Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
MŰVÉSZET ÉS EMLÉKEZET - Baku Eszter - Csíky Balázs: Hagyomány és újítás: katolikus egyházművészet a két világháború közötti Magyarországon
Baku Eszter - Csíky Balázs: HAGYOMÁNY ÉS ÚJÍTÁS... közi eucharisztikus kongresszus megrendezésével. 1929-ben pályáztak erre a kongresszusra, ekkortól indultak meg az előkészületek, amelyek felgyorsultak 1936-tól kezdődően, amikor a hercegprímás kitartó lobbitevékenységének hatására 1936-ban Budapest hivatalosan is elnyerte a 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus megrendezésének jogát. A két nagy jubileumot (1930, 1938) az egész országban szervezett gyűlésekkel, lelkigyakorlatokkal készítették elő, az ünnepségekhez pedig a különféle katolikus egyesületek rendezvényei, kiállítások, konferenciák kapcsolódtak. A központi ünnepségek mellett szinte minden település megtartotta saját rendezvényeit is.23 Mindezek az egyházművészeti megrendelések számának jelentős növekedését eredményezték. Érdemes megvizsgálni azt a kérdést is, hogy a művészeti alkotások, elsősorban a templomok tervezését, felépítését vagy felújítását hogyan finanszírozták. Magyarországon a két világháború között a plébániák többségének kegyura volt. A kegyuraság középkori eredetű intézménye azt jelentette, hogy a kegyúr a templom és a plébániaépület fenntartásának és felújításának költségeit viselte, ennek fejében viszont beleszólhatott a plébános személyének kiválasztásába. A kegyúr mellett a templomok építésére pénzt lehetett kérni az illetékes püspöktől, az államtól vagy a hívek maguk gyűjtötték össze a szükséges anyagiakat, amihez rendszerint templomépítő bizottságot hoztak létre. Budapesten kedvező volt a helyzet, mert ott a fővárosi önkormányzat volt a kegyúr, és segélyeket is folyósított a különböző felekezeteknek, de emellett építési telkek adományozásával és rendkívüli pénzügyi juttatásokkal is segítette az egyházakat. Vidéken, főleg a községekben általában a hívek adakozása, a püspök és az állam támogatása együttesen tudta csak finanszírozni egy új templom felépítését. Az állam többféle módon is segítette anyagilag az egyházakat, építkezésekre általában a Vallás- és tanulmányi alapokból lehetett pénzhez jutni. A 18. században állami kezelésbe vett szerzetesi birtokokból létrehozott ún. Vallás- és tanulmányi alapok kezelését egy egyházi-állami vegyes bizottság ellenőrzése mellett a kultuszminisztérium végezte. Az alapítványi birtokok jövedelmét katolikus egyházi célokra fordították. Az anyagi támogatásnak is megvoltak azonban a határai, főként a gazdasági világválság idején. 1929-30-ban a Vallásalap felügyelő bizottsága és a kultuszminiszter is visszautasított kérelmeket, és figyelmeztették a szerzetesrendek vezetőit, hogy az építkezések megkezdése előtt vizsgálják meg, van-e rá fedezet. A túlköltekezés problémája 23 Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten, 1938. Budapest, 1988.; BIZZER 2007. 167-173. 296 Prohószka-tanulmányok, 2009-2012
