Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
IV. UTÓÉLET ÉS EMLÉKEZÉSEK - Mózessy Gergely „Állítólag Prohászka egyszer
Mózessy Gergely: „ÁLLÍTÓLAG PROHÁSZKA EGYSZER. két adott ki belőle,59 majd egyik munkatársa, Felsővályi Ákos a teljes szöveget közzétette két kötetben, a roppant találó Magyar Fioretti alcímmel.60 Felsővályi szerkesztői munkájának nagy érdeme - túl természetesen azon, hogy a szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé tette a tanúságtételeket -, hogy elkülönítette és beszámozta, ezáltal hivatkozhatóvá; tárgymutatózásával pedig könnyen kereshetővé is tette az egyes emlékeket. Később a kötet elektronikus könyvtári állományban történt elhelyezése61 tovább javította a szöveg elérhetőségét és kereshetőségét. E kiadáshoz készült egy mutató a tanúságtevők személyéről is - ugyanakkor kellő mélységű életrajzokat sajnos csak a pap-szemtanúk esetében rendelt e nevekhez. Nézőpontunkból tekintve ezért nagy kár, mert a civilek szavahihetőségének mérlegelésekor egykori társadalmi presztízsük, pozíciójuk, viselt hivataluk megismerése értékes támpontokat szolgáltatott volna. Például egy bicskei bérmálás kapcsán olvashatunk egy olyan esetről, ami mindössze a már ismertetett székfoglalási anekdota változatának tűnik elsőre: „A falu nagy előkészületeket tett a püspök úr fogadására. Díszkapukat állítottak fel, és lovas bandériummal az élén az egész falu várta. A kitűzött idő előtt azonban fél órával Felcsút felől gyalog, esernyővel és táskával besétált Prohászka püspök úr a plébániára."62 A történtekről egy bizonyos Prockl Gyula számol be - akinek a neve nem sokat mond az egyszeri olvasónak. Ha azonban tudjuk róla, hogy évtizedekig volt a helyi katolikus iskola igazgató-tanítója, és akkora megbecsültséggel rendelkezett, hogy Shvoy Lajos püspök egy egyházmegyei zsinatot előkészítő bizottságban is számított munkájára63 - akkor szavainak súlya mindjárt felértékelődik: az első látásra pusztán anekdota-parafrázisnak tűnő beszámoló máris a hitelesség fényében tündököl. Barlay Ö. Szabolcs egy tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, e vallomások segítségével „új életrajzot" kell-e, lehet-e írni Prohászkáról.64 Ezt így talán túlzásnak mondhatjuk - de példáival kétségtelenül bebizonyította, hogy a létezőknél személyesebbet és mélyebbet talán valóban lehet. Az azonban kétségbevonhatatlan tény, hogy Horváth Kálmán emlékmentést végzett. Nélküle az emlékezőkkel együtt sírba szálltak volna ezek 59 Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka-interjú 1-3. Székesfehérvár, 1997-2000.; Horváth Kálmán: Prohászka a szívekben. Szerk. Barlay Ö. Szabolcs. Székesfehérvár, 2005. 60 Horváth Kálmán: Prohászka a szívekben. Magyar Fioretti. 1-11. Szerk. Felsővályi Ákos. Jubileumi sorozat 2-3. Székesfehérvár, 2009. 61 Vő.: http://www.ppek.hu/k550.htm - (Utolsó letöltés 2015. szeptember). 62 HORVATH 2009:1. 207. [446. történet], 63 SzfvPL - Lit. Enc. 1933/III. 17-19. 64 Barlay Ö. Szabolcs: Új életrajz Prohászkáról? In: HORVÁTH 2009: II. 308-321. 442 Prohószka-tanulmónyok, 2015-2017