Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)

1938-07-10 / 155. (4598.) szám

^mgsj-Macíiarhirl^ Helyszíni jelentés Éjféli látogatás Különös élmény volt. Éjfél előtt nyugta­lanul jártam az uccán. Sok volt az idegen a városban, falusi színek telítették meg a szé­les aszfaltot és a sok népi szint, mezei izt nem tudta elhomályosítani a tömeges neon­fény, a nagyvilági kultúra egyre agresszí­vebb jelensége a kassai uccán. Nyilván a föld népének szokatlan inváziója nyugtala­nított az éjféli órában, amiért nem tudtam nyugovóra térni. A Lő-csei-ház és a pre­montrei templom szürke falai között bevá­gódtam a mellékuccába, talán azért, hogy megtaláljam az öreg város nyugtató han­gulatát. Éppen nem sikerült. A városi nyu­galom helyett a falusi élet éjféli zajlásába kerültem: a gimnázium nyitott ablakain ke. resztül misztikus fények és hangok szúrtak belém. Két szál gyertya, egy szál hegedű, táncdobaj. A tornateremben áll a bál, a tornateremben, amelyben én is rajcsuroz- tam valamikor, amikor fiatalabbak voltunk, a tornaterem is, én is. (Akkor jártam oda, mikor megnyitották a premontreiek újon­nan épített szép iskoláját.) Sejtettem, mi történik odabent. Az isko­lába telepítették éjszakára a szlovák kato­likus kongresszusra érkező falusiakat, azok szórakoznak éjféltájban a „nagyváros" lá­zában. Hiába ágaskodtam, nem láthattam be a magas ablakokon. A sarkon levő kapu felé kerültem, kíváncsian megnyomtam a kilincset, a kapu engedett, jól ismertem a járást a homályosan világított folyósokon, ahol a nép néhány felnőtt gyermeke tén- fergett kíváncsian, éjszakai öltözékben. Le a lépcsőkön, be a tornaterembe. A terem végében, ahol az én koromban egyik olda­lon a nyújtók, a másik oldalon a lovak és a •mászópóznák álltak, gyülekezett most a szó­rakozó tömeg. Valóban, csak két gyertya világított és egy szál hegedű szólt miszti­kusan, a csoport közepén tiz-tizenöt legény járta a táncot, tökéletes ritmussal az éjféli félhomályban. Egymásba fogóztak az ing­ujjas legények, körbe haladva, féllábbal dobbantották az ütemet, majd elengedték egymást és guggolva, tapsolva vágták ki a ritmust. Furcsa, kísérteties élmény, kísérteties vi­lágításban, a kisértetek órájában. A torna­teremben, amelyben évtizedek óta nem vol­tam. Nem volt ijesztő a kép, tele volt élet­tel ez az éjféli élmény, fiatal legények csen­des jókedvével, egybevágó életritmusával. Csak éppen: vissza kellett gondolnom a magam régi életritmusára, amely annakide­jén korántsem volt ilyen egybevágó, ilyen együtemű, mint a mai. Öreg tornatanárunk ugy-ahogy rendet tartott közöttünk, de az emlék, ami visszamaradt, önálló, független élmény emléke. Vad rohanások óra előtt, izgatott versenyek a mászórudon, ambició­zus kísérletek a nyújtón és korláton. Ez maradt meg emlékezetemben, nem pedig a szabadgyakorlatok, amelyekben nekünk is alkalmazkodni kellett a parancs üteméhez... Szerettem volna egy kicsit elédelegni a múlt és jelen különféle hangulatán ez éj­féli órában, de nem volt idő. Alig két perc múlva abbamaradt a tánc, elhallgatott a hegedű, csak a gyertyák lobogtak remény­telen erőfeszítéssel, hogy felelevenítsék a múltat. Hang nélkül oszoltak szét a tánco­sok és nézők, ki a folyosókra, be a tanter­mekbe, a szalmából készült fekhelyekre. Néhányan, öregebbek, bent maradtak a tor­nateremben, lefeküdtek a bejárat mellett feltornyozott padokra és az egymás mellé tolt, lószőrrel bélelt bakokra. Magam is ki­felé somfordáltam, majdnem fehéren világí­tó esőköpenyegemben. A táncoskép szét- foszlásával úgy éreztem magam, mintha én volnék a kisértet, akit a lidérc becsalt ifjú­ságának vidáman viharos színhelyére. Át­lopakodtam a folyosón az utolsó aludni ké­szülők között, le a kapuhoz. A kapu zárva volt. Közben elmúlt éjfél, rá kellett jönnöm, hogy pontban tizenkettő­kor volt záróra az öreg gimnáziumban. Vi­dámságot erőltettem magamra: ime bezár­ták a visszajáró kisértetet. De nem voltam vidám. Visszamentem a folyosóra, ideges félelemmel kezdtem keresni a pedellust, hogy -kibocsásson. A folyosókon lődörög­tem keresztül-kasul és megfeszített aggyal próbáltam visszaemlékezni, hogy hol lakik az öreg Guidó. Nem tudtam rájönni. Vé­gignéztem minden terem feliratát, minde­nütt csak a tantermek szlovák felirata, tan­terem, tanterem, záchod. A folyosó egyik yégében a toranterem, a másik végében alj kijárat az udvarra. Most már valóban úgy bolyongtam, mint a kisértet. Az öreg gaz­dák furcsán néztek rám, kénytelen voltam megszólalni: ,,Kde je domovnik?" Nincs vá­lasz. „Kde je skolník?" Nincs válasz. Humorral és filozófiával próbáltam mér­legelni a helyzetet. Szép szimbólumokat ke­restem: ime, a szűnni nem akaró fiatalság kergetett vissza erre a helyre, ahol a kielé­gíthetetlen ábránd rabja lettem. Egy másik világból maradt emlékeimet kerestem itt és bezártak a régi házba. Itt kell töltenem az éjszakát, bentrekedt kisértetként, amiért visszamerészkedtem a gyermekkor álmai­ba. Biztosan kisértetet látnak bennem az öreg gazdák is, akik nem feleltek kérdé­semre, mert tudták, hogy csak visszajáró lé­Meglátogattam Leányfalun. Huszonhat kilo­méter Budapesttől, hajón elég hosszú ut, a táj­élmények elraktározása és felszívása mellett még bőven jut ideje az embernek arra, hogy el­gondolkozzék. Sokat olvastam és hallottam em­legetni, hogy a fordulatelőtti Magyarországnak gazdasági, kulturális élete a főváros, Budapest felé volt központosítva. Ide vágyott kivétel nél­kül, iró, politikus, színész és ‘minden ember, aki magában valamilyen alkotásra, tevésre képessé­get, hivatottságot érzett. A főváros felszívó ha­tása felmérhetetlen volt. És el is jutott oda minden tehetség, aki kva- litásbelileg megfelelt, az iró talált kiadót, kö­zönséget, a színész rivaldát, a politikus helyet az országházban, a festő műtermet — és igy tovább. Magam éreztem a Központi kávéház­ban az iró és művészemberek társaságában a közttüklevés szinte versenyreserkentő, ambicio­náló hatását. Az ember itt megérzi a különbet, az átlagon felülit, a nem mindennapit, ami felé tagadhatatlan, minden intellektuális munkást hajt az érvényesülés, a magasabbrajutás vágya. Ez a vágy megvan mindannyiunkban, még ha tagadjuk is. Ne felejtsük, hajón vagyok, már mögöttünk maradt Lupasziget... Szentendre... Szigetmonos­tor... Leányfalu következik. Móricz Zsigmondnak azt a látogatását, ad­tam vissza, amit 1930-ban tett a prágai MAK- ban. Nyugodt, kicsi megöregedett öregur látta el a házigazda szerepét, szívesen ott tartott va­csorára, a kertjével dicsekedett, anekdótázott, a legfiatalabb lánya, Erzsi volt a háziasszony, kis csirkéket mutogatott és örült a falusi élet­nek, nem vágyott Pest után. Kérdéseimet nagy, átfogó feleletekkel intézte el Móricz Zsigmond. — Az úgy van a világ folyásában, — mondta — hogy láttunk már nagy elefántokat szétmor­zsolódni és ugyanakkor megkapaszkodni kis hangyákat a rögben. Kérdeztem véleményét a szociográfusok fe­lől. — Úri fiuk! Sajnálkozni mennek a falura. Segíteni kell, nem sajnálkozni. A falut csak az érti meg, aki onnan származik. Az egyke okát lek vagyok. Talán helyet sem adnának ne­kem a szalmán vagy a padokon. Hirtelen komoly rémület fogott el. Le­szaladtam a kapuhoz és rázni kezdtem a kilincset. Nincs eredmény. Cigarettára gyújtottam, nekitámaszkodtam a falnak és néztem a hatszögletű előcsarnok falait. Itt fogott el egyszer Horváth Balázs igazgató ur, amikor bőgve ténferegtem, mert az egyik tanár kikergetett az osztályból. ^Most ki fog el engem? Kívüliről lenyomták a kapu kilincsét, az­tán dörömböltek. Kikiáltottam fuldokolva a hajótörött izgalmával: „Zvoni't!" Csengetni! Csengetni! Egy perc múlva jött a pedellus. —- Miért csukják be olyan korán a ka­put? — kérdeztem fölényesen, foszló izga­lommal, mint aki kikerült a képzelt vesze­delemből. —’ Nekünk is aludni kell, már elmúlt éj­fél, — dörmögte a pedellus. Igaza van. Egy koronát nyomtam a mar­kába, mikor kiengedett a kapun. is egészen másban látom, mint ők. Megmondom neked őszintén, nem akarom magam bevinni semmiféle nekem idegen világba. Ilyenkor, mi­kor egy regény megírásának a fáradalmait ki­pihentem, már megfogant, már érik bennem az uj irás, az uj regény anyaga. Ilyenkor csak azt látom meg, arról beszélek, arról olvasok és arra reagálok, amit megírandó munkámban fel tu­dok használni. Várakozásomban csalódtam, amikor az iró helyett az emberrel találkoztam először. A kertben találtam, kissé kopott házikabátban. A munka, az irás, az alkotás szédületében szeret­tem volna találni és kilesni, vájjon nem időzik-e épen nála Mig uj a szerelem, legutolsó regényé­nek pompás asszonyfigurája — Ágnes. Állítólag... különben lehet, hogy pletyka. Asszonyos kíváncsiság füt, megkérdezem. — Kivácsi lennék, Zsiga bátyám, vájjon az iró regénye főszereplőjében egy kicsit nem ma­gát adja-e? Képes-e a fantázia megteremteni a regény alakjait anélkül, hogy azokat, bizonyos hozzáadással ne mintázná valakiről? — A legutolsó regényemre gondolsz? — Igen! — Kérdésed nyitva hagyott ajtó, amin csak be kellene lépnem. Szoktál te irogatni? (A kér­dés meglepett.) — Próbálgatok... — Akkor elég ez a felelet. Az emberek sokat beszélnek. Én iró vagyok. Még van egy kérdésem, amit utolsónak tar­togatok. Ez az ember, aki olyan közvetlenül visszautasította a „Mester" megszólítást, biz­tosan- feleni fog rá... Ha nem az ember, akkor az iró, aki érettségi tételen volt, aki most a tá­volba néz, mintha a lánya, én és a barátom ott se lennénk... Talán Ágnesre gondol, aki szép, jó, kegyetlen, őszinte, hazug, akiben megvan a nő kaleidoszkópikusan változó minden tulaj­donsága... Mennyire iró igy, ahogy elgondol­kozik. — Milyen élettanácsot adna nekem, Zsiga bátyám? — Ha majd annyi idős leszel, mint én, te is rájösz mindenre, látni fogod az elkövetett hi­bákat. De- csak kövessed el őket szépen. Ez az élet. Hibák, megbánások... Ne gondold, hogy A Prágai Magyar Hírlap előfizetőinek, olvasóinak és hirdetőinek kedvezményes üdülése ABBAZIABAN. Sikerült a Prágai Magyar Hírlap előfizetői, olvasói és hirdetői részére egy rendkívüli kedvezményi, biztosítani. A közeli, enyhe éghajlatú Adriánál üdülést, pihenést, gyógyulást tudunk nyújtani mérsékelt áron. Nemcsak olcsó, hanem rendkívüli szoígáltatmányokat nyújtunk a teljesen modern komforttal berendezett és a déli strandnál fekvő CARLTON SZÁLLÓBAN ahol magyar vezetés, magyar konyha és magyar vendégszeretet gondoskodik utasainkról A kedvezményes üdülés 10, 14 vagy 21 napos turnusokban történhet. A tiznapos üdülés kedvezményes ára JulluS hó 1.“ ig és Október 1.-től: ................................................................................................... Ura 328 A tizenné gynapos üdülés kedvezményes ára ..... ............................. Ura 437 A huszonegynapos üdülés kedvezményes ára .... ........................... Ura 656 Ju lius hó 1.-től - október hó l.-lg: A tíznapos üdülés kedvezményes ára Ura 456 A 14 napos üdülés kedvezményes ára. Líra 618 A huszonegynapos kedvezményes üdülés ára............................................ Líra 010 Ez en árban bennfoglaltatik a teljes ellátás napi háromszori étkezéssel és a kiszolgálás. Gyógy és zenedij naponta és személyenként Líra 3.50. Egyágyds szoba igénybevételéért felár fizetendő és pedig a 10 napos üdülés esetén I-ira 55, 14 napos üdülésnél Líra 77 és 21 napos üdülésnél Líra 100. A kedvezményes Üdülés kívánságra bármikor egyéni Indulással Is Igénybevehetö. Korlátozott haly felett rendelkezünk. Ajánlatos a kedvezményes üdülést kellő időben előre elője­gyeztetni. Az előjegyzéshez Líra 75 előleg szükséges. Jelentkezés és felvilágosítás kizárólag: Carlton szálló igazgatóságánál Abbázia. SÁNDOR IMRE. Móricz Zsigmonditól Irta: Onody Zoltán 1938 julius 10, vasárnap. Baldócfürdő Tátrai gyermek- és diáküdülő fiuknak és lányoknak. Az egész fürdő kizárólag a gyermekeké! Strand, evezés, tennisz, lovaglás, hizókura, stb. Orvosi felügyelet. Idegen nyelvek. Kedvező feltételek. Prospektus: Igazgatóság, Baidcvce kúpele, p. Splsské Podhradie. az ember tökéletes lehet. Utazz, nézd meg a világot, ösmerd meg az embereket. Legyél asz- szony bolondja, ha kell... De nem akar ez ta­nács lenni... — Hát ez a szoba, amelyik kiszívja az em­berből a vért, meg az agyvelőt is, — mondta, amikor -kinyitotta dolgozószobája ajtaját. Valahogy én is ilyennek találtam. Nem is egy, de két szoba, mindkettő tele könyvvel, az egyikben hatalmas Íróasztal, külön álvány a kéziratoknak. Amint a templomnak, kórtermek­nek, szertartásoknak megvan a maguk sajátsá­gos hangulata, ami alól nem tudjuk kivonni magunkat, ugyanez áll az irók, művészek dol­gozószobáira, — a műhelyre. A vacsora hangulata felejtette velem, hogy a nagy Írónál, Móricz Zsigmondnál vagyok. A helyi érdekű kis vonatkán érkeztem visz- sza, a budai és pesti oldal villanyai tükröződtek a Dunán, a színházakban már játszottak, az Ostendében a rajkók muzsikáltak és a diákszo­bák fiatal koponyái, lehet, könyvek, írások fe­lé hajolva dolgoztak a magyar jövő építésén. Minden annyira pesti volt, hangulatos, felejt­hetetlen. Másnap elutaztam. Fáradtan érkeztem Tokajba, hol egyik bará­tomnak voltam szívesen látott vendége. Más­nap délelőtt kint voltunk a hegyen. Nagyszerű kilátás van innen, tiszta és friss a levegő. A szőlőrügyekben ott szunnyad a levél, a fürt, a bor. Virágzó barackfa alatt állok. Picike lep­két és egy méhecskét veszek észre. A lepke vi- rágról-virágra röppen, a méhecske, szegény kis jószág, beleszédült egy virágba, berúgott az illattól, részeg... A rétek sápadtzöldek, a Bod­rog és a Tisza partján fiatal füzek állanak őrt, vigyáznak, hogy az összefolyás rendben, csend­ben történjék.... talán csak diszkrétek és elta­karják a folyók nászát. Látni a királyhelmeci hegyeket. Hazáig látni... Én Tokajban is nagyon-nagyon otthon vol­tam. Állítsunk zarándoklati emléket Máriavölgyön! POZSONY. — Az idei máriavölgyi magyar fogadalmi zarándoklaton dr. Turchányi Imre szenátor vetette fel azt az eszmét, hogy a jövő évben immár huszadszor megismétlődő fogadal­mi zarándoklat nagy népszerűségére és jelentő­ségére való tekintettel Máriavölgyön méltó za­rándoklata emléket kellene- létesíteni. Ez az em­lék hivatva volna megörökíteni a katolikus ma­gyarság hódolatát Nagyasszonya iránt, a foga­dalmi zarándoklat létrejöttének körülményeit és azt, hogy most már két évtizede Gregorovits Lá­pot szentszéki tanácsos vezeti buzgó rendező- bizottság segódkezése mellett ezt a hagyomá­nyossá vált zarándoklatot. Az emlék céljára dr. Turohányi Imre 100 koronát, dr. Förster Vik­tor szintén 100 koronát 'adományozott és azon­nal megalakult az emlék-bizottság, amely azt a kérelmet terjeszti a magyar katolikus hívőkhöz, hogy a felvetett szép gondolatot felkarolni és önkéntes adományaikkal annak megvalósítását lehetővé tenni szíveskedjenek. Az önkéntes ado­mányokat a Lászlóffy Ferenccel élén megalakult bizottság a következő címre kéri küldeni: Sig- n-um szövetkezet: máriavölgyi fogadalmi emlék céljára, Bratislava-Pozsony, Vadász-sor 12. xx A nyári divat könyörtelen? Mert olyan sokféle cipőt ir elő? Nem! Keresse csak fel nyaralása előtt a legközelebbi Bafa-el;áru- sitóhelyet, ahol a legszebb séta-, délutáni-, sport- és fürdőcipőket megkaphatja olyan árban, melyek nyári költségvetését nem terhelik, A Bafa-cég ez alkalommal igazán szép és gazdag választékkal rendelkezik legdivatosabb nyári cipőkben. A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye * A 28. szóm rejtvényeit megfejtette: é

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents