Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)
II. KATOLIKUS NAGYGYŰLÉSEK - Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár a katolikus nagygyűléseken
Mózessy Gergely: PROHÁSZKA OTTOKÁR A KATOLIKUS NAGYGYŰLÉSEKEN 1922- ben a katolikusok egységének útját választotta nagygyűlési beszéde tárgyának a püspök. Ekkorra már túl volt egy komoly politikai kudarcon: pártelnökként képtelen volt egyben tartani a föld- és királykérdésben végletesen megosztott kormánypártot. A nagygyűlésen - talán épp ezért - hangsúlyozottan nem pártpolitikai megközelítést választott. Visszatért régi beszédei szerkezetéhez: egy eszmetörténeti korrajzot villantott fel először, kijelentve: „A nyugati kultúrának meghúzták a lélekharangot". A krízis mélyén a tömegek hittagadását látja, amelynek történetét hasonlóan rajzolta meg, mint korábban. Kiutat nem látott mást: „A dekadens világ vagy tönkremegy, vagy megtér". Megmentése a hívők felelőssége, akiknek közösen kell, nagy tettekkel fellépniük. A kereszténységet szellemi értelemben lenéző liberalizmus, a szabadkőművesség és a bolsevizmus ellen hirdetett továbbra is következetes harcot. Az európai világ zűrzavaráról érzékletesen szólt, azt főként az erkölcsi züllésen keresztül mutatta be. S ismét tettekről beszélt, hogy milyen kultúrmunkát végezhet a világ megmentéséért az egyház. Erkölcsi téren a nevelésről és a házasság védelméről szólt nagyobb vonalakban - de konkrét társadalmi bajokat is felemlített. Csak a gyónás törheti meg pl. az egykézést - véleménye szerint. A népmissziók sikerének tudta be azt, hogy a katolikusoknál tartósabbak a házasságok, mint a protestáns felekezetekben. Más síkra térve szólt gazdasági világnézetek (liberális kapitalizmus és szocializmus) harcáról és az ebből levonható tanulságokról. Prohászka szinte azonnal a tanácsköztársaság bukása után kijelentette, hogy itt nem a munkásosztályt győzték le, és hogy a munkásság szociális mozgalmainak helyt kell adni. Ezt képviselte továbbra is: s immár a munkások szellemi színvonalának emelését is programmá tette. Korának közgondolkodását meghazudtoló módon, társadalmi osztályokon és vallási felekezeteken átívelő összefogást hirdetett egyfelől a megtépázott keresztény Magyarország, másfelől az egész nyugati kultúra védelmében. 1923- as beszéde kapcsán úgy érezzük: már nem mondott újat a fehérvári püspök. Más és más oldalról indulva mindig ugyanoda lyukadt ki, csak ismételte önmagát. Két dolgot követelt következetesen: az erkölcsi rend helyreállítását és a szociális struktúra javítását - szavajárása szerint - „minden vonalon", azaz a társadalom egészében. Itt így összegezte a programját: „a katholikus hitélet kimélyítését a destrukcióval szemben, a katholikus hit vallását és gyakorlását az élet egész vonalán a liberalizmussal szemben, a katholikus keresztény szeretetet, az igaz szociális érzést minden szociális törekvésben és a társadalom egész életében." 106 Prohászka-tanulmónyok, 2012-2015
