Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
III. VILÁGHÁBORÚ ÉS TÁRSADALMI ÁTALAKULÁS - Kozák Péter Az „életiratíró" és emlékbeszédei. Bányai Elemér és Prohászka Ottokár
Kozák Péter: AZ „ÉLETIRATÍRÓ" ÉS EMLÉKBESZÉDEI ormairól való. Prohászka Ottokár azonban Bányai Elemér sírjánál mást is látott, egy megszakadt magyar nemzeti géniuszt; hisz ennek az embernek a lelkében a magyar élet, a magyar történelem, a magyar évszázadok eleven lelke lüktetett, fiatal életében volt valahogy az egész magyar jövendőség is. Bányai Elemér értünk esett el, s úgy esett el, ahogy az hozzá méltó volt: harctéren, vért ontva, szeretettől égve a nagy odaadásnak felséges liturgiájában. Ez a sír azt üzeni nektek, hogyha lelketek fáj is, mégsem torzulhat el a fájdalomban, és ha áldoztok is, a szeretetnek szent hevét csak vigyétek tovább, mert tudjátok, az apostol mondja: a hit elmúlik, a remény megszűnik, de a szeretet, a caritas az soha el nem múlik... Márkus Miksa beszédében megköszönte Székesfehérvár püspökének megindító szavait, egyúttal mentegetőzött, hogy természetesen az ő néhány mondata nem vetélkedhet az „egyházfejedelem" beszédével. Márkus Miksa ugyanakkor gyászbeszédében kiemelte azt, hogy egy kiskunsági parasztlegény, halála előtt írt neki egy rövid levelet, amely mindössze egyetlen egy mondatból állt: „Szép magyar hazánkért érdemes meghalni." Nos, ez a fiatalember nem azt írta a BÚÉ elnökének, hogy a hazáért dicsőség meghalni, nem is azt, hogy kötelesség, hanem azt, hogy érdemes! így mondja, s így is érzi, majd néhány órával később halálával pecsételi meg azt, hogy valóban igazat írt. Egy esztendeje áll már a Nagy Háború, de ennél gyönyörűbbet még nem írt senki sem versben, sem prózában. A fiatalembernek a halála előtt papírra vetett soraitól mélyen megrendült Márkus Miksa leszögezte, hogy ezekben a szavakban az Úr ihlete van. És ha az eljövendő békességnek idején megkezdődik majd a holtaknak nagy hazavándorlása, ezernyi sírnál fogják majd elmondani az erő, a bizalom, a magyar lélek, az Isten akaratában való megnyugvás e nagy szavait: „Szép magyar hazánkért érdemes meghalni." Zuboly is meghalt érette és érettünk. Vajon Zuboly mit mondana, most itt nekünk, hogy köszönne el tőlünk? Talán így: „Én búcsúzom Tőled, drága jó Anyám, gyönyörű Magyarország. Homlokomon a dicsőség fénye, mert nagy lett a magyar. Ámde szíved telve keserű fájdalommal is, mert hófehér köntösöd szegélye piros a mi vérünktől. Éretted haltunk meg, jó Anyám és Fiaidért, és azért, hogy minden Fiad egyformán ember és egyformán magyar lehessen: része munkában és jogban és hogy a milliók között egy se legyen, aki ne azt mondaná, ne azt vallaná, ne azt hirdetné, hogy »Szép magyar hazánkért érdemes meghalni - és élni.«" Prohászka nagy hatású beszédéből kiderült, hogy Bányai Elemér két nővére - Bányai Gratiana és Bányai Blanka - közül az egyik írt neki, felhívva a püspök figyelmét arra, hogy a háborús hős személyes tárgyai közül előProhászka-tanulmányok, 2015-201 7 391