Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)
KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Orvos Levente: Prohászka Ottokár és Bangha Béla egyházképe
élet elmélyülésén keresztül a szerzetesi és papi hivatások számának ugrásszerű növekedéséhez. A közéleti munka amúgy nemcsak az egyházi életre gyakorolt termékenyítő hatást, hanem a páter meglátása szerint jótékony irányban befolyásolta a magyar politika menetét is. (E szempont fontos adalék lehet azok számára, akik szerint Prohászka és Bangha politikai működése nyomán később „végzetes"25 irányt vett a hazai közvélemény.): „A bolsevizmusból és \ liberalizmusból kiábrándult magyar tömegek az ellenállás útján megállhattak vol- R :] na, mint később a német nemzetiszocializmus, a pusztán fajilag értelmezett ke- i ! reszténység, a fajvédelem eszmekörében is. Erre nem is hiányoztak hívogató han- j : gok és törekvések. Szerencsére azonban a katolikus agitáció és a körülmény, hogy \ j a baloldali radikalizmusnak régtől fogva elsősorban a katolikus tábor üzent erős | hangon hadat, okozta, hogy a bolsevizmus elleni reakció kifejezetten keresztény, I I nem pedig újpogány, vagy vallásilag közömbös faji és nemzeti alapon indult.'TM ! Bangha a kereszténység közéleti szerepének erősítésében a Prohászka J ; által lefektetett nyomvonalon haladt. Kettejük felfogása között e téren i nincs tehát jelentősebb különbség. Legfeljebb annyi, hogy Banghánál rendszerezve s továbbfejlesztve27 találjuk meg mindazt, ami Prohászkánál i mozaikszerűen van jelen.28 Triumfalizmus vagy őszinte apologetika i A zsinat utáni időben ennek az ún. „diadalmas" egyházképnek jobbára | csak a negatívumait hangsúlyozták, holott egy kis jóindulattal lehet ben- ; ! ne találni számos irigylésre méltó vonást - amint a Nemeshegyi-cikk szer- \ j kesztői bevezetője írja: „Ha ma, a II. vatikáni zsinat után más légkör alakult is j I ki az egyház és a világ kapcsolatában, [...] azért ma is tanulhatunk P. Banghától j j Krisztus- és egyházszer etetet, meg apostoli tüzet [...]. Ez a tűz nagyon is hiány- \ I zik a mai magyar egyházból."29 Az apostol valódi nagyságát, őszinteségét, hi- j ! telességét, küzdelmeinek hátterét, éppúgy mint Prohászkánál, naplóinak tükrében tudjuk rekonstruálni. A naplók sajnos elvesztek, de amennyit I I 25 GÁRDONYI 2002:16. ; 26 BBÖM XXX, 269. I 27 NYISZTOR 1941: 330. ■; 28 A politikus Prohászkáról az alábbi cikkek adnak útmutatást: Markó Csaba: Prohászka politikai és közéleti szerepvállalása 1920 és 1922 között. In: Prohászka Ottokár - Püspök az emberért. Szerk. Mózessy Gergely. Székesfehérvár-Budapest, 2006.113-133.; Tengely Adrienn: Prohászka és az Őszirózsás Forradalom. In: Prohászka Ottokár - Püspök az emberért. Szerk. Mózessy Gergely. Székesfehérvár-Budapest, 2006. 97-112.; Gergely Jenő: Prohászka Ottokár közéleti működése. In: Prohászka ébresztése. Szerk. Szabó Ferenc. Budapest, 1996.186-187.; SZABÓ 2007: 225-236. S 29 NEMESHEGYI 1998b: 666. _________Orvos Levente: PROHÁSZKA OTTOKÁR ÉS BANGHA BÉLA EGYHÁZKÉPE________ PROHÁSZKA-TANULMÁNYOK, 2007-2009 73