Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
I. LÁTÁSMÓD ÉS NÉZŐPONTOK - Grósz András Prohászka Ottokár és a német nemzetiségi kérdés
Grósz András: PROHÁSZKA OTTOKÁR ÉS A NÉMET NEMZETISÉGI KÉRDÉS Prohászkát ugyanakkor kritika érte - a későbbi szakirodalom részéről is —, hogy bár nyitottnak mutatkozott a kisebbségek anyanyelvi igényei felé, de az egyházmegyei dokumentumokban ez a szándéka ellentmondásosan tükröződött.22 Az 1924. évi egyházmegyei zsinat dekrétumai között például valóban volt olyan előírás, amelyik a katolikus népiskolába járó gyermekek ifjúsági közös szentmiséje kapcsán mindig magyar nyelvű imádságot írt elő.23 Bár ez a rendelkezés egyértelműen a magyar nyelvet preferálta, ám a törvényrész nem a nemzetiségi kérdésre vonatkozóan született, hanem általában beszélt hitoktatási kérdésekről. Az előírás elsődleges célja a fegyelmezettebb és rendezettebb iskolai hitélet kialakítása volt, ez a nyelvre vonatkozó megjegyzés mindössze fél sorban jelent meg. Települési szinten pedig ettől a nyelvi kitételtől lehettek eltérések, és ha megnézzük a zsinat más előírásait (pl. a temetési énekek kapcsán), ott megengedőbb volt a szemlélet a nyelvhasználat terén.24 Például a nemzetiségi oktatási igényekkel szemben elzárkózó, korábban már említett törökbálinti plébános a liturgikus nyelvi kérdésben jóval mérsékeltebb álláspontot foglalt el: „a templomot azonban sokkal szentebb helynek tartom, sem mint hogy azt holmi erőszakosan magyarosító törekvések színhelyévé tegyem [...] a mi Atyánkkal csak a mi anyánk nyelvén szólhatunk a legszívesebben."- írta a püspöknek írt jelentésében.25 Prohászka alapvető érdeke a templomi nyelvhasználat területén is az volt, hogy a német nemzetiségi lakosú plébániáin nyugodt viszonyok uralkodjanak.26 A liturgikus nyelv kérdése az egyház legbensőbb ügyének számított és mivel ez a többségi magyar és a kisebbségi német közösségek tagjai számára - különösen 1920 után — sokszor érzelmeket felkorbácsoló problémát jelentett, a főpásztor igyekezett megegyezést keresve rendezni a felmerülő érdekellentéteket. A püspök kiegyensúlyozó szerepe a korabeli helyi forrásokból is kiderül.27 Ugyanakkor a magyar, mint közvetítő nyelv gyakori fenntartása, 22 Lásd Spannenberger, Norbert: Die katholische Kirche in Ungarn (1918-1939). Stuttgart, 2006.145. 23 Hitoktatás 104.§ In: A Székesfehérvári egyházmegye zsinatai a 20. század első felében. Szerk. Mózessy Gergely. Magyar Történeti Emlékek - Okmánytárak. Egyháztörténeti források 5. Sorozatszerk. Balogh Margit. Budapest, 2016. (továbbiakban MÓZESSY 2016a) 120. 24 Temető, temetés 149.§ In: MÓZESSY 2016a: 131. 25 Weicher Miklós törökbálinti plébános jelentése, 1926. január 24. In: MÓZESSY 2008: 443. 26 A templomi német nyelvhasználat kérdéséről bővebben Grósz András: A templomi német nyelvhasználat ügye a két világháború közötti Magyarországon. In: Litterarum radices amarae, fructus dulces sunt. Tanulmányok Adriányi Gábor 80. születésnapjára. Szerk.: Klestenitz Tibor—Zombori István. Budapest, 2015. 257-268. 27 „Kegyelmes püspök urunk megígérte bérmáláskor, hogy azon lesz, hogy a német anyanyelvet nem szabad elnyomni [...]" - szólt a biai lakosok egy részének panaszos levele az 1920-as évek első felében. A megjegyzés értelmezéséhez természetesen a helyi eset körülményeinek pontos ismeretére Prohószka-tanulmányok, 2015-201 7 207
