Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)

KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Orvos Levente: Prohászka hatása Mindszenty bíboros életművére

Orvos Levente: PROHÁSZKA HATÁSA MINDSZENTIT BÍBOROS ÉLETMŰVÉRE vonta magát belőle. Emlékirataiban kifejti ez irányú álláspontját, misze­rint a papságnak - azzal együtt, hogy a politikus papok „válságos idők­ben és kivételes helyzetekben olykor használhattak is Egyháznak és hazának" - nem szerencsés részt vennie a hivatásos politikában. Bár a hatékonyabb érdekérvényesítés miatt a közéleti szereplés egyéb formái, például az „országrontók ellen tollal és szóval" való küzdelem vagy a keresztény politi­kusok „határozott és világos" támogatásának nemes feladata sem mellőzhe­­tőek.18 Mindszenty szociális gondolkodásának jellegzetes sarokpontja éppen az a földreform, amelyet Zichy Nándor és Prohászka már a 19. század vé­gén szorgalmazott és amelynek általános rendezésére sohasem került sor j egyházi részről. Hű képet fest Mindszenty földkérdésben elfoglalt állás­pontjáról, hogy Tátray Istvánnal (1893-1941) még a szociáldemokraták ag­rárprogramja előtt, a húszas évek végén kidolgozott egy birtokpolitikai j tervezetet, melyet később módosításokkal mind az Imrédy- mind a Teleki- | j kormányzat felhasznált.19 Nem rajta múlt, hogy elgondolása a nagybirto- I kos osztály tiltakozása miatt még ebben a felpuhított formában sem ju­tott el a megvalósulásig; az pedig egyenesen a magyar egyház tragédiája, hogy mindössze fél évvel az előtt, hogy hercegprímásként 1945. augusz- | tusában kormányzati pozícióba került, már megtörtént a földosztás, rá­­! adásul a Parasztpárt és a kommunisták forgatókönyve alapján, vagyis minden korábbi elképzelést felülmúló formában. Ennélfogva beiktatása után tizenegy nappal kiadott püspökkari körlevelében Mindszenty már csak a rendelet súlyos igazságtalanságai ellen tudott szót emelni, elérve i ezzel azt, hogy politikai ellenfelei paradox módon a földreform ellensé- I gének bélyegezzék. Mindszenty más tekintetben nem emelt kifogást a ki­­alakult helyzettel szemben, sőt nemsokkal a történtek után, 1945. decem­­! bér 6-án XII. Pius pápához intézett levelében20 a Szentatya hozzájárulását 1 kéri, hogy a kódex vonatkozó, „az egyházi vagyon világiak kezébe kerüléséről" [ j szóló rendelkezése alól felmentést adhasson azon gazdák számára, akik az egyházi birtokokból jutottak földterülethez. A konkurens Mindszenty szociális elkötelezettségét a kommunis­­] ta rendszer - amúgy érthető módon - igyekezett kétségbe vonni, ezért I a főpap életének ez a szegmense aránylag ismeretlen. Hasonló okokból, viszont épp ellenkezőleg került hangsúlyozásra a „reakciós vagy harcos 18 MINDSZENTY 1989: 28. 19 MARÓTHY 1958:179-180. 20 Mészáros István: Mindszenty-leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből 1938-1975. Budapest, 1997. 23. 100 Prohászka-tanulmányok, 2007-2009

Next

/
Thumbnails
Contents