Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)

UTAK ÉS ÁLLOMÁSOK - Klestenitz Tibor: Prohászka Ottokár a komáromi és a pozsonyi katolikus nagygyűlésen

Klestenitz Tibor PROHÁSZKA OTTOKÁR A KOMÁROMI ÉS A POZSONYI KATOLIKUS NAGYGYŰLÉSEN* A L V magyarországi politikai katolicizmus kialakulásában döntő sze­repet töltött be az 1890-es évek első felében lejátszódó egyházpolitikai küzdelem. Ez a liberális alapelveket tükröző törvények elfogadásával, a kötelező polgári házasság, az állami anyakönyvezés, a teljes vallássza­badság, a zsidó recepció kimondásával és a gyermekek vallásának újra­szabályozásával ért véget. A katolikusok minderre a társadalmi és politi­kai önszerveződés megindításával reagáltak, amelyben egyaránt szerepet játszott az állami kihívással szembeni önvédelmi reflex, illetve XIII. Leó pápa antiliberális kapitalizmus-kritikájának hatása. Az egyházpolitikai küzdelem fontos állomást jelentett Prohászka Ottokár közéleti pályáján is, ennek ellenére az ebben betöltött szerepe közelről sem ismeretes, hi­szen a kutatás mindeddig viszonylag keveset foglalkozott vele.* 1 Ebben minden bizonnyal egy objektív probléma, a források nehéz hoz­záférhetősége is szerepet játszott. Prohászka két fontos beszéddel járult hozzá az egyházpolitikai törvények ellen 1893-1894-ben tiltakozó vidé­ki katolikus nagygyűlések programjához, ezeket azonban hiába keres­sük írásainak összkiadásában. Az életművet sajtó alá rendező Schütz Antal némileg mentegetőzve számolt be arról, hogy a beszédeknek mindösz­­sze egy részét közölte. Noha Prohászka remek szónokként volt ismert a kortársak előtt, az összkiadásban mégis mindössze egyetlen kötetet szen­telt szónoklatainak. Schütz ezt azzal magyarázta, hogy ki kellett zárnia a közlésből azokat a részben nyomtatott, részben litografált szövegeket, amelyek általában gyorsírói feljegyzések alapján készültek, mert azok megítélése szerint „kínosan hiányos"-a\c, vagy egyenesen hibásak voltak. Bár úgy vélte, hogy ezek még így is értékes információforrások, azonban * A tanulmány az OTKA NK 83799 számú pályázatának támogatásával készült. 1 Gergely Jenő: Prohászka Ottokár közéleti működése. In: Prohászka ébresztése. Szerk. Szabó Fe­renc. Budapest, 1996. 178-179., Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka, az alkotó. Székesfehérvár, 2000. 207-271. 114 Prohászka-tanulmónyok, 2009-2012

Next

/
Thumbnails
Contents