Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
ÚJ IDŐK ÁRAMÁBAN - Szabó Ferenc: A történelem Istene. Prohászka Ottokár Történelemteológiájához
Szabó Ferenc S.J.: A TÖRTÉNELEM ISTENE. PROHÁSZKA OTTOKÁR TÖRTÉNELEMTEOLÓGIÁJÁHOZ világ végezetéig.9 A zsinat sürgette,10 hogy a teológiai tanulmányokban egyre jobban feltáruljon Krisztus misztériuma, amely az emberiség egész történelmét átjárja. Prohászka Ottokár római tanulmányai óta figyelt a teológia történetiségére, majd az evolúció, a „fejlődő teremtés" víziója ragadta meg, amikor a század elején első könyveit írta, az első világháború idején pedig a Gondviselés hitének nehézségei, a világban levő rossz és szenvedés misztériuma, végső soron az emberi történelem értelme foglalkoztatta. A forradalmak éveiben különösen is figyelt az „idők jeleire". A történelem és saját élete eseményeit mindig az üdvtörténet távlatába állította. Hogy Prohászka teológiáját mélyebben megértsük, felvázolom szellemi-lelki fejlődését a római tanulmányi évektől, az indexre-tétel lelki megpróbáltatásán át, a világháborús évekig, majd a kommün terrorjáig és azt követő lelki megújulásig. Igaz, hogy Prohászka nem dolgozott ki rendszeres történelemteológiát, de életművét tanulmányozva megjelölhetjük a történetiségre (fejlődésre) és a történelem krisztusi szemléletére irányuló reflexióit, amelyekkel megelőzött olyan modern gondolkodókat, mint J. Daniélou, Hans Urs von Balthasar, O. Cullmann, vagy /. Moltmann. A „Római Iskola" befolyása A XIX. század második felében, amikor Prohászka Ottokár Rómában tanult (1875-1882), a Római Kollégiumban, miként általában a katolikus egyetemeken Szent Tamás tanítását kellett követni.11 De néhány jezsuita professzor, elsősorban Giovanni Perrone (+1876) kapcsolatba került a „tübingeni iskola" fejével, /. Mahlerrel, valamint /. H. Newmannal, akik a történetiség iránt érzékenyek voltak, és egyház élő valóságát, a Szentlélek által lelkesített hívő közösséget figyelve, teológiájukban is kifejezésre juttatták a történetiséget, így dogmafejődésről is beszéltek. Egyes római jezsuita professzorok tehát hozzájárultak a pozitív, történeti teológia fejlesztéséhez, a tradíció tanulmányozásához: visszahajlás a Szentíráshoz és az egyházatyákhoz, ami egy bizonyos iskolás tomizmusból hiányzott. 1879-ben XIII. Leó pápa Aeterni Patris kezdetű körlevele sürgette ugyan a klasszikus tomizmushoz való visszatérést, de a „Római Iskola" nagyjainak iránya, amely a modernizmus idején, majd a XX. század derekán 9 Vö.: LG 8kk, 48-51.; DV 2-4.; GS 10,38,40-45. 10 Vö.: OT 14. 11 SZABÓ 2007. 47-50. Prohószka-tanulmányok, 2009-2012 45
