Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
NAGYJAINKRÓL - Kőrösiné Merkl Hilda: „A különb élet vágya". Prohászka Ottokár gróf Széchenyi István vallásosságáról
Kőrösiné Merkt Hilda: „A KÜLÖNB ÉLET VÁGYA" zett Széchenyi lelkében. A törekvés, a tettvágy a tökéletesség felé azonos az egyetlen személyes tökéletesség, az Isten felé vezető úttal. Göröngyök, buktatók, nem egyszer kétségbeesés, önmaga fizikai és pszichikai korlátainak ismerete és állandó megtapasztalása mellett sem adta fel a küzdelmet. Ebben a vonatkozásban sok hasonlóság fedezhető fel Prohászka életgyakorlatával, aki vallja: „a vallásos lélek ugyanis az elégedetlenség érzetére a különb élet vágyának reakcióival felel",23 azaz tettekkel válaszol, gyakorolja a türelmet és éleszti magában a reményt. Az elégedetlenség azonban gyakran roppant erővel jelentkezett Széchenyi életében, „vészthozó erővel", ahogyan Prohászka fogalmazta.24 A korlátokat a világban, főként önmagában élte meg fájdalmasan. A skrupulus lelkiismeret vágyai, a környezet értetlensége, gyakorta kisstílű volta nyomasztó erővel húzta vissza, mindezek ellenére Prohászka úgy véli, hogy „a világ avarja az ő vallásos szemléletében is tavaszi erdőhöz hasonlított, mely csupasz ugyan és szürke, de a szürkeségbe minden felé fakadó zöld fények esnek". 25 A hit a szorongató élethelyzetekben valódi életforrásnak bizonyult. A gróf hitte, hogy az élet munka és szolgálat, magát a nemzet első napszámosának tekintette. A munkát elsősorban nem külső művekre és társadalmi feladatokra, hanem az élet értékeinek saját öntudatában való megteremtésére irányította. Prohászka szerint Széchenyi szkeptikus volt, nem cinikus. És mindig újra kiemeli, hogy a legnagyobb magyar vallásossága elsősorban erkölcsi és gyakorlati irányultságú volt. A tökéletesség mércéje nem a szó, vagy az írás, bár mindkettő alkalmazására gyakran nyílt alkalma (lásd országgyűlési felszólalások, nyomtatásban megjelent művek sora), hanem a tettek és az élet milyensége. Üdvlelde című írásában így vall erről: „A tökélyhez való közeledés boldogít, mert az Istenhez való nagyobb vagy kisebb hasonlóságot foglalja magába."26 Teljes életgyakorlatának erkölcsi irányultsága minden területen megnyilvánul. A jólétet, a kultúrát, a haladást, az erőt, egészséget, ügyességet, a szerelmet, és a házasságot értéknek tartotta. A világ alakításában, állandó tökéletesítésében az isteni akaratot tisztelte, és ehhez igazította saját emberi akaratát. Az isteni és az emberi akarat egyesülése páratlan, világtörténelmi jelentőségű erő. A földi létben minden csak időben valósulhat meg, mely véges, de nem 23 24 25 26 ÖM 12, 280. ÖM 12,287. ÖM 12, 287. Széchenyi István: Üdvlelde. Gróf Dessewffy Aurél hátrahagyott némi iromány-töredékeivel. Pest, 1843. 37. Idézi: ÖM 12, 288. 260 Prohószka-tanulmányok, 2009—2012
