Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
ÚJ IDŐK ÁRAMÁBAN - Markó Csaba: A liberalizmus ellen. Prohászka Ottokár közéleti szerepvállalása
Markó Csaba: A LIBERALIZMUS ELLEN len, a társadalom szociális és szellemi értelemben történő felemelésére képes középosztály és értelmiség hiányát tartotta. Erősen bírálta a katolikus főpapságot is, a kor igényeinek megfelelő magatartást várt tőlük. Szorgalmazta az egyház korszerűsítését, az egyházi javak igazságosabb elosztását, valamint az egyház és állam kapcsolatának átalakítását a katolikus autonómia jegyében. Hangsúlyozta, hogy az egyház csak akkor töltheti be küldetését, ha az felismeri a kor jellegét és a tömegek mellé álló népi egyházzá válik. Prohászkát az évek alatt többször megkeresték, hogy álljon egy keresztény szervezkedés élére, és vállalja egy esetleges új keresztény párt vezetését. Tanúsítja ezt Bcingha Béla páter 1918. december 8-án neki írt levele, melyben kifejti, hogy nélküle nem lehetséges egy hatékony és sikeres keresztény szerveződés. Kezdetben még nem vállalta a politikai vezérszerepet, de 1919. augusztus 6. után egyre aktívabban vett részt a közéletben. Politikai gyűléseken mondott beszédei arról tanúskodnak, hogy újult erővel vetette bele magát a politikába egy korszerű, szociálisan érzékeny keresztény párt megteremtése érdekében. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy külső kereteiben is megvalósuljon az, amiért egész életében küzdött, tudniillik belevinni a keresztény erkölcsi talajon realizálódó magatartásformát a társadalmi, gazdasági és politikai életbe. Ezzel valóra válhatott volna az a „prohászkai hungarizmus", amely nem jelentett mást, mint a magyar népet kapcsolatba hozni földjével, munkást a munkaadójával és a szociális földbirtokreform révén megteremteni a haza szeretetének alapjait, a keresztény Magyarország kibontakozásának lehetőségét. Annak ellenére, hogy nem kívánt aktívan részt venni a napi politikában, szócsöve, illetve főideológusa lett annak a keresztény magyar öntudatra ébredésnek, amelyet „keresztény kurzusnak" hív a magyar történetírás. Mikor október 7-én bevonult Székesfehérvárra a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg, őt szinte megkönnyebbülésként érte az esemény, amiről másnap így ír naplójában: „Bevonult a fehér gárda, a magyar nemzeti hadsereg, s az oláhok végre kikotródtak,"4 Őszinte örömmel üdvözölte a román megszállás végét, amely már a nemzeti önállóság reményét hordozta magában. Pár nappal később újabb bejegyzés került naplójába, amely arról tanúskodik, hogy a fővezér (Horthy) a püspöki rezidencián szállt meg. Prohászkára már ekkor kiváló benyomást tehetett a leendő kormányzó, amit megerősít egy később megfogalmazott bejegyzése 4 Naplójegyzetek 3,91. - 1919. október 8. 38 Prohószka-tanulmónyok, 2009-2012
