Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)
1938-08-14 / 185. (4628.) szám
1938 augusztus 14, vasárnap. T>RA:gAI-7v^tóGtoR-HTRLAI* Boldog ország gondjai Marmincnyalc érnél is ivadatmi Hatvány HazéppamttáHm Ékewmít Wilde CszHáv Halóit iró könyve egy másik halott íróról London legnagyobb szenzációja » Persze, Bemard Shaw is benne van a botrányban ■ Frank Harris Wilde-bio grái iája a „botrányosu könyv 9 Joliin Vyhnére, gyógyulást, üdülést, szórakozást nyújt. Gyógyít: idegbántalwakat, női bajokat, vérszegénységet, stb. Gyönyörű vidék. Teljes penzió fürdővel és gyógydijjal együtt junius-szeptemberben Ke 35*—, julius-augusztusban Ke 36—40-ig. LONDON. — Az az irodalmi botrány, amely mostanában annyira foglalkoztatja a müveit angol nagyközönséget, bizonyos mértékig egy „Boldog Anglia" képét varázsolja a kontinens elé. Egy „Boldog Angliáét", ahol az embereknek ma 1938 augusztusában még kedvük van egy halott íróról szóló könyve miatt egymással haj- bakapni. Úgynevezett „enyhítő körülmény", hogy a kérdéses könyv szerzője Frank Harris, aki az elmúlt harminc-negyven év alatt valóságos rekordot állított fel az irodalmi skandalumok előidézése terén. Az első botrányok Az angol Harris, aki a harmincas évek elején hunyt el Amerikában, a legkülönösebb egyéniségek egyike volt. Bgyidőben a Saturday Revier cimü jónevü angol hetiszemle szerkesztője volt, aki munkatársai ügyes megválogatása révén, kitűnő sikerre vitte lapját. A szemlének például hosszú évekig volt zene- kritikusa Bemard Shaw és munkatársa Oscar Wilde. Az első ..Harris Botrányok" egyike akkor tört ki (bár pontosan sohasem lehet tudni, hogy melyik volt az első), amikor Frank Harris lapjában szenzációs beszélgetésről számolt be, amelyben Wagner Richard őszintén feltárta feleségéhez, Cosimálioz való viszonyát, Harris, ami azt illeti, tényleg találkozott Wagnerrel, tényleg beszélgetett is vele, az interjúnak azonban nagy baja vök, hogy hamis volt. A cikk következtében támadt botrány a legkevésbé sem akadályozta meg Harrist abban, hogy pár évvel később egy Thomas Carlyle-lal folytatott „bizalmas beszélgetésről" ne számoljon be, amelyben kora legismertebb angol történelem- írója könnyek között azt mondta, hogy „szörnyen megbántam, hogy feleségemmel csak névleg kötöttem házasságot s hogy szegény nőt sivár magatartásommal halálba küldtem". Ez a ,,szenzációs" beszélgetés természetesen ismét hamis volt, mint annyi más Harris-féle „vallomás"; az érdekesség azonban az volt a dologban, hogy a „vallomásának tényleg sok reális alapja volt. így például az angol közvélemény nagyon jól tudta, hogy a Carlyle-házaspár szörnyű magánéletet élt s a Wagner-féle interjú anyaga sem volt messze az igazságtól. Éppen ezért Harris cikkei, könyvei mindig nagy érdeklődésre tarthattak számot, mint a botránykrónikák általában. Egy iró — „élete és szerelmei" Oscar Wilde személyében aztán Frank Harris, úgy látszik, végre megtalálta a neki való „anyagot". Wilde ha'ála után pár évvel Harris könyvet irt a hírhedt angol Íróról. A könyv óriási feltűnést keltett, de Angliában csak néhány példány került belőle eladásra. Lord Alfréd Doug- las, Wilde barátja és a Wilde-pör ismert szereplője ugyanis pert indított Harris és kiadója ellen, mire a példányokat lefoglalták. Amerikában, ahol tudvalevőleg az egyén becsületét nem védi olyan könyörtelen szigorúan a törvény, mint Angliában, a könyv nyugodtan megjelenhetett s óriási sikert ért el Harris egy másik könyvével egyetemben, amelynek címe „Életem és Szerelmeim" volt. Harris akkor már Amerikában lakott, ahová főleg azért kellett áttemnie szállását, mert Angliában jogérvényesen elitélték és becsukták. Bűne Harris színes egyéniségével ellentétben szürke és prózai volt: valami egész kétköznapi, hitelezési csalásfélét bizonyítottak rá. Mégis megjelenik a botránykönyv Ez az Oscar Wilde-ról szóló és eredetileg 1916-ban, tehát huszonkét évvel ezelőtt megjelent könyv, áll a mai londoni botrány előterében. Ezt a biográfiát ugyanis most Harris nyomorgó özvegye kérésére egy londoni kiadó megjelentette az angol könyvpiacon, még pedig Bcr- nard Shaw hosszú előszavával, ami szintén az özvegy kérésére íródott. Úgy Shaw, mint a kiadó előzőleg felkeresték a hatvanötéves Lord Alfréd Douglast (aki a Wilde-pör idején alig volt 24 éves) és kérték a körülményekre való tekintettel, a könyv megjelenéséhez való hozzájárulást. Wilde hajdani barátja bele is egyezett a könyv megjelenésébe, de kikötötte, hogy egyes részeket, amelyek Hairris igaztalan vádjait tartalmazzák, ki kell hagyni. A ma nyolcvankétéves Bemard Shaw, aki egy évben (1856) és egy városban (az ir Dublin) született Oscar Wilde-dal s akit úgy szerencsétlen irótársához, -mint a náluknál fiatalabb Hamishoz és Lord Alfréd Douglashoz még a. kilencvenes évekbe datálódó bartáság fűzött, igen érdekes, „tipikusan Shaw-szerü" előszót irt a könyvhöz s ebben Harrist bizonyos mértékig megvédte. Emiatt tört ki a mostani botrány.. Desmond Mac Carthy és St. John Erviné, a két legismertebb irodalmi kiritkus hosszú cikksorozatokban támadják a könyvet és követelik annak visszavonását. St. John Erviné azt inja, hogy Shaw hibá- f jának mentsége az agg drámairó feltétlen jóhiszeműsége és hálaérzete Harris iránt, aki annakidején mint ismeretlen kritikussal jót tett vele. Mac Carthy azonban azzal vádolja Bemard Shaw-t, hogy tudva, hogy Harris könyvében valótlan dolgok foglaltatnak, előszót irt a könyvhöz, sőt, valósággal feldicsérte Harrist. Annyit már mindenesetre most'meg lehet ál-api| "tani, hogy az előszó Bemard Shawnak nem válik dicsőségére, .bár — minthogy Shaw irta — kitünően van megírva. Egy „jó eoiibek" — önmagáról A könyv maga, bár Oscar Wilde életének a „könyökön kinövőleg" jólismert eseményeit teregeti ki, tulajdonképpen nem Wi'de-ról szól, hanem Harrisról, a szerzőről, aki mellesleg szólva, kora körülbelül leghiubb embere volt. A könyv kétszáz egynéhány oldalán keresztül Wilde meglehetősen háttérbe szorul Harris mellett, aki a munka minden sorában mint derék és önfeláldozó, nemesszivü barát van beállítva. így például a könyv szerint Harris volt az, aki azt tanácsolta Wilde-nak, hogy menekü jön Páris- ba a letartóztatás elől. Harris volt az az egyetlen ember, aki Wilde-ot bukása után soha egy pillanatra el nem hagyta, aki a readingi fegyházban időnkit meglátogatta; aki az angol belügymil nisztériumban lépéseket tett, hogy Wilde-dal bánjanak emberségesebben a börtönben s hogy büntetésének egy részét engedjék el; áld Wilde adósságait kifizette; aki Wilde-ot párisi magányában egyedül vigasztalta; aki számláit fizette; aki vissza igyekezett szerezni. Wilde pozícióját. Nagyon természetes, hogy Wilde baráti köre alaposan megkapja a magáét Hamistól, különösen Lord Alfréd Doug- las, aki annakidején egészen jogosan követelte a könyv Angliában való betiltását. A könyv egyik fejezetében többek között ismét akad egy tipikus Harris-féle hamisítás. Valóságos „gyöngyszem". Ezúttal nem Wilde-ról van szó. hanem Walsin-Esterházy francia katonatisztről, aki — mint ismerétes'^-nz a vezérkari tiszt volt, aki Dreyfust az Ördög-sZlSf^tie -juttatta. A magyarnevü s azóta e'íhunyt francia kalandor, egy nappal Dreyfus elitélése után, azt a kijelentést teszi Harris szerint Wilde-nak (akit tényleg ismert), hogy: „megmondom önnek őszintén Monsieur Wil- de, hogy én koholtam azt a hamis levelet, amelynek alapján Alfréd Dreyfust megfosztották rangjától és hazaárulással vádolva, börtönbe vetették". Hála a századeleji liberális összefogásnak s annak a nagy viharnak, amit a ,,Dreyfus-ügy“ név alatt ismerünk, ma tudjuk, hogy tényleg Esterházy volt az igazi bűnös (aki angliai száműzetésében halt meg) s hogy a „szenzációs vallomás" \ anyaga szóról-szóra igaz. Csak éppen az nem igaz, hogy ezt az „igazat" Esterházy bevallotta volna Wilde-nak. Harris könyveinek éppen az a varázsa, hogy „majdnem elhihetők", hogy sok igaz adatot tartalmaznak. Ezeket azonban valóságos művészet I megkülönböztetni a hazug beállításoktól. A modern angol irók között talán egy sincs, akit a kontinens olyan jól ismert volna s ismer 5 még ma is, mint Wilde-ot. Kvétel nélkül miniden sor írása megjelent magyar fordításban; minden darabját játszották s játsszák még néha ma is. A magyar közvélemény a kontinens intelligens közvéleményével egyetemben a pör alatt s utána, évekig azt hirdette, hogy Wilde- dal „monstruózus igazságtalanság" történt, hogy az angolok „barbár vandálok", akik „keresztre- fesziteíték egyik legnagyobb költőjüket". Anglia igazi mentalitását s a Wilde-pör igazi lefo’yását ismerve, az angoloknak kell igazat adni két dologért: egyrészt, hogy Wilde-nek nem kegyelmeztek meg, másrészt, hogy az angol olvasóközönség sokkal kevésbé ismeri Wilde müveit, mint mi. 1 Oscar Wilde nem az angol „prüdéria" és í „képmutaíás“ áldozata volt (mint ezt a kontinens szinte egész inte’ligens közvéleménye egy- jpdőben hirdette), hanem az önmaga elvakult, kordiátokat nem ismerő, féktelen önteltségének és gőgjének. „Az igazi művészre nem érvényesek 11 a köznapi élet. törvényei, . . . a művész társa! dalomfehttti' s a művésznek minden szabad", hirdette Wilde gőggel és hangosan. Wilde be- jjcsületsértési pert mert indítani Queensberry vőrgróf ellen, aki őt fajtalansággal vádolta — | teljes joggal — s amikor az emlékezetes becsü- .jletsór ési per során kiderült, hogy az őrgrófnak Í igaza volt s várható volt, hogy Wilde ellen az ádamügyész vádat terjeszt elő és letartóztatják, az öntelt iró barátai kétségbeesett felhívása ellenére, nem volt hajlandó külföldre menekülni. | Ezt a körüményt egyesek Wilde érdeméül íj tudják fel, az igazság ezzel szemben az, hogy á Wilde azért nem menekült külföldre, mert ön- 1 te !ts égében. azt hitte, hogy „nem merik" letartóztatni. 1 H. A. A MAGYAR TOLL GYÁSZA Eltemették a magyar újságírás hősi haioftait Megindító jelenetek a halottasvonat megérkezésénél a Nyugati-pályaudvaron ■ ■ Újságírók álltak őrt a koporsók mellett « A magyar közönség impozáns részvéte BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A magyar újságírás hősi halottait hozó vonat szombaton reggel háromnegyed hatkor érkezett meg a budapesti Nyugati-pályaudvarra. A pályaudvaron többszáz főnyi tömeg meghatottan várta a vonat megérkezését. Az első sorokban állott Benke Tibor evangélikus lelkész, az elhunyt Benke Tibor ujságiró édesapja. Amikor a vonat befutott, könnyes szemekkel lépett a koporsókhoz, s leküzdve megindultságát, imádkozni kezdett. Szintén ott állott megtört arccal dr. Peller Imre, Peiler György szerkesztő édesapja. Az áldozatok hozzátartozói és barátai néma csendben állták körül a hallottas kocsit, amelyet fehér alapon két fekete kereszt díszített. A tizenkét érckoporsót a pályaudvarról a Kerepesi- temető halottasházába szállították s ott felravatalozták. A koporsókat sötétszinü lepellel borították be, s rá nemzetiszinü szalagokkal koszorúkat helyeztek. Az újságírók koporsói mellett szerkesztőségeik két- két tagja és a légügyi hivatal pilótái díszruhában állnak őrséget. A spanyol nemzetiek folytatják az előnyomulást Estremadurában Miaja bizakodó kijelentése ■ Francoék Almádén közelében SALAMANCA. — A nemzetiek főhadiszállásának jelentése szerint Franco csapatai folytatták az előnyomulást az ebroi fronton, ahol megtörték az ellenség ellenállását. A harctéren sok ezer halott maradt. Az estremadurai fronton a nemzetiek elfoglalták a Gamma és Cavazuela hegyeket, azonkívül átjutottak a torrosai és las- cabrasi hegyeken, megszállották Cabesa de Buey hegyet s 40 kilométerre állnak Almaden- től, a spanyolországi higany bányavidék központjától. A higany bányavidékért folyó harc mindkét félre óriási jelentőségű. Már a kora délelőtti órákban hatalmas tömegek zarándokoltak a koporsókhoz. A temetésre tízezres tömegeket várnak, ezért különleges intézkedéseket tettek a rend fönttartására. Egy teljes rendőri diszszázad teljesít majd szolgálatot és a gyászzenét a rendőrzenekar intonálja. A felravatalozáskor vallás szerint csoportosították a koporsókat. Balról jobbra állnak a római katolikusok, aztán a reformátusok, majd az evangélikusok koporsói* Lapjelentések szerint á temetésen a kormányt dr. Mikecz Ödön igazságügyminiszter képviseli. A jelenben Budapesten tartózkodó egyiptomi anya- királyné szombat délelőtt megjelent a Kerepes úti temető halottasházában és hatalmas koszorút helyezett el az ujságirás hős áldozatainak ravatalán. Ma délután négy órakor óriási részvét mel-i lett, hatalmas tömegek jelenlétében temették el a debreceni repülőgépkatasztrófa áldozatait a budapesti Kerepesi-temetőben. A közönség részvétele olyan óriási volt, hogy a túlzsúfoltság miatt már délután három órakor be kellett zárni a temető kapuit. Ettől kezdve csak meghívóval lehetett belépni a temetőbe. „Sem Madrid, sem Valencia” Augusztus végén feloszlatják a Jugoszláv parlamentet BELGRÁD. — Jólértesült körök szerint augusztus végén föloszlatják a jugoszláv parlamentet. Az uj választásokat a híradás szerint novemberben tartják meg. .len, de útközben olyan hadsereggel találkoztak) S amely tudatában van történelmi küldetésének. Valenciára vonatkozóan ismétlem azt, amit Madridról mondottam: az ellenség mint győző soha sem fog felvonulni uccáin. VALENCIA. — Miaja tábornok ismertette a ( sajtó képviselőivel a Földközi tenger keleti frontján uralkodó helyzetet és fejtegetéseihez a következő megjegyzést fűzte: — Az ellenséges csapatok felvonultak Valencia ellen, épp ugy> mint annakidején Madrid el-
