Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
IV. UTÓÉLET ÉS EMLÉKEZÉSEK - Mózessy Gergely „Állítólag Prohászka egyszer
Múzessy Gergely: „ÁLLÍTÓLAG PROHÁSZKA EGYSZER.. De mi a helyzet a többi Prohászka-történettel? Azt gondolom, azok jóval többek „hiteltelen" anekdotáknál. Azokra a beszámolókra gondolok, amelyeket Horváth Kálmán székesfehérvári egyházmegyés pap - Várszegi Asztrik nagybátyja - gyűjtött össze. Horváth Kálmán 1954 elején kapott plébánosi kinevezést a székesfehérvári Vasútvidéki plébániára, ahova 1938-ban áttemették Prohászka Ottokár maradványait. Dispozíciójában bízta meg Shvoy Lajos püspök az elődjére vonatkozó emlékanyag felkutatására, összegzésére. S bár 1958-ban állami nyomásra távoznia kellett a püspöki székvárosból - Vál plébánosa lett -, e munkával nem hagyott fel, azon 1972-ig dolgozott. Horváth Kálmán lényegében a 24. órában kereste fel és szólaltatta meg azokat, akik Prohászka életének tanúi voltak. Az ellenséges állami hatóságok miatt mindezt lényegében titokban végezte. Hatalmas mennyiségű anyagot gyűjtött össze és rögzített: a paptársaktól és civilektől származó emlékeket két kötetben gépelte le, egy harmadikat a szociális missziós nővérek között keletkezett feljegyzések és tanúságtételek töltöttek ki. E szám szerint 1210 darab rövidebb-hosszabb történet véleményem szerint több mint puszta anekdota-gyűjtemény. Horváth Kálmán ugyanis mindig feljegyezte azt, hogy kitől hallotta, hogy ki tanúsítja, igazolja azokat. Kéziratának maga eredetileg az Ottokár püspök a szívekben címet adta; ami szintén arra utal, hogy a történetekkel csaknem egyenrangúan fontosnak érezte a kutakodása alatt folytonosan megtapasztalt élénk emlékezetet, amellyel a püspök alakja 25-40 évvel a halála után is élt a köztiszteletben álló emberekben. - Természetesen ezzel együtt sem merném valamennyi elbeszélést történetileg is hitelesnek minősíteni. Bizonyára van, amin torzított az idő, a gyarló emlékezet, vagy mások hatása. Lehetett hajlamos alkatilag egy-egy tanúságtevő a történet-színezésre; ám összességében a gyűjtemény egésze még mindig sokkal valóságosabb és hitelesebb, mint az anekdotákból megismerhető Jókai-, Mikszáth- vagy Krúdy-képünk. Számomra az is megerősíti a gyűjtemény hitelességet, hogy a négy korábban említett, bizonytalan hitelességű anekdota nem szerepel benne. A kéziratot Horváth Kálmán kiadni természetesen nem tudta, külföldre juttatására irányuló tervei is csődöt mondtak. A gépelt verziókat - a székesfehérvári püspökség mellett - a hazai szemináriumok könyvtárában helyezte el, itt remélt a történetek számára olvasói „célközönséget". A szövegeket a fehérvári példányokból a Prohászka-kutatók ismerték; néha az általuk vizsgált szakkérdésekhez adtak remek fogódzókat. A nagyközönség felé Barlay O. Szabolcs fordult az emlékanyaggal. Előbb szemelvényeProhászka-tanulmányok, 2015-2017 441
