Pro Domo, 1944. január-március
1944-03-22 [1308]
Lá/Vv/3 /Az uj kormány tagjainak életrajz* r'o.. Reményi-Schneller 1/jos pénzügyminiszter. Közben megbízást kapott á gazdaőági osuc.,...inÍ3zceri munkakör ellátására .Amikor erről a funkciójáról ez év januárjában lemondott, r Korányzé újbóli teljas elismerésével tüntette ki. J_SJQSSUÍ434Ö£. lf 96-ban született Komáromcsehiben. Római ka- • N tolikuo, nős, földbirtokos, Középiskolai tanulmányait Tatán, a piarista gimnáziumban végezte ós jogi pályára készült. Két évet hallgatott e budapesti tudományegyetem jogi fakultásán, majd 1915-*ban katonai szolgálatra vonult be a 2, számú közös lovastüzérűsZtályhoz. 1916 áprilisában mint önkéntes szakaszvezető került Ki a harctérre és 1916 augusztusáig teljesített arovonalbeli szolgálatot, végül mint tartalékos hadnagy szerelt le, Arc/onc-lceli szolgálata alatt ogyizbon mégseödsült, A II,osztályú ezüst és bro'z vitézségi éremmel, továbbá a legfelsőbb elismerésről t-üntették ki s megkapta a nei.-b Krioger Verdisnstmecíaillst is, Minthogy a világháborúban két fitestvére hősi halalt holt, leszerelése után jogi tanulmányált nem f lyt r ttra^ hanem a Magyaré vári Gczdasági Akadémiára iratkozott be, rajd édesatyja birtokán gazdálkodott. Az elszakított Felvidék politikai életébe 1921-ben kapooolcdott be, mint az akkori Magyarr Kisgazda Párt tagja, 1923-ban a párt mezőgazdasági szakosztályának társelnöke lett, 1925-ben pedig, amikor a Kisgazda Párt és a Bfctgyar Jogpárt egyesüléséből megalakult a M'gyar Nemzőti Párt, Baross Andort a pár* egyik országos alelnökéül választották, 1929-ban tartománygülési képviselővé lett, 1933-ban r adig a Magyar Nemzeti Párt lévai nagygyűlésén országoa ügyvezető elnökké; választották, . 1934-ben a Prágai Magyar Hírlap szellemi irányításával biztu meg öt a két .magyar ellenzéki párt é3 ekkor bontakozott ki Jaross And jr íáa.< fáradhatat.lan tevékenysége és vezetői képessége, a kisebbségi ílyt minden terén rendkívül tevékeny működést fojtott ki. Miau szónok és mint publicista rgyaránt a szlovenszkci magyarság hivatott Vözé- 1 rei közé tartozott. 1935-ben a t.artománygyülési képviselőséget a nemzetgyűlési képviselőséggel oseréHo fel és most már a prágai parlamentbon harcolt a magyar ügyért. 1936-ban, amikor az y munkálkodása nyomán a ^agyar Nemzeti Párt és a Keresztényszocialista Párt egyesüléséből megalakult az Egyesűit Magyar Párt, az alakuló kongresszus az uj párt országos elaökévé választotta meg. Mist már tág toré nyilt Jaross Andornak az egységbe tömöritett magyarság élén annak a nagyszabású munkának előkészítésére, amely egyfelől lelkileg megerősítette az egységbe forradt felvidéki magyarságot a további szenvedések olvise?éséro, másfelől a hazatérés lehutőségét egyengette, Személye nemcsupán megbecsült ,S>int fáradható, llcn és küzdelmes harcosé, henomat az egész Felvidék népe rajongó szeretettel v.i't vatta körül a soraiból kinízz kiváló szervezőt, népszónokot és vezért. á,. f , S ^£lp vO