Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
I. LÁTÁSMÓD ÉS NÉZŐPONTOK - Grósz András Prohászka Ottokár és a német nemzetiségi kérdés
Grósz András: PROHÁSZKA OTTOKÁR ÉS A NÉMET NEMZETISÉGI KÉRDÉS felekezeti hovatartozás kérdéseként jelent meg a korszakban, hanem az identitás megvallásához szorosan kapcsolódó nyelvkérdés révén több területen is kölcsönhatásban állt az intézményes egyházzal. Trianont megelőzően Prohászka Ottokár a soknemzetiségű Osztrák- Magyar Monarchia - és benne mindenekelőtt Magyarország - területi egységét féltette. Reálisan látta az ország etnikai széttagoltságát, amelyen az ún. magyar kultúrfölény fenntartásának és a katolicizmus egyetemességének hangoztatásával akart úrrá lenni. Gondolkodásában a magyar nyelv, mint a magyar nemzeti hegemóniát biztosító, egyben a nemzetiségek integrálódását elősegítő tényező jelent meg. „Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy én a nemzetiségeknek valamiképpen ellensége vagyok. Én tisztelem minden nemzetnek a nyelvét, magam sem beszéltem először magyarul, először otthon tanultam a tótot és a németet, később tanultam meg a magyart. Nagyon jól tudom, hogy lehet kitűnő polgára a hazának az, aki nem tudja a nyelvét, amint megfordítva, lehet kitűnő lázító a magyarság ellen, az állameszme felforgatója az, aki t udja a magyar nyelvet." - jelentette ki Prohászka 1918. július 31-én főrendiházi felszólalásában.5 Ehhez azonban azt is hozzátette: nem hiszi, hogy a magyar nyelv elsajátításának megfelelő eszköze az iskolai oktatás lenne, „hiszen ha az a gyermek tanul is az iskolában magyarul, ha nem hall a faluban soha magyar szót, akkor hiába, az csak kőtörés, a víznek szitába való meregetése, hiábavaló igyekvés."6 A püspök véleménye szerint a mindennapos közegnek nagyobb hatása lehet a magyar nyelv elsajátítására, mint az iskolai oktatás. Példának a katonaságot hozta fel, amely a világháborús fronton a különböző kisebbségek találkozási pontja volt, itt pedig - szerinte - a besorozott tanítók számára jó lehetőség a nemzetiségi katonák magyar nyelvre való tanítása.7 Ezeket a jó szándékú, de 1918 nyarán már politikailag nem reális gondolatokat elsősorban a magyarság sorsa iránti aggodalom motiválta és nem valós helyzetértékelésen alapultak. Az ország nemzetiségi elitjének nagy része ugyanis az első világháború végére már nyilvánvalóan a Magyarországtól való elszakadásra, illetve önálló állam létrehozására törekedett. Ebben a helyzetben a jórészt a 18. században Magyarországra betelepített németek egyes képviselői hangolvasta fel, mialatt a hívek népnyelven énekeltek. A pap, ha úgy látta jónak, a szentmise végén esedékes prédikáció alkalmával felolvashatta népnyelven is az olvasmányokat. Lásd bővebben Pákozdi István: A Bárány menyegzője. A katolikus liturgia és a szimbólumok. Tihany, 2010.15-17. 5 Főrendiházi Napló, 1910. V. kötet (1917. július 4. -1918. november 16.), Főrendiház CXIV. ülése, 1918. július 31., 214.; ÖM 13, 314. 6 FN 1910: 215.; ÖM 13, 314. 7 FN 1910: 214-215.; ÖM 13, 314. 202 Prohószka-tanulmónyok, 2015-2017
