Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)
III. PROHÁSZKA LÁTÁSMÓDJA - Kozák Péter: Kinek a pártján áll Krisztus? Prohászka Ottokár Nagyváradon
Kozák Péter: KINEK A PÁRTJÁN ÁLL KRISZTUS? püspöke tartotta, s megjelent az új főpásztor, Szmrecsányi Pál17 is, aki elvállalta a Kör fővédnökségét. A II. előadás-sorozat második előadása meglepetéssel szolgált. Prohászka Ottokár esztergomi teológiai tanár személyében az első olyan vendég érkezett Nagyváradra, aki már nem nagyváradi potentát volt, hanem - különösen a II. Országos Katholikus Nagygyűlésen játszott szerepe miatt - országosan ismert hitszónok. Prohászka érkezésével a Nagyváradi Katholikus Kör szabadlíceumi előadása országos figyelmet keltett, az esemény túlnőtt egy helyi program keretein, következésképpen az előadás témája sem lehetett helyi jelentőségű. Nem tudjuk, hogy Prohászkát a Kör tagjai közül ki kereste meg, és hogy miért épp Nagyváradon vállalt el szabadlíceumi előadást. A Nagyvárad című lap úgy értesült,18 hogy Prohászka Vucskics Gyula plébános,19 a helyi katolikus legényegylet egyik szervezőjének meghívására érkezett, valószínűleg azonban a felkérés elfogadásában közrejátszott az elhunyt Schlauch Lőrinc iránti tisztelete is. A program természetesen ezúttal sem csak előadásból állt: Prohászka előadása után Péterfi Elemér20 elszavalta Ábrányi Emil Valaki jár a csatatéren című költeményét, végül H. Schnegon Erzsiké21 „operai növendék" részleteket adott elő Verdi Aidájából (kísérte őt Fodor Ernő22 budapesti zongoraművész). 2. AZ ELŐADÁS Prohászka Ottokár száztíz éve, 1903. január 18-án, Vízkereszt utáni második vasárnapon, Jézus nevenapjának ünnepén tartotta meg előadását Kinek a pártján áll Krisztus? címmel.23 17 Szmrecsányi Pál, szmrecsányi (1846-1908): r. k. püspök, 1891-től szepesi, 1902-től nagyváradi megyéspüspök. 18 Vö.: Nagyvárad, 1903. jan. 18. 6. 19 Vucskics Gyula (1865-1921): r. k. pap, nagyváradi kanonok, 1890-től nagyváradi káplán, 1895- től a nagyváradi teológiai akadémia tanára, 1896-tól a Tiszántúl, a nagyváradi katolikus napilap szerkesztője. (A Magyar Katolikus Lexikonban téves és hiányos adatokkal!) 20 A helyi lapokban Péterfi Elemér és Péterffy Elemér néven egyaránt előforduló színész kilétét nem sikerült kideríteni. Ha az erdélyi ikáchi és atyhai Péterffy családról van szó, akkor csak Péterffy Elemér (1886-1938) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye későbbi tiszti főügyésze lehet, ám róla valószínűtlen, hogy 16 évesen Nagyváradon szavalt volna... 21 H. Schnegon Erzsébet; Hazucha Erzsébet, kelemenfalvi (1878-?): énekművész. 22 Fodor Ernő (1878-1944): zongoraművész, 1903-tól a róla elnevezett, a Zeneakadémia előkészítő tanfolyamaként működő Fodor Zeneiskola vezetője, új módszert dolgozott ki zenei tehetségek oktatására. 23 A közölt elemzés az életműkiadásban megjelent szövegen alapul. Az előadás megjelent: OM 20, 257-263. 202 Prohószka-tanulmányok, 2012-2015