Pro Domo, 1944. január-március
1944-03-22 [1308]
Lá/Yv/4 /Az uj kornány tagjainak életrajza f.-lyt • .%/ II Jaross Andor belügyminiszter. Álmagyar pártok összefogásával életre hivta a kisgazdák, a parasztság, a munkásság és a középosztály megbonthatatlan testvéri szövetPolitikai és publieisztikai munkássága mellett a cshh, szlovákiai magyarság képviseletében 1929-ben és 1930-ban részt vett az európai nemzeti kisebbségeknek Genfben tartott kongresszusán is. Igy érkezett el az 1938. esztendő, amely a világtörtón6lmü esf>m£nyek sodrában meghozta á Felvidék és Kárpátalja hazatérését is, A felvidéki magyarság vezetőinek munkájából Jaross Andor mindvégig kivette *8szét, izzó haza- és fajszeretottol hirdette a magyar értékek megmentésének szü ségességét és a felvidéki magyar területek visszacsatokásakor e hazatért testvérek vezéreként jelent meg a magyar országgyűlés házában. A .kisebbségi, sorsba kénys., aritett magyal II tömegek belső életéten, valamint a prágai nemzetgyűlés harcos küzdelmeiben kifejtett eredményes munka után 1 , amikor lepattantak a trianoni bilincseg, Jaross Andor uj felada ok elé vitte a Felvidék népét 7 A magyar törvényhozás a visszacsatolt területek képviselőit külön törvénnyel hivta meg az országgy lésbe, Magyarország kornányzóáa 1938 november 16,-án az Imrédy-kormányban és az utána következő' Teleko-kormányban is a felvidéki ögyek tároanélküli miniszterévé nevezte ki, A minisztérium fennálláséig annak élén állt, S. Magyar Megújulás ..... ' .•' * \. Pártjának pártvezérh'elyettese, 2 s 5 Kunder^An.t^l_ 1^00ében született Nagykárokyban . Római II katolikus,, nős, Katönar pályára koszült és iskoláit a .péssi katonaifőreáliskolában és a budapesti Ludovika Akadémián végezte al, az l| akadémiáról 1920-ban került ki. 1919ében résztvett a Ludovikágjok ellenforradalmában, amiért a kommunisták - elfogatása után -.Internálták, Elvégezte a József Nádor Műegyetemet is és 1924é-bon gépészmérnöki oklevelet szorzott. Tanulmánya során beutazta Európa számos országát és kiváló katonai minősítése gyors haladást biztosított részére. Gömbös Gyula már 1935-ben taint fiatra hadmérnökkéri századost a Ksmpn Kompenzációs Iroda vezetésével bizta megy majd 1936-ban a Külkereskedelmi Hivatal él're állította. Mint a Külkereskedelmi Hivatal elnöke rövidesen magára terelte az összes illetékes körök figyelmét és 1938 májusában Bornemisza Géza kereskedőlategyt-.ás közlakedéattgyl miniszter mell3tt államtitkárrá nevezták ki, Ugyanebben az évben szeptember 21,-én, amidőn Bornemisza Géza megvált a kereskedelmi tárca éléről é3 csak az,iparügyi minisztériumot vezette, Kunder Antalt. nevezték ki Y •skeáeler^'.; -x és közlekedésügyi miniszternek, ORSZÁGOS l-EVKLTAR /Foly t .kü'v ,f " V ,..1 ,-'iíi • I . .'•.<.. . :> X ' ' '• "*'»•.§»!