Prágai Magyar Hirlap, 1938. szeptember (17. évfolyam, 199-223 / 4642-4666. szám)
1938-09-13 / 209. (4652.) szám
1933 iztnízrnbz? 13, hidd. '' nr^TnrrniMiriM^iii i ii r T A szlovák néppárt küldöttséget meneszt a köztársasági elnökhöz a szlovák problémák megtárgyalására A párt elnöksége hétfőn ülést tartott Pozsonyban - A párt kitart Hlinka Őröké és politikája mellett POZSONY. —’ (Szerkesztőségünk tele-1 fonjelentése.) A szlovák néppárt elnökségei hétfőn délelőtt 11 órakor Pozsonyban dr.l Tiso József volt miniszter elnökletével ülésig tartott. Ezen az ülésen dr. Tiso, a párt ügy- jj vezető alelnöke beszámolt a köztársasági jj elnöknél és Hodza miniszterelnöknél tett Iá- c togatásáról, valamint a szudétanémeíekkel jj és a magyarokkal folytatott tanácskozások-? ról. Az elnökségi ülésről a késő délutáni \ órákban rövid jelentést adtak ki, amelyben j leszögezik a párt jövő taktikáját a kor-jj mánnyal folytatandó tanácskozásoknál. Uj- s bél hangsúlyozzák, heg}/ a párt kitart ed-| digi politikai irnáyvonaia mellett és minden | erejével1 azon lesz, hogy a parlamentben! már benyújtott autonómia-javaslat minél előbb törvényerőre lépjen. A jelentés végül megemlíti, hogy a szlovák néppárt elnöksége a közeljövőben nagyobb küldöttséget vezet a köztársasági elnökhöz annak személyes kívánságára, hogy vele a szlovákiai problémákat megtárgyalják. Hogy mikor megy ez a küldöttség, hány tagú lesz és kikből fog állani, arról a jelentés még nem szól. A szlovák néppárt egyik vezető poli- tikusa munkatársunk előtt kijelentette, hogy a párt a jövőben is Hlinka örökéhez híven eddigi politikáját folytatja, tekintet nélkül az őt ért támadásokra s küzdelmében azokra a szövetségesekre fog támaszkodni, akiket a néppárt akar. szabad kihagyni. Ellenkezőleg: nekünk kellene; lenni az elsőknek! Nekünk ugyan hízelegnek az-! zal, hogy „államalkotó nép" vagyunk, hogy nemi tartozunk a nemzetiségek közé s nincs ott semmi keresnivalónk. — A dm, amellyel bennünket illetnek, kétségkívül csábitó. Államalkotó népnek lenni szép dolog, sőt jelentős is. De ugyan mi hasznunk van a puszta dinekből, hogyha távolról sincs még annyi jogunk sem, mint akármelyik más nemzetiség töredékének Szlovákiában?! —üres dinekből a nemzet nem él meg, a szlovák munkás, földműves, kereskedő, hivatalnok belőle jól nem lakhat. Mi jogainkat akarjuk, ami ? a nemzet számára szabadságot, munkát, kenyeret, azaz egzisztendát, szóval jövőt jelent. — Ha a szlovákok nagy nemzeti pőre a csehekkel ma nem nyer likvidálást, akkor már soha sem kerülhet sor reá. — Ha a szlovák kérdést most nem oldják meg, soha többé nem lesz megoldható. —■ Beszédekkel, Ígéretekkel — mégha olyan csábítók és szépek is — nem lehet többé a szlovákokat orruknál fogva vezetni. Elég volt mindenből. Mi ma már senkinek sem hiszünk. Csak a tetteknek és a valóságoknak. És senkiben sincs reményünk, csalt az isteni Gondviselésben meg a mi példabeszédes szlovák és szláv szívósságunkban, De nem is koldulunk. Reklamáljuk a saját részünket: követeljük, ami a miénk. — Azt mondják, hogy a cseh nemzet az engedékenység legszélsőbb határáig jutott. De a mi húszéves példanélküli szlovák türelmességünk is PRÁGA. — A Slovák vasárnapi számai ,,Fogytán a mi türelmünk is!“ címmel ve- jj zető cikket közöl, amelyben többek között a következőket írja: — Masaryk halála után, amikor komoly megindult pillanatok és súlyos elhatározások következtek, hogy kit válasszanak az\ állam fejévé, Hlinka szlovák néppártjának! képviselői és szenátorai úgyszólván babö-1 zás nélkül dr, Benes Eduárd megválasztása | mellett döntöttek. Altkor a cseh sajtó azjj egekig dicsért bennünket és a politikai bölcsesség és fejlettség példaképének állított oda. A cseb pártok csak tanulhatnak a szlovákoktól! — úgymond. — Az uj elnök megválasztása után vezető tényezőink nemsokára újból hosszú megbeszéléseket folytattak az államfővel a szlovák kérdésről és nyíltan és becsületesen tárták fél előtte a helyzetet. Újból és újból1 segítségért szaladgáltunk, unos-untalan figyelmeztettünk arra, hogy az idő szalad, de az akut szlovák kérdés mintha megkövesedett volna, úgy fekszik ... — De nemcsak szóval, Írásban is: a sajtóval, kérésekkel, kérvényekkel, petíciókkal, memorandumokkal és magániratokkal, a közvélemény előtt ismeretesekkel és ismeretlenekkel is figyelmeztettünk arra, hogy ..Fogytán a mi türelmünk is!' Szlovákiában nincs minden rendben és olyan dolgok történnek, amelyeknek nem kellene megtörténniük. Néhanapján választ kaptunk panaszainkra, de még gyakrabban nem is kaptunk. Szóval mint lojális állampolgárok kimerítettünk mindent, minden lehetséges eszközt, hogy a felelős tényezőket közbelépésre bírjuk. — Elérkezett a követelések teljesítésének ideje, elérkezett a köztársaságban élő összes nemzetiségek sérelmeinek elintézése is. Minket sem Uj kutató-expedició indult Newyorkból a Délisarkra Ellsworth és Wilkins 75.000 négyzetkilo- T méternyi ismer ellen területet akár berépülni NEWYORK. — Manhattan félsziget! Lincoln Ellsworth és az angol Sir "Hűbéri egyik mólójáról lelkes tömeg búcsúztatott el! Wilkins expedícióját szállítja a Délisarkra. augusztus végén egy 3700 tonnás hajót, a KÉT RF'NDKTVfHT H&7ASPÁR „Wyatt Earp“-ot, amely messze útra indult. RENDKÍVÜLI HAZ,ASFAK Ez a különleges felszereléssel ellátott óceán- Lincoln Ellsworth már hétszer járt a járó két világhírű felfedezőt: az amerikai Délisarkon. Gazdag ember, szenvedélye a sarkutazások megszervezése. Mint Amund- sen egyik legmeghittebb barátja, annakidején ő támogatta anyagilag azt az expedíciói is, mely végül elérte a Délisarkot. 1936 feb- ruárjában egyik utján Ellsworth két 'hónap* ra eltűnt a jéghegyek között. Már halottnak hitték, mig végül mesebeli küzdelmek árán eljutott az első emberlakta helyre és szerencsés megmenekülésének hírét világgá röpítette a rádió. Sir Hubert Wilkins eddig főképen az Északi sarkkal kapcsolatban hallatott magáról. Pár év előtt tengeralattjárón át akart hatolni a sarkot övező jégréteg alatt, hogy igy közelítse meg a sarkot. Sajnos,' ez a különös terv a technikai akadályok miatt meg- valósithatatlannak bizonyult. A két kitűnő fölfedező 19 főnyi legénységgel indult el. Mindegyik matrózuk kipróbált sarkutazó. Van közöttük geológus, fizikus és csillagász is. Két, alkatrészeire szedett repülőgépet is visz magával a „Wyatt Earp”, egy egyfedelű, fémből készült Nortoy-tipus, amely 3500 kilométert tesz meg leszállás nélkül és egy kis biplánt, amelyet szükség esetén sítalpakkal vagy uszótesttel sr ellhetnek föl és állandó összekötőnek haszi. hatnak a nagy repülőgép leszállási pontja és a tábor között. Ellsworthnak célja: berepülni a Délisark ismeretlen szárazföldjének egyrészét. Legalább 75.000 négyzetkilométernyi területet szeretnének átkutatni Adelaide földjétől kezdve, továbbfolytatva Byrd tengernagy munkásságát. Az expedíciót még érdekesebbé teszi, hogy a két kutató magával viszi feleségét is. Első eset, hogy asszonyok vállalkoztak ilyen veszélyes útra. Egyébként Sir Hubert felesége, Lady Susan híres dalénekesnő Amerikában. EGY ÉVIG JÉG ÉS Hó KÖZÖTT A „Wyatt Earp“ először Pernambukóban köt ki, egy évre való élelmet vesz fel. Innen Fokvárosba megy, ahol 30.000 liter benzinnel és olajjal várják. Szeptember végén azután folytatja útját a Délisark szárazföldjének legészakibb csúcsa: az Enderby-fok felé. Ide október első napjaiban érkezik meg. A táborhely kijelölése és a jégálló acélházak felépítése után az expedíció vezetői a két kiváló kanadai pilótával: Lynbarnerrel és Trelicevel megkezdik légi felderítő útjaikat. Tudományos körökben nagy reményeket fűznek ezekhez a kutató-repülésekhez, amelyeket Ellsworthéik • egy teljes évig akarnak folytatni. Ne felejtsük: a Délisark. szárazföldje, amelynek felülete mintegy 11 millió négyzetkilométer, rendkívül gazdag nemesér-cekbea és egyéb értékes nyeranyagokb.au. Ha Ellsworth és Wilkins 75.000 négyzetkilométeren megállapítanák a pontos talajviszonyokat, az olvadás fokát, a jégkéreg vastagságát és a rianások mélységét, | ezzel nagyban megkönnyitenék a további munkálatokat, amelyeknek végcélja: a Délisark kin- | csesbányájának rendszeres kiaknázása. UeU tegMácfoM mw*... Irta: Tersánszky J. Jenő (2) Hangjával ugyanez történt. Úgy hallotta szinte sajátmagát, mintha egy idegen kor- nyikálná idétlenül, gúnyosan, a művészete paródiáját, a saját torkán keresztül. Csak túl lenni, túl lenni ezen! Minden igyekezete ezt célozta csupán! Befejezte műsora első részét. De utána annyira megrémült a terem némaságától, hogy tüstént belefogott a másik részbe. Ezt még gyalázatosabbul adta elő. Direkte vaskos hibákat ejtett. Már-már ott tartott, hogy föladja a sikertelen, dicstelen küzdelmet. Sőt végül tényleg ezt tette. Nagy kihagyással, egyszerre, ijesztően erőszakolt, értelmetlen átmenettel, mint aki érzi, úgyis vége mindennek, a raü berekesztő akkordjaiba csapott... És igy hagyta abba! * * * A terem két pillanatra kárhozatos csöndre, egyetlen kavargó tapsförgeteggé változott. Dobogás, újrázás elegyedett bele. A leány, még a tapsorkán előtt hajtotta meg magát, rémséges ügyetlenül, a közönség felé s aztán menekült a kijáratnak. Itt érte őt az ováció és a visszahívás. De ezt meg sem köszönte gépies, bódult rohanásában. Már kinn volt az ajtón. Ott a rendező elképedt arca fogadta: — Hová fut el, szerencsétlen? ... Vissza rögtön. Hajoljon meg és játsszék tovább, ha követelik ... Buta liba! Yisszatántorgott, Aztán szinte ellenséges, hülye képpel biccentett a közönségre. Majd a rendező parancsának és a hogyvoltozás- nak engedve, odaült újra a hangszeréhez. Most már olyan lankadt volt, hogy a diadal tudata sem bírta lélekre kapatni... Mit játsszék? Nem készült más műsorra. Nem bírná az előadottat sem újra kezdeni. Mit tegyen? A kin üvöltött föl újra szivében, hogy most fog fölsülni. Elájul, vagy ostobaságot tesz. Hirtelen, nem váltogatható mentségnek, egy primitív, etüdszámbamenő, rövid dal- müvec.ske jutott csak eszébe. Legeslegelő- szört tanulta ezt meg hangszerén és otthon, néha viccképen pötyögtette.,, Belefogott ebbe. Az édes, egyszerű dalocska hatása olyan volt, hogy fölülmúlt minden eddigit. Meg kellett ismételnie a dalt. Harmadszor is el kellett játszania. A terem mégis zúgott az őszinte tetszés lármájától tovább. A közönség bődületes unalmát, visszás gyötrelmeit szétszaggatta a furcsa régi hangszer szokatlan zengése és a kisérő félénk, kedves hangocska. A siker igazi volt, száz- százalékos. Mert valóban lelket üdítő volt, kiállott szenvedésért kárpótolt, teljes vará- zsu volt a produkció. A kegyelmes monokliját kiejtette szeméből és összetörte taps közben, * * * Mikor az utolsót biccentette a leány az elragadtatott embertömegre, már képes volt arca valami fanyalgó mosolyfélére, De fáradtsága oly fenyegetőleg szorította mellét és torkát, hogy boldog szusszanással bukott be a mellékszobába ... Nincs tovább! Kész! A rendező már reverenciózus vigyorral fogadta. Már jóbaráti bizalmasság volt a hangjában, mikor nógatta: — Visszamenni! Mindent leadni, drágaságom, amit tud. Látja, hogy minden kell nekik ... Vagy legalább megköszönni... tízszer is ,.. amig hívják ... addig .,, ezt a tapsot! Csak halálos lankadtsága segítette hozzá, hogy ellenkezni mert a rendezővel és a tömeggel. Nem vállalkozott több ráadásra. Azt tette, hogy éppen kinézett a pódiumra nyiló ajtón és hajlongott. . . Mikor visszahúzódott, a rendező már eltűnt a mellékszobából. Mint akit hóhéra nem zaklat többé, lihe- gőn. félig aléltan gubbadt össze egy széken, pár percnyi pihenésre. Semmi másra nem vágyott. Semmi mást nem akart, nem tudott számbavenni. Akkor rontott hozzá vissza a rendező és fölrángatta: , — Jöjjön, maga kis mafla! őkegyelmessége kéreti! — Nem birok! Hagyjon kissé! — nyöszörögte. Mire vadabb és dühösebb cibálás jött: .— De szedje össze magát! Csak nincsen oda egy rongy föllépéstől! Jöjjön! * * * Minden eddiginél rosszabbnak érezte az inkviziciós utat. A rendező végighurcolta a bámész, indiszkrét embertömegen. Megállították, kérdezték, dicsérték, biztatták! Mig ő nevetségesen ámolygott szemükbe. Egy épkézláb mondatot nem tudott kinyögni. Makogott csak inkább, mint valami riadt állat. A kegyelmes kezet csókolt neki. Aztán ilyen kifejezésekkel beszélt hozzá: — Meg akarom köszönni önnek, müvész- fiő, azt az igazán ritka műélvezetet, amiben részesített , Lehet talán remélnem* hogy elfogadja meghívásomat folyó hó nyolcadikára, amikor szerény estélyt rendezek házamban ... Sz-sz-sz-sz! Micsoda bárgyusággal állt és hebegett a kegyelmes előtt... És más előkelőségek, meg jelességek előtt... Sz-sz-sz-sz! * * * Ebben a testi-lelki kondícióban nem lehetett másként, minthogy a siker, a diadal, a legszebb remények láza is, csak olyan gonosz pribék módjára fogta rá korbácsát, mint előzőleg a kétség és feszültség. Soha irtózatosabb bágyadtság, pihenni- vágyás nem gyötörte. De szeme, agya, minden idege égett, lüktetett. Otthonában családja szeretetteljes öröme, tanácsai keserves zaklatásnak hatott most rá .., És aztán, mikor már visszavonulhatott, ágyába rogyhatott, akkor kezdődött még csak a megpróbáltatásai befejező része, csillapodásra képtelen idegeivel... Valósággal ott tartott hánykolódása, fetrengése közben, amely szivszélhüdéssei fe- nyegette, hogy megvalósult álmait és jövendő reményeit kellett megátkoznia . .. Hajnaltájt segítette tetszhalálszerü, jótékony ájulás, megnyugváshoz ., < * * * — Körkérdést intéztünk az összes, ma* napság első helyre került művészek és művésznőkhöz: melyik volt életük legboldogabb napja? — mondta a képes újság munkatársa. — Azt hiszem, kegyednél nem kétséges, hogy ez az első föllépésének napja, volt. Hiszen eddig nem szerepelt még nyilvánosan! Nem? ,.. Ugy-e? Mit felelhetett erre? Ráhagyta. És igy jen lent meg nyilatkozata, hogy az első föllépése napja volt élete legboldogabb napja. Hiteles, részletes leírásban kissé másként festett... de különben! *. „ .(Véjc.J 2
