Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-04-15 / 15. szám

ez ideig sincs teljesen bevégezve. Reményiem,[1 nem lesz az érdektelen mind azok előtt, kik tud- 1 ják azt, hogy e' rendkivüli jelenet a' nagy férfiú' 1 és reformatio' történeteinek legfényesebb pontja, < legnagyobb hatású munkája volt. - - - i Az éj elmúlt, és az április 17-ke' reggele Í felderült, azon eredmény terhes napnak, mellyen i Luthernek a' császár és fejedelmek előtt vallani és védeni kellett az általa megismert igazságot, i Korán megjelent már az ország' főmarsalja Pap- í penheim Ulrik, hogy őt az országgyűlés előtt 1 délesti négy órakor megjelenésre a' császár' nevé- I ben ünnepélyesen meghívja: ki is a' rendelt órá- 1 ban ismét megjelent, hogy Luthert a' gyüléste- ] rembe személyesen bevezesse. Érezte Luther e' pillanat' súlyos jelentését, I szive erősebben vert, és csak erős akarata 's ma- i gas lelkülete tarthatók fenn e' felséges feladathoz szükséges erejét és elhatározottságát. MigPappenheimot tovább követné, kérte őt, hagyná néhány pillanatig magára. Ez megtörtént. Ekkor egy szobába bezárkozott, térdre borúit és a' mindenhaió í előtt segedelemért esedezett. Könyörgését fenhangon mondá és érthetően úgy hogy az előszobában levők leírhatták azt, mint Sechendorf történetíró (Geschischte des Lutherthums} czimű munkájában szorul szóra ekképen közli: „Mindenható! örök Isten! egyetlen lény a' világ körül! Megnyílnak az emberek' szájok, és az emberek' bizodalmok Istenhez milly kevés í milly csekély; a'test milly erőtlen és gyenge? és az ördög olly hatalmas, olly munkás apostolai és a' világ1

bölcsei által! kiterjeszti kezeit, fut alljas pályáján és a' széles úton poklok felé, hol az istentelenek vannak: csak a' pompára, erőre, nagy és hatalmas tehintélyre néz. Ha szemeimet oda kell fordítanom, úgy végem van; a'harang megöntetett, és az Ítélet rám kimondatott. Oh Isten! óh Isten ! óh én Istenem! Allj mellém a' világ' bölcsessége ellen! Te teheted azt egyedül! nem az én ügyem, de a' tied: személyemre nézve a' világ' nagy uraival semmi dolgom , csak nyugalmas, csendes napokat kívánok. De a' te dolgod uram igaz és örök*, segélj engemet hű, örök Isten! az emberekre nem bizakodom. Hasztalan minden, tántorog minden mi test és minek testi színe van. Óh Isten! óh Isten! nem hallod Istenem? Meg haltál? nem! Te nem halhatsz meg, Te csak elrejted magadat! Kiválasztottál engemet ? Kérdelek mert bizonnyal tudom. Igy akarta Isten, mert én egész életemben soha illy nagy urak ellen nem gondolkoztam, nem is álmodtam. Isten! sesegélj hát engemet kedves fiadnak a' Jézus Krisztusnak nevében, ki az én védelmem és paizsom, és az én erős váram a' szent Lélek' ereje és munkája által. Uram hol maradsz Te? Istenem! hol vagy? jövel, jövel, kész vagyok adni életemet mint egy bárány! mert igaz a' Te ügyed , és Tőled el nem válok örökké: ez legyen nevedben meghatározva. A' világ nem kénszeríthet engemet lelkem' ismerete ellen , és ha még teljes volna is az ördöggel, és testem, melly előbb még is a' Te müved és teremtésed volt, semmivé tétetnék: de a' lélek tiéd, Tehozzád tartozik és Tenálad marad örökké. Amen! Isten segélj! Amen !" E' szép és szivemelő imádság után, melly a' bátor férfiú' megindúlt lélekállapotját mutatá, megkönnyülve és erősödve érezte magát Luther; vidáman hagyá el a' szobát és barátival együtt követé az ország' marsalját a' császári herold' vezérletében. Az útezákat emberrekkel tömve lelék, úgy hogy a' tömegen áttörni lehetetlen levén, kénytelenek voltak a' mellék-útczákon és kerteken keresztül menni a' püspöki udvarhoz, hol az országgyűlés üléseit tartá: itt is tömérdek sokaság, ablakokon, fedeleken, Luthert látni kívánó. Bátor és nyugodt léptekkel haladott a' nap' hőse az őt ünnepélyes csenddel bámuló sokaság között. Midőn a' gyiilésterenr ajtajához ért, találkozott az öreg Freundsberg Györggyel, korának egyik leghíresebb hadvezérével, ki vállait megveregetvén igy szólítá meg őt: „Barátka! Barátka! olly lépést teszesz, olly állást veszesz, millyet én és sok hadvezér a' legkomolyabb csatarendbe sem vevénk. Ha jó véleményben vagy, és ügyedben bizol: úgy csak eredj az Isten' nevében és vigasztalódj! Isten tégedet nem hagyand el/' Igy megbátorítatva belépett Luther a' tanácsterembe. Vogler György, a" brandenburgi márkgróf' titoknoka mint szemtanú' leírása szerint öt-ezer ember volt a' teremben, a' nyitott ajtók előtt és ablakokon; németek, olaszok, hollandusok, spanyolok együtt. Középen egy veres bársony baldachin alatt iile 5-ik Károly császár, mellette öcscse Ferdinánd főherczeg; hátok megett ministerek, papok, nemesek, a' trón1

két oldalai mellett, a' terem' falainál mintegy kétszázan főrangú személyek , jelesül: hatan világi és papi választó-fejedelmek, huszonnégyen herczegek, nyolezan márkgrófok, harminczan érsekek, püspökök és abbások, és a'két pápai követ; öten királyi küldöttek, és ezeken kivül sok grófok, bárók, városi követek. — A' császár előtt egy kisasztalon feküdtek Luther' könyvei. A' reformátor' belépte álalános mozgást okozott, kiki a' merész barátra függeszté szemeit, ki az ország' és egyház' legmagasb tekintélyeinek , egyedül szemközt állani bátorkodott. Sokan nyil-i vánították csudálkozásaikat, mások helyeslő sza• vakkal bátorították. Midőn a' zaj lecsendesedett, az ország' fő, marsalja Pappenheim Ulrik szólalt meg a' csá• szár' nevében, és emlékeztette Luthert, hogy Közölve van az , Meusel's histor. litt. Magazin. 1843. K.