Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-04-15 / 15. szám

övéit így fenyíti (Luk. 6, 37.): „Ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok"' — és apostola által (Rom. 14, 4.): „Te pedig kicsoda vagy, hogy másnak szolgáját kárhoztatod? az ö tulajdon urának áll és esik;" — és (apóst. Cselek. 10, 34.35.) „Péter megnyitván száját, monda: bizonnyal látom, hogy az Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetségben kedves néki akár kicsoda, a' ki őtet féli és igazságot cselekeszik." — Már pedig ha a' protestáns keresztyén úgy hisz, mint maga a' keresztyénség' szerzője és annak apostolai, és ha vele homlokegyenest ollyanok vetélkednek , a' kik gyűlöletes indulattal előtte és sok más, talán náloknál sokkal jobb embertársaik előtt elzárják a' mennyország' kapuját, és üdvezülhetésüket egyenesen tagadják, nem kell-e még inkább meggyőződnie, hogy az ő hite az igazi humánus keresztyén hit? És minél inkább meggyőződik erről, nem kell-e ahoz annál erősebben ragaszkodnia ? Es ha ahoz erős lélekkel ragaszkodik, ki mondhatja józan lélekkel , hogy a' protestánsnak könnyen eshetik , mikor gyermekeinek lelkéről tolakodó erőszakoskodással lealkudoztalik, minekelőtte még születnének: ez a' humánus keresztyén hit? - — Végre, mindezek után vájjon sértve érezheti-e magát a' kathol. nő hitében és lelkismeretébcn, ha előre bizonyosan tudja , hogy illy humánus hitii protestáns férjétől születendő protestáns gyermekei őtet kathol. hiteért kárhoztatni nem fogják, *s édes anyjuk' lelke' idvességéről kétségeskedni nem fognak ? — Ellenben nem kell-e protestáns atyának irtóznia , magzatait ollyan szellemben felnevelkedni hagyni, melly őket édes atyjókat örök kárhozatra adni tanítja? - -Ugy vélem , mindezekből eléggé kiviláglik, hogy a' fentebbi okoskodásnak maga szabta pályáján egész következetességgel nem az érlekezőnck resultatumára, hanem attól egészen ellenkező meggyőződésre kell jutnunk. A'felvetett kérdés' ügyében a' protestáns félnek itt engedni nemhogy nem könnyebb, hanem inkább sokkal súlyosabb. 'S azért, ha az értekező ur mégis állítása mellett megmaradni kivárj, hogy t. i. az engedő félnek a' protestánsnak kelljen lenni: ebből csak az következnék, a' mit az értekező alig akarna mondani, de a' mit ama német közmondás sürget: „ber fá)eíbte gíbt itacf?!" — Mert igenis, a' hitvallását igazi buzgósággal tisztelő és szerető protestáns itt csak úgy lehet engedékeny, ha idvezítőjénekintő szavára hallgat, (Máté 5, 39. 40 41.): ,,én azt mondom néktek, hogy a' gonosznak ne álljatok ellen gonosszal, hanem a' ki tégedet jobb felöl arczul ütend, fordítsad a' másik arczodat is. És a' ki akar veled törvénykedni, és el akarja venni alsó ruhádat, engedd neki felső ruhádat is. És ha ki tégedet egy mérföldre kényszerít menni, menj el vele kettőre/" Illyen formán nekünk protestánsoknak ezzel az eredménnyel, mint bennünket csak tisztelő bókolaltal annyira mennyire meg lehetne elégednünk: azonban , ha valaki nekünk merőn szemünk közé nézve fenszóval azt mondja : ,,mi nem akarunk polgári erényt gyakorolni — azért, hogy nektek engednünk ne kellessék !" - - ugyan minek szükség ezt nevezni ?! — Erre feleljen meg akárki más. Én, ha felelni szabad volna is: felelni keresztyéni kíméletből nem kívánok. Haubner. Alső-^cmfftléiii egyházmegyei közgyűlés. Folyó évi martius 15, 16. napjain tartatott egyházmegyei gyűlésünk T. Tokalyban derék elnökeink' tiszt. Somossy István és tek. bizáki Puky István urak' vezérletük alatt, 's egész nyilvánosságban ; vajha többen élvezendik vala ezt 's a' vele rokon szólás-szabadságot. — Ha átnézek e' rövid két nap' eseményein, 's az eldöntölt tárgyak' tarka vegyületén, látom amaz ócska fonalat, mellyre tökéletlen rendszerünk' férges gyümölcsei sűrűn füzvék : a' pap és egyháza közt megbomlott viszony; a' népkény' zavaros kútfejéből eredt gyűlölség, gyanúsítgatás, idegenkedés, fondorság; fizetési hanyagság; az iskolák' silány állása, tanítók'ügyetlensége, szülei hidegség, tudatlanság, anyagi szükség, egyházi javak' rosz kezelése, a' halomra gyűlt's kinmaradt papi fizetés, néhány botrány 'stb. Ismét jeremiade! mondják sokan; igen protestáns barátim, ismét és ismét, mígnem a1

beteg testből a' kóranyag ki nem olvastatik; pedig kezünkben volna a' hathatós ige, mellyre még a' kövek is áment mondanának. Ne féljünk csak már valahára javító kezekkel nyúlni presbyteri igazgatásunk' bonyolt viszonyaihoz; tanuljak meg a" vallás' szellemében ezen concret szellemben olvasztani fel a' papi és világi elem' irigy érdekeit, kölcsönös féltékenységeit, mellyek most — fájdalom de igaz — gyakran mint tűz és viz állanak szembe; sáfárkodjunk komolyan a' ránk bízatott kincscsel a' protestáns szabadsággal 's vele ne kaczérkodjunk kifeledve számításunkból a' féloldalu vocatio' kikerekítését; legyünk méltányosok ne csak mindig másokban, hanem magunkban is keresni a' rosz' okát, és élvezendjiik a' protestantismus' mondhatlan édességeit. — Ennyit átalánosan. A'gyűlés' megnyitása után mindenek előtt a' nem rég bekeblezett iskolatanitók' megvizsgálására neveztetett küldöttség, melly is bevégezvén lisztét, — halljunk szót uraim ! azt jelenté az egyházmegyei közgyűlés' fájdalmas bámulatára: átalánosan szólva egy sem alkalmas, öten mindazáltal feltéve, hogy szorgalmasan képzendik magokat, némi reményt nyújtanak. A'vélemény felölök megoszlott, némellyek egyszerűn rögtöni elküldést, mások új vizsgálati határidő' kitűzését sürgették 's ez utolsóbb győzött és nagy bölcsen: mert nyúljunk kebelünkbe, gon-