat ismerne: valóságosalávalóság! — Tehát a' protestáns embernek is, valamint a' katholikusnak, szükségképen kell hitének és lelkismeretének lenni, — és a'böcsületes protestáns keresztyén, valamint a' katholikus, szükségképen legjobbnak tartja is a' maga hitét és lelkismeretét. Következésképen már ezen a' ponton sem lehet mondani, hogy a' protestáns félnek a' fenforgó kérdés' tekintetében legkevesebbé is könnyebben eshetnék az engedékenység. De menjünk tovább. A' protestáns fél igen is hitvallásának szelleménél és lelkismeretének természeténél fogva hiszi, hogy idvezülni más anyaszentegyházban is lehet mindenkinek, a' ki tehetsége szerintigaz lélekkel iparkodik minél tisztábban megismerni az Istent, és minél nagyobb készséggel teljesíteni annak megismert akaratját; mert hiszi, hogy az idvezülhetésben fokozatok vágynák; hiszi, hogy, ha ő vele egy mértékben nem boldogul is az, a' ki az ő legjobbnak tartolt hitében nem osztozik: de boldogulhat mégis az ő saját hitének mértéke szerint. Tehát a' protestáns minden bizonnyal hiszi, hogy a' jólelkű katholikus keresztyén, az ő tőle különböző hitbeli meggyőződése miatt, elkárhozni nem fog. Úgyde ezt, a' protestáns hitének vétekül fogjuk-e tulajdonítani, vagy inkább erényül ? Mint okos embernek, mint keresztyénnek lehet-e, szabad-e másként hinnie? Hiszen a' világ' Megváltója, a' kivel neki mindenben egy úton kell járnia, azt mondja (Ján. 3,17) ön magáról: „Nem azért bocsátá Isten az ő fiát e' világra, hogy kárhoztassa e' világot, hanem hogy megtartassák e' világ ő általa — azért az